Világra szóló érdeklődés az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen

 

Harminc nemzet több mint 130 fiatal operaénekese jelentkezett a Zeneakadémia első saját szervezésű nagyszabású nemzetközi versenyére.

A 2014. szeptember 14-21. között a Zeneakadémián rendezendő négyfordulós, 42.000 Euró összdíjazású megmérettetésre a március végi jelentkezési határidőig sikeresen regisztrált több mint 130 énekes egytizede magyar ajkú. A kiemelkedően jelentős kínai, japán, dél-koreai, román, lengyel, orosz és ukrán érdeklődés mellett a világ minden tájáról érkezett jelentkezés Irántól Nigériáig, az USA-tól Ausztráliáig és a Fülöp-szigetektől Izraelig, beleértve húsz európai országot.


 


"A siker szót majd csak a díjátadó gálakoncert után merem kimondani, de rendkívül örülök, hogy már az első alkalommal ilyen sok komoly érdeklődőt vonzott Marton Éva, a Zeneakadémia és Budapest neve. A rangos Glyndebourne-i, vagy az idén ötvenedszerre megrendezett Vińas-versennyel persze a mi most induló versenyünk még nehezen vetélkedne, de bízom benne, hogy sikerrel rakjuk le az alapokat, és legalább ilyen szép lesz a folytatás – a jelentkezők magas száma mindenesetre nagyon is bíztató. Nagy örömmel nézek a verseny elé, hiszen nemcsak a nevemet, a tudásomat is adom mint a zsűri elnöke, és a Marton Éva hívó szavára jelentkező fiatal énekesek biztosak lehetnek benne, hogy szívesen és örömmel hallgatom meg és veszem a szárnyaim alá mindegyikőjüket" – nyilatkozta a névadó, egyben zsűri elnök szoprán, a Zeneakadémia professor emeritája.

 

A nagyszabású nemzetközi zenei versenyt első alkalommal meghirdető Zeneakadémia számára azonban már most sikertörténet a Marton Éva nevével fémjelzett megmérettetés, hiszen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem külföldi szervezőkhöz mérten szerény eszközei elegendőnek bizonyultak, hogy az egész világ felfigyeljen a budapesti versenyre. A meghirdetést a Zeneakadémia kommunikációs igazgatósága dolgozta ki és hajtotta végre Szabó Stein Imre irányításával. A verseny számára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2013 őszén megújított vizuális világához illeszkedő, mégis teljesen önálló arculat, brosúra és honlap készült. A verseny stábja a 2013. decemberi meghirdetést követően világszerte több mint 400 egyetemet és zenei szervezetet értesített a versenyről postai és elektronikus úton egyaránt. "Az online jelentkezés január eleji indulását nemzetközi összehasonlításban szerény költségvetésű, de a fókuszáltságát tekintve jelentős, többlépcsős nemzetközi sajtó- és keresőmarketing-kampány támogatta. A verseny visszafogottan elegáns kreatívjai rendre ott voltak a New York-i Opera News-tól a neves tengerentúli és európai operamagazinokon (Opera Now, OpernWelt, Das Opernglas, Opéra Magazine, L'opera) át a szingapúri Music Education Asia kiadványáig. A legnépszerűbb internetes kereső-, közösségi, illetve videó megosztó oldalakon, valamint szakmai kapcsolattartó fórumokon is megjelent az énekverseny felhívása, egyúttal Magyarországot és Budapestet népszerűsítve, illetve a Zeneakadémia világra szóló megújulásáról is tudósítva. A Zeneakadémia életében ez az első saját szervezésű nagy súlyú és nagy szakmai téttel bíró nemzetközi verseny – a sikeres meghirdetés pedig nemzetközi és szakmai siker, főként, hogy az idő szorításában úttörő online technológiai megoldásokat kellett bevetnünk" – nyilatkozta Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató.

 

A széles körű beharangozásnak köszönhetően több mint 15.000 érdeklődő kereste fel a meghirdetés óta a verseny angol és magyar nyelvű honlapját, ahol 2014 januárjától állt nyitva a hazai összehasonlításban egyedülálló, de nemzetközi viszonylatban is élenjáró módon videó feltöltést is lehetővé tévő online felület, melyen keresztül a jelentkezések több mint 90 százaléka érkezett. A kihívást jelentő feltételeket – a 18-32 éves hölgyek, illetve 18-35 éves urak zongora vagy zenekari kísérettel előadott, szabadon választott barokk részlet és egy másik ária felvételével jelentkezhettek – túl nehéznek ítélő érdeklődők számára Marton Éva szeptember első hetében, Budapesten élő utójelentkezést nyitna meg. „A legnagyobb énekversenyeken bevett szokás, és én is szeretném, hogy azok az érdeklődők is bekapcsolódhassanak a versenybe, akik esetleg nem merték elküldeni az anyagaikat" – tette hozzá a zsűri elnöke. Addig sem telnek eseménytelenül a várakozás hónapjai, hiszen a következő hetekben Marton Éva vezetésével előzsűri értékeli a beküldött videók alapján a jelentkezőket. Az őszi fordulókra meghívást kapó versenyzők – akik egy Liszt-dal és hét további ária előadásával méretik majd meg magukat – listája 2014. május 15-ig kerül közzétételre a verseny honlapján.

 

A magyar kormány által kiemelten támogatott verseny fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke; zsűrijébe - melyet a névadó vezet majd - az operavilág olyan kiválóságai kaptak meghívást, mint Elena Obraztsova világhírű mezzoszoprán és Vittorio Terranova tenor, Sabino Lenoci zenei szakíró, mások mellett a L'Opera Award, illetve a Musical Award című itáliai zenei versenyek alapítója, számos fesztivál és televíziós műsor művészeti vezetője, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere,továbbá Pĺl C. Moe producer, a Glyndebourne Festival casting menedzsere, valamint Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera House Director of Casting pozícióját betöltő nagytekintélyű szakembere, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója és Kocsár Balázs karmester.

 

2014. szeptember 16-21. között a nagyközönség előtt zajló fordulók és a döntő a Zeneakadémián kerülnek megrendezésre, a gálának pedig a Magyar Állami Operaház ad otthont; a döntő és a gálaest karmestere Medveczky Ádám lesz. A 2014. szeptember 20-i döntőt a tervezett élő televíziós és internetes közvetítésnek köszönhetően Magyarország és a világ minden pontjáról követhetik majd az érdeklődők; a verseny honlapját, a martoncompetition.hu címen elérhető oldalt pedig addig is érdemes időről időre felkeresni, hiszen itt jelennek majd meg a versenyzők bemutatkozó anyagai, illetve az őszi nyilvános fordulók részletei.

 

(Forrás: MTI/Zeneakademia.hu)