Bélyegen a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus
Mostantól bélyegen is
szerepelnek a Kodály Filharmónia együttesei, a Kodály Filharmonikusok és a
Kodály Kórus.
A QR-kóddal
ellátott, személyes bélyegeket a Magyar Posta bocsátotta ki,
és először az április 25-27-éig tartó HUNFILA 2014 DEBRECEN Nemzetközi
Bélyegkiállításon érhetők el,
a Magyar Posta
standján.
A Magyar Bélyeggyűjtők
Országos Szövetsége szervezésében zajló HUNFILA 2014-es filatéliai
seregszemlének a debreceni Kölcsey Központ ad otthont. A gyűjtők több
mint 600 kiállítási keretoldalon mutatják be féltve őrzött kincseiket, a
kiállítás ideje alatt szakmai előadásokat, gyerekeknek filatéliai
vetélkedőket tartanak, valamint több bélyegkereskedő, illetve alkalmi
postahivatal várja itt a látogatókat.
Ezen a rangos szakmai rendezvényen
találkozhatnak először az érdeklődők a Kodály Filharmonikusok és
a Kodály Kórus személyes bélyegeivel, amelyen egy QR-kód
is található. A kód segítségével az interneten meghallgathatók a Kodály Kórus
és a Kodály Filharmonikusok felvételei, a kollekcióban az elmúlt egy év
meghatározó koncertjeiből kapnak ízelítőt a kíváncsiak, illetve a két
együttes honlapjára mutató linket is megtalálhatják.
Az úgynevezett megszemélyesített, vagy
személyes bélyegek azt a célt szolgálják, hogy a 21. század emberéhez közelebb
vigyék a bélyeget, mint komplex információforrást. 1999-ben, egy melbourne-i
világkiállításon az ausztrál posta mutatott be először személyes
bélyegeket.