Majorosné Tóth Eleonóra*

QUANTZ ÉS A „KICSIK”

Johann Joachim Quantz (1697-1773)

Közismert, hogy Johann Joachim Quantz Fuvolaiskolája 2011-ben teljes terjedelmében magyar nyelven is megjelent. Miközben természetesen jogos az öröm, félős, hogy sokan, noha a könyvet a polcukon díszhelyre tették, valójában nem sokat kezdenek vele. Döntő volna pedig, hogy a már-már kötelezően kínálkozó tanulságokat és korrekciókat már a zeneiskolában, már a legkisebbek fuvola-oktatásában is mielőbb hasznosítsuk.

1/ A királyi fuvolatanár szerint az oktatás egyik  sarkalatos pontja a növendék kiválasztása, tulajdonságainak értékelése, ’felbecsülése’, akár zeneiskolai felvételiről, pályaorientációról, akár tanulmányi versenyről van szó. A legfontosabb érték természetesen a „jó tálentum, vagyis a természet adta tehetség”. Ez rendkívül összetett adottság, a Quantz számára legfontosabb hozzávalók: „a lélek gyengéd érzésével egybekötött eleven és tüzes szellem, temperamentumok jó keveréke, nagy képzelőerő, jó emlékezőtehetség, finom hallás, éles és friss tekintet, könnyen és gyorsan felfogó fej, az egyes hangszerek sajátosságai szerint különböző testi tulajdonságok” (Bev.4.§). Már a kisiskolás gyerekekben is ezeket a tulajdonságokat keressük. Ritka, hogy valakiben mindezen képességek a megfelelő arányban legyenek jelen. Jól fel kell mérni és tisztán látni a növendék erősségeit, gyengeségeit, mert csak ezek alapos ismeretével tudjuk meghatározni, mire lesz képes a későbbiekben.

A zenész másik elengedhetetlen tulajdonsága a különleges szorgalom és figyelem. „Aki jobban szereti a zenénél a lustaságot, henyélést vagy más semmirevaló dolgokat, az nem remélhet különösebb előremenetelt”(Bev.11.§). Amit se a szülők, se mi, tanárok nem tudunk megtanítani, csak példánkkal megmutatni és serkenteni a növendékben, az a „szüntelen kedv, szeretet és vágy” a zene és a zenélés iránt. Az erre való fogékonyság is fontos ismérve a pályára alkalmas tanulónak. Quantz tézisei kiállták az idő próbáját, hiszen ma is ezeket a szempontokat kell figyelembe vennünk a zenész-palánták tulajdonságainak vizsgálatakor.

2/ 250 évvel ezelőtt teljesen más konstrukciójú hangszeren játszottak, mint ma. Emiatt a fuvolatechnikáról szóló fejezeteket az illem kedvéért elolvassuk, de első gondolatra nem számítunk sok találkozási pontra. Pedig mi is állandó figyelemmel korrigáljuk a fej tartását, amit „fesztelenül a magasba kell tartanunk, hogy ezáltal ne akadályozzuk a levegő szabad áramlását” (II. főrész 5.§), vagy az ujjak pozícióját, amit nem szabad „a játék alatt magasra… emelni, különben lehetetlen a meneteket….. gyorsan és világosan előadnunk” (II. 8.§) . Ma is ugyan úgy küzdünk azzal a nehézséggel, hogy „ansatzunk a fuvolán nem mindig egyforma és egyformán jó”,- az a bizonyos ma valahogy nem szól olyan jól- de tudnunk kell, hogy „az időjárás, bizonyos ételek és italok, belső láz és más véletlenek egy időre igen könnyen rossz állapotba hozhatják az ajkakat…” (IV. 6.§). Igaz, azzal nem értünk egyet, hogy a „légáram erősítésére semmi szükség sincs az oktávok megszólaltatásához” (IV. 22.§), hiszen csak az ajkak feszességének változtatásával –legalábbis kezdőknél- nem érjük ezt el.

3/ Quantz fuvola-iskolájában fontos fejezetek foglalkoznak a díszítésekkel. Ezeknek az ismeretét jelenlegi tankönyvünk a zeneiskola negyedik osztályában írja elő. A tankönyv írója, Jeney Zoltán, kétféle előkét különböztet meg: a hosszút és a rövidet. Ezeket négy zenei példán gyakoroltatja (Mozart-duó, Jeney-etűd, részlet a Carmen III. felvonásából, végül egy Quantz-gyakorlat: II. kötet 56-59.). A növendékek tapasztalataim szerint majdnem mindig e legutóbbinál ütköznek nehézségekbe. Nem csak a hangnem (E-dúr), hanem a váratlanul nagy számban, illetve különböző ritmikai és dallami fordulatokban megjelenő előkék miatt is. Jeney közöl egy kidolgozott változatot is, ami a kottaolvasást ugyan megkönnyíti, de mégsem teszi egészen világossá, a díszítések alkalmazásának logikáját. Kollégáimmal folytatott konzultációim során kiderült, hogy ezt az etűdöt gyakran átugorják. 

Hogyan tudnánk orvosolni ezt a problémát? Milyen eszközökkel lehetünk saját magunk és növendékeink segítségére? A Versuch VIII. fejezetének elolvasása megadja a magyarázatot. Quantz az előkékről szóló rész végén közli kompozícióját, amely már „az előkék legtöbb fajtáját tartalmazza” (13§). Tehát mindezt megelőzi egy részletes, pár ütemes kottapéldákkal illusztrált leírás. Világos tehát, hogy ezt a gyakorlatot úgy tudjuk könnyebben megtanítani, ha a megfelelő módon készítjük elő, ahogy ezt Quantz is tette. Növendékeimmel is áttanulmányoztuk, végigfuvoláztuk az ide vonatkozó részeket Quantz könyvéből. Ezután összegyűjtöttük és paragrafusok szerint csoportosítottuk a darabban előforduló előkéket.

6.§ átmenő előkék: 8. ütem, 13. ütem,

6.§ két előke esetén: 14. ütem,

7. § hangsúlyos előke: 1. ütem, 7. ütem, 11. ütem, 12. ütem,

8.§ nyújtott ritmus esetén: 2. ütem, 5. ütem, 6. ütem, 18. ütem,

11.§ ha a hangjegy után szünet áll: 4. ütem, 8. ütem, 16. ütem.  A negyedik ütemben rossz megoldással találkozhatunk: itt az előkés gisz’’ hangot negyed értékben kell kitartani, így a fisz’’ nyolcad értékű főhang az ütem utolsó mérőjére esik.

az eredeti gyakorlat, C-dúrban

Ez által átláthatóvá vált a kompozíció. Hamar elhagyhattuk a mankót, és már nem okozott gondot az eredeti kotta eljátszása. Mindez élvezetes munkafolyamat volt, és nem maradt el a várt eredmény sem.

4/ A másik fontos fejezet az egyszerű hangközök rögtönzött díszítése, amit első sorban a lassú tételekben alkalmazunk. Zeneiskolás növendékektől még nem várható el az önálló díszítés, de ezek a példák remek mintául szolgálnak arra, hogy bevezessük őket az improvizációba. Természetesen nem az a cél, hogy a Quantz által közölt megoldásokat tanítsuk meg, hanem a gyerekek életkoruknak és hangszeres tudásuknak megfelelő szintű mini kompozíciókat készítsenek. Minden figurációhoz basszus szólamot is ad Quantz harmóniai jelöléssel, ezzel a lehetséges hangkészletet meghatározza. Ezeket az adott harmóniába tartozó hangokat előre ki kell jelölnünk a növendékeknek, hiszen ők összhangzattant még nem tanulnak. Könnyítésként adjunk hozzá egyszerű ritmikai sémákat is.

Példa: 4. figuráció

Hangkészlet:

Egyszerű nyolcadokkal:

Triola skálával kitöltve:

Az esetleges kezdeti nehézségek és gátlások leküzdése után tapasztaljuk, mennyi örömöt lelnek a gyerekek az előadói szabadság és fantázia világában.

Ez csak néhány aranytallér abból a kincsestárból, amit Quantz a kezünkbe adott. Nem ejtettem szót a jó előadásról szóló intelmeiről, a különböző tempójú darabok karaktereinek és a darabon belüli kifejezések kereséséről. Mindezek fontos összetevői azon célnak, amit minden zenetanárnak ki kell tűzni maga elé: „nemcsak egy gépies fuvolajátékos, hanem egyúttal ügyes zeneértő nevelése is” (Előszó).

---

* Majorosné Tóth Eleonóra fuvolaművész-tanár (Debrecen – Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola)