Kóté László JÁTÉKÁVAL CD
jelent meg
A 2009-ben, 68 éves korában elhunyt kiváló hegedűművész,
Kóté László számos koncertfelvételéből
jelent meg hanglemez,
melyen Csajkovszkij Hegedűversenye
mellett két
Székely Endre-mű (egy zenekari Fantasie
concertante és a Szólószonáta) hallható.
A lemez a Libri és a Shopline hálózatában is
kapható.
Kóté
Lászlót legendás hegedűtanárai - Lányi Margit, Bihariné Kádár Klára -
mellett olyan világhírű szakemberek képezték sokoldalú, művelt
muzsikussá, mint Járdányi Pál, Kistétényi Melinda, Mihály András és Szabolcsi
Bence. Húszévesen már az Országos Filharmónia szólistája volt, 1962-ben
diplomázott kiváló minősítéssel. Majd ösztöndíjat kapott a leningrádi (ma
szentpétervári) Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumba, az Auer Lipót alapította
hegedű tanszakra, ahol közel két évig volt Mihail Vajman növendéke. Komoly
tudással és elhivatottsággal felvértezve fogadhatta el Kovács Dénes felkérését
és lett a kiváló művész tanársegédje a Zeneakadémián 1966 januárjában.
A
pódiumsikerekben gazdag pálya másik, Kóté László számára ugyancsak
elengedhetetlen vetülete a tanítás volt. Oktatói tevékenységét is a megalkuvást
nem ismerő igényesség jellemezte. 1976-tól tizenhárom szemeszteren át
tanított Japán legrangosabb zenei magánegyetemén, a tokiói Musashino Zeneakadémián,
ápolva a két ország kulturális kapcsolatait. Hegedűművészi
munkásságát Bartók-Pásztory-díjjal (1986) és Artisjus-díjjal (1988) ismerték
el. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.
(Forrás: fidelio)