Odaítélték a zenei ösztöndíjakat

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. három zenei pályázatot hirdetett. A 2014-es ösztöndíjak átadására gálahangverseny keretében kerül sor március 31-én, hétfőn 17 órától a Zekeakadémia Solti György Kamarateremben.

 

A Fischer Annie-, Kodály Zoltán- és Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjakra 30, illetve 35 éves korig jelentkezhettek a fiatal előadó- és alkotóművészek. Az ösztöndíjak elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges fiatalok pályakezdéséhez, kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. A nyertesek a minisztérium jóvoltából egy éven át részesülnek ösztöndíjban összesen huszonhét millió forint elosztásával. A díj hozományaként a huszonegy fiatal ösztöndíjas az országban számos helyen bemutatkozási lehetőséget kap. A pályázatok kiírásárára minden év első hónapjaiban kerül sor. A zenei ösztöndíjak szakmai lebonyolítója a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., akik az adminisztratív feladatok mellett tanácsadással, fellépések szervezésével segítik az ösztöndíjasok munkáját.

 

http://info.bmc.hu/resources/muvesz/photoimage/EMBER_1292.jpg

 

Az idén száz éve született Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművészről elnevezett ösztöndíjra a 1984. január 1-je után született, fiatal hangszeres és énekes szólisták pályázhattak. Tíz fő részesült ebben az ösztöndíjban: Birtalan Zsolt (zongora), Fülep Máté (ének), Horváth Péter (klarinét), Környei Miklós (gitár), Palojtay János (zongora), Taraszova Krisztina (zongora), Bódi Zsófia (ének), Kerek Erzsébet (zongora), Márton Orsolya (hegedű) és Simon Dávid (fuvola).

 

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/c5/Tardos_B%C3%A9la_%C3%A9s_Kod%C3%A1ly%C3%A9k.jpg/260px-Tardos_B%C3%A9la_%C3%A9s_Kod%C3%A1ly%C3%A9k.jpg

Kodály Zoltán második feleségével, Péczely Saroltával és egykori tanítványával, Tardos Béla zeneszerzővel a Zeneakadémián

 

A Kodály Zoltánról elnevezett zenei alkotói ösztöndíjra azok a fiatal zeneszerzők, zenetudósok, zenekritikusok pályázhattak, akik 1979. január 1-je után születettek, illetve azok az 1977. január 1-je után született korábbi ösztöndíjasok, akik még nem töltötték ki a három ösztöndíjas intervallumot. Idén nyolc fő részesült Kodály-ösztöndíjban. Hét zeneszerző - Dargai Marcell, Derecskei András, Horváth Bálint, Kedves Csanád, Matkó Tamás, Zarándy Ákos és Wettl Mátyás -, illetve egy muzikológus, Galambosné Riskó Kata.

 

http://www.napkut.hu/naput_2010/2010_07/pics/002_2.jpg

 

Az 1997-ben elhunyt Lakatos Ablakos Dezső altszaxofonosról nevezték el a jazz előadó-művészeti ösztöndíjat, melyre az 1979. január 1-je után született fiatal jazz előadóművészek pályázhattak erre az ösztöndíjra, melyben idén három fő részesült: Lakatos Pecek Krisztián (bőgő), Pozsár Máté (zongora) és Vörös Janka (ének). Az ösztöndíjak számos, mára sikeres művésszé vált fiatalt indítottak el a pályán.

 

A 2014-es ösztöndíjak átadására gálahangverseny keretében kerül sor 2014. március 31-én a Zekeakadémia Solti György Kamarateremben. A koncerten régi (Balog József - zongora, Megyesi Schwartz Lúcia - ének, Horváth Bence - trombita) és új ösztöndíjasok produkcióit hallhatta a közönség.

 

(Forrás: MTI/fidelio)