„Amíg a halál nem keres,
Elvagyunk nélküled Uram,
De vádlott lesz minden felperes,
Ha rájön, hogy nincs több futam.”
(Vári Fábián László:
Alkonyra járnak a jelek)
BÚCSÚZUNK, DE A TANÁR ÚR ITT MARAD VELÜNK*
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar zenetudományt, a
magyar népzenét. Meghalt dr. Olsvai Imre, a MTA Zenetudományi
Intézetének nyugalmazott főmunkatársa**. Nem „csak” fiai, közelebbi családja
siratja, de számos népzenei, zenei csoport, emberek, akiknek ő volt a
TANÁR ÚR, nem beszélve a kedves kollégákról.
2014. április 2-án lett volna 83 esztendős.
Hosszú évek óta betegeskedett, de a szenvedést
szótlanul tűrte, s még humorizálni is képes volt betegsége apropóján.
Elmondta, hogy a heti háromszori, 4 órás kezelése alatt, milyen hangokat hall
abból a szerkentyűből, amelyet két tűvel vezetnek be a karjába;
„először csak egy „sima” d-t, később, e-fisz-e-t hallok – mondta s
közben énekelte –, de a cisz meg ne szólaljon, mert akkor összeszaladnak az
ápolónők, az a ‘vészhang’. Hogy mi történik ilyenkor, azt nem tudom, de
ott is el lehet tölteni az időt”.
Vallomása szerint, tudat alatt, már gyermekkorában
fogékonnyá vált a népdal iránt. Részben külső környezetéből, részben
pedig az esztergomi Bencés Gimnáziumba járó bátyjától (Vavrinecz Béla).
Így hát, természetes és egyenes útja volt a
Zeneakadémiára, ahol – többek között, Kodály Zoltán és Szervánszky
Endre tanítványaként 1956-ban zenetudományi – népzenekutatói, majd ’58-ban
zeneszerzői diplomát kapott (színjelesen). A Népművészeti Intézetben,
utána a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató csoportjában dolgozott. Kodály
Zoltán kitüntető kívánságára, Egyiptomban és Kubában is
végzett kutatásokat, a környező országokon kívül.
A ’74-es fúzió után a Zenetudományi Intézet
tudományos, majd főmunkatársa lett. 1998-ban nyugdíjazták, ám azóta is,
folyamatosan bejárt és végezte, hihetetlenül magas szintű munkáját.
Fő tevékenysége mellett, intenzíven foglalkozott
oktató-közművelő feladatokkal is. Ennek megfelelően, az ELTE
Folklór Tanszékén időszakosan, a Miskolci Egyetemen 6 évig (itt
avatták díszdoktorrá), a Nyíregyházi Főiskolán folyamatosan
tanított népzeneismeretet, gyűjtésmódszertant, gyakorlati
hagyományőrzést és ápolást.
Mindezt persze, nyári tanfolyamokon,
szabadegyetemeken, rádióműsorokban, betegségének súlyosbodásáig tette.
Ezzel több százra tehető a tőle kikerült tanítványok száma, akik az
általa kapott tudással, a népzenei mozgalomban, pótolhatatlan munkát végeznek,
a jelen és a jövő számára.
Óriási szakmai tudását a szólisták és csoportok
zsűrizésében is hasznosította. Az a szeretet, amely őt körülvette
munkatársai és tanítványai körében, nem írható le. Százszor hangzott el – a
legkülönbözőbb záróbeszédei vagy egy-egy megnyitó alkalmával, hogy „minden
szavát aranyba kellene foglalni”.
Állandóan törődött a körülöttünk élő,
tőlünk elszakított magyarokkal is. Rendszeresen járt a Vajdaságba,
Horvátországba, Szlovéniába, Szlovákiába, Ukrajnába, hogy zsűrizzen,
előadjon és továbbadja hatalmas tudását, a legnagyobb szerénységgel és
szakmai alázattal. Munkájára, szakértelmére mindig lehetett számítani.
Munkásságát tankönyvek, folyóiratok táji
népdalkiadványok és népzenei hanglemezek is őrzik. Megható volt a
szakemberek számára, amikor a Vass Lajos Népzenei Szövetségben kiadott,
de általa válogatott „Népdalkörök kézikönyve” II. kötetének dalait, 5 órán
keresztül énekelte a mellékelt CD-re, már súlyos betegen.
90 körül van azon ismeretterjesztő
műsorainak száma, amelyet a budapesti és az újvidéki rádiónak
készített. Hét sorozatnak volt népzenei szakértője, a budapesti,
szegedi, újvidéki, hamburgi, bristoli és a nagoyai (Japán) televízió számára.
Publikációi felsorolhatatlanok e rövid búcsúzásban.
Mégis! Az egyik legfontosabb – felbecsülhetetlen – munkája a Bartók és Kodály
által szerkesztett Magyar Népzene Tára, amelynek néhány kötetét –
részben Járdányival – elemezte, rendszerezte, tudományos útmutatóval látta el.
Mintegy 7000 népzenei dallamot gyűjtött, és magyar mellett,
nemzetiségi, szomszédnépi anyagot is.
Szinte a teljesség szintjéig jutott Somogy, Tolna,
Baranya és Zala megye népzenei kincseinek megmentésében. Saját
anyagát a kétszázezres akadémiai összgyűjteménybe illesztette, és szinte
haláláig végezte összehasonlító vizsgálatait.
Zeneszerzői munkásságából kórusművek, dalok, népzenei
témákra készített feldolgozások (közöttük néptánckísérő zenék),
kamaraművek születtek. Feldolgozott néhány, a Röpülj páva-mozgalom
idejében felszínre került népdalt.
Megzenésített – többek között -, Balassi Bálint,
Kosztolányi Dezső (pl. A Zászló), Weöres Sándor dalokat.
Teljes aktivitással vett részt – örökös
tiszteletbeli elnökként –, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, valamint a KÓTA
(Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek) népzenei munkájában.
Mindemellett teljes odaadással és ismerettel hódolt
földrajzi szenvedélyének is, amelyet gyűjtőmunkái során remekül
hasznosított, épp úgy, mint a magyar nyelv szépségének, tisztaságának
őrzését.
Kitüntetései:
Négy alkalommal részesült zeneszerzői
kitüntetésben.
·
1962 MTA
elnökének jutalma
·
1970
„Tegyünk többet Somogyért” – Megyei Tanács kitüntetése
·
1975 MTV
Nívódíj
·
·
·
1991
Életfa Díj – a Kulturális Minisztérium kitüntetés
·
·
·
·
2005 KÓTA
Nagydíj
·
2005
„Somogy Polgáraiért” Kitüntetés
·
2011
Délvidéki Magyar Életfa Díj „Aranyplakettje” elnevezésű életmű díjat.
Dr. Olsvai Imre tudományos népzenekutatói, népművelői,
értékmentési és őrzési tevékenysége, pedagógiai munkássága
felbecsülhetetlen értékű. Emberi tulajdonságai alapján, minden tudását
olyan módon tudta továbbítani, amellyel megérdemelten, a legnagyobb szeretetet
és megbecsülést kapta munkatársaitól és tanítványaitól. Előadásai, írásai
nemcsak népzenei szakmai szempontból vívják ki mindenki elismerését,
csodálatát, hanem mintapéldái a szép magyar nyelv ápolásának és őrzésének
is.
Búcsúznunk kell, kedves TANÁR ÚR, nyugodj békében! Mi
tudjuk, hogy itt maradsz közöttünk, s a sok jó és szép, amit tanítottál, örökre
hirdeti és áldani fogja nevedet.
Dr. Gerzanics
Magdolna
http://gerzanics.hu/2011/10/19/interju-olsvai-imre-tanarurral/
(Itt meghallgatható, a vele készült utolsó interjú hangfelvétele.)
Dr. Olsvai Imre és Nagy László,
mindkettő elment már…
Dr. Olsvai Imre egy somogyi népdalt
énekel Birinyi Józseffel
* Megjelent dr. Gerzanics Magdolna zenei, népzenei
és művészeti lapjában (www.gerzanics.hu).
A másodközlés a szerző szíves támogatásával valósult meg. (A Szerk. megj.)
Dr. Gerzonics Magdolna Ungváron született, néhány
évesen Zalába, majd Erdélybe került. A II. Világháború borzalmait
kisgyermekként Németországban szenvedte végig.
A gimnáziumot Tatabányán végezte. Később a Pécsi Tanárképző
Főiskolát befejezve, kapott magyar-ének-zene szakon diplomát. Ezt
követően az ELTE. magyar kiegészítőn nyert középiskolai tanári
oklevelet, majd ún. „egyéni levelezőn” a néprajzi tanszéken is befejezte
tanulmányait, ami után megírta doktori disszertációját. Ez 12 évi
Komárom-Esztergom megyei népzenei és egyéb hagyományokkal kapcsolatos munkáit
tartalmazta; 3 magyar, 3 német és 3 szlovák falu népzenei hagyományait és
szokásait dolgozta fel, érintve természetesen a tárgyi kultúra értékeit is,
valamint az azonosságok, különbözőségek tudományos összehasonlítását. E
területen több pedagógiai munkája, könyve és cikke jelent meg, továbbá egy
videofilmje is.
** (Dr. Fehér Anikó dr.
Olsvai Imréről írt megemlékezése a Parlando.hu
2014/2. számában olvasható. A Szerk. megj.)