„A zenének varázshatalma van”

Beszélgetés Medveczky Ádámmal, Kossuth, Liszt, Bartók-Pásztory, Artisjus-díjas karmesterrel miskolci bérletes koncertje előtt

Zsekov Éva Mónika: A Miskolci Szimfonikus Zenekar 50 éves. Milyen szép élménye, emléke van a régi időkből, hiszen szinte a kezdetektől gyakori vendégkarmestere volt az együttesnek?

Medveczky Ádám: Nagyon sokszor voltam itt, majdnem minden évben. Emlékszem, hogy közvetlenül a karmesterverseny (1974 MTV I. Nemzetközi Karmesterversenye, 1. helyezett Kobayashi Ken-Ichiro (2. Medveczky Ádám-a Szerk. megj.) után hívott fel engem Mura Péter, a zenekar akkori karmestere - aki a Főiskolán később kollégám volt az opera tanszakon-, hogy szeretné, ha elvezényelném Miskolcon Berlioz Fantasztikus szimfóniáját és Banda Edével a Hindemith csellóversenyt. Ez negyven év távlatából is megmaradt. Ezen kívül a Diósgyőri várban ment a Psalmus és a Budavári Te Deum. Ekkor tűnt fel egy fiatal tenorista, Molnár András. Az egyik Operafesztiválon Traviatát játszottunk nagy sikerrel illetve néhány éve Erkel Bánk Bán-jának második felvonását más magyar szerzők művei mellett a Művészetek Házában. Maradandó élményemként emlékszem egy nagyszabású hangversenyre a Jégcsarnokban. 2009-ben miskolci, kassai és kolozsvári muzsikusoknak vezényeltem többek közt Beethoven IX. szimfóniáját és a Fidelio-ból részleteket. Beethovennel emlékeztünk az 1989-es eseményekre. Megható volt találkozni évtizedek után a televíziós karmesterversenyről ismert kollégával Andrej Lenarddal, akivel akkor dobogósok voltunk.

Miskolchoz van egy kis személyes kötődésem is. Öcsém a Miskolci Egyetem bányamérnöki karán tanult. Sajnos ő már rég nem él. A legidősebb fiam, Attila is járt ide egy hollandok által létesített egyetemre, ami a diósgyőri Stadion mellett volt. Sokszor látogattam meg itt.

Zs. É. M.: Ki állította össze ezt a mostani miskolci műsort?

M. Á.: Készen kaptam. Majdnem egy éve kért fel rá a Filharmónia. Két népszerű mű a Beethoven III. Leonora-nyitány és a Mendelssohn Skót szimfónia mellett nagyon ritkán játszott a Haydn Sinfonia concertante. Haydn két fúvóst és két vonóst foglalkoztat. A szólókat a zenekar legjobbjai játsszák: Soós Gábor (hegedű), Soós Levente (oboa), Nagy Albert (fagott), Stoll Péter (gordonka), kitűnő zenészek. A koncertmesterrel többször dolgoztam már együtt, kiváló technikai felkészültségűnek tartom.

Zs. É. M.: A próbákon tapasztaltam, hogy nagyon jó hangulatot tud teremteni. A zenészeknek mondott kritika humorral fűszerezve elveszti az élét, érthető a lényeg, mégsem sértő. Szeret-e együttdolgozni a Miskolci Szimfonikus Zenekarral?

M. Á.: Már most, a próbák elején teljesen közös nevezőn vagyunk, kifejezésben és megvalósításban egyaránt. Még ki kell „hegyezni” pár részt, van ahol lendíteni kell kicsit a frázisokon…

Zs. É. M.: Hogyan készül fel egy olyan koncertre, ahol repertoár darabot és egy olyanra, amikor az Ön számára addig ismeretlen művet dirigál?

M. Á.: Amit keveset vagy egyáltalán nem dirigáltam, arra sokkal több időt szánok. Hónapokkal előbb elkezdem olvasni és ahol szólisták is vannak, ott kénytelen vagyok - bár nem szokásom- hangzó anyaghoz fordulni tájékozódásért. A repertoár darabokhoz is úgy állok hozzá, mintha most látnám először. A Rigoletto igazi „export darab”. A világ legkülönbözőbb pontjain dirigáltam Magyarországtól Bangkokon át Japánig több mint százszor. Mégis amikor újraolvastam, találtam sok pici dinamikai, tempóbeli megoldást, amitől jobb lett.

Zs. É. M.: Átolvassa? Belső hallással vagy zongora mellett?

M. Á.: A koncertek nagy részére partitúrával a kézben „asztalnál” készülök fel. Amit nem ismerek, azt zongorával is átnézem. Ami nagyon nehéz, abból szerzek zongorakivonatot és ehhez teszem később hozzá a hangszerelés részét.

Zs. É. M.: Mit gondol, kifejezi-e a „komolyzene” szó ennek a zenének a lényegét?

M. Á.: Csak komolyzene létezik. Dirigáltam operettet, musicalt, amit szintén nagyon komolyan kell venni. Más, ezeknél is könnyebb műfajokba nem rándultam ki. Egy Johann Strausz keringőnél, Lehár operettnél nemesebb feladatot nem tudok elképzelni.

Zs. É. M.: Hogyan látja a komolyzene jövőjét hazánkban? Lesz-e közönsége?

M. Á.: Feltétlen hiszek abban, hogy lesz közönsége. Beszélgetek külföldön élő magyar muzsikusokkal és azt mondják, hogy Magyarországon még mindig sokkal jobb a helyzet ilyen tekintetben, mint egyes nyugati országokban. Gyerekkorban kell megnyerni az embereket a zenének.

Zs. É. M.: Hogyan?

M. Á.: Remélhetőleg az iskolai énekórák száma emelkedni fog. Ezenkívül el kell látni a gyerekeket koncertekkel. Az ifjúsági sorozatokon látom, hogy a sok apróság mennyire örül, érdeklődnek, jól viselkednek, amikor a zenekar játszik nekik. Sok múlik a tanárokon és a szülőkön.

Zs. É. M.: Egyszer ezt nyilatkozta:„Gyermekkoromban „megkínáltak” a zenével. Beleszülettem, nem hallottam mást otthon.” Miként lehetne ma minél több magyar gyereket, fiatalt „megkínálni” a zenével? Mit „kóstoltatna” meg velük?

M. Á.: Én szerencsésnek mondhatom magamat. Édesanyám és nevelőapám is muzsikusok voltak. Már kisgyerekkoromtól az opera felé terelődtem. Ismerek sok olyan zenészt, akiknek a szülei „tisztességes” foglalkozásúak. Személyenként változó, kihez hogyan jut el a zene. Lehet az egy ifjúsági énekkar vagy iskolai szakkör. Ezekkel a gyerekeket „meg kell kínálni” és ők beleszeretnek, rácsodálkoznak, „megfogja” őket. A zenének varázshatalma van.

Zs. É. M.: Úgy tudom, gyermekei közül van, aki az édesapja nyomdokába lépett és a zenei pályát választotta.

M. Á.: A „hármas számú” gyermekem Szabolcs muzsikus. Ő ütő szakon végzett Győrben, emellett jól dirigál (nemrég Pozsonyban Bánk bán-t vezényelt) és nagyszerűen zongorázik. A Győri Nemzeti Színház korrepetitora. Együtt dolgoztam vele a Rigolettóban.

Zs. É. M.: Az ötödik, a legkisebb gyermeke hány éves most? Neki is van művészi „vénája”.

M. E.: Balázska huszonegy éves. Ő is ütőhangszerekkel kezdte, aztán táncolt. Jelenleg a Színművészeti Főiskolára jár, másodéves. Több száz jelentkező közül tizenhármat vettek fel és hála Istennek a tanárok szeme megakadt rajta.

Zs. É. M.: Tíz unokája közül kacsintgat-e valaki a zenei pálya felé?

M. Á.: Még nem lehet tudni. Nagyon picik. Az biztos, hogy hat rájuk a zene. A legnagyobb, hatodikos iskolás, ő furulyázni tanul. Az egyik kis unokám a maga négy évével megleste, hogy miként tanulok. Egyszer odaült a zongorához, kért kottát. Adtam neki egy kis könnyű zongoradarabot.”Nem, nem, nem, amit te szoktál!!”- kiabálta. Megfigyelte, hogy a partitúra soksoros, vastagabb. Föltette a kottaállványra, majd gondosan tanulmányozva váltott kézzel csapkodta a billentyűket és énekelt hozzá. Aztán lapozott és ceruzával EKG-jeleket rajzolt bele, ahogy tőlem látta, amikor bejegyzek valamit a magam számára.

A legeslegkisebb unokám, - aki most két hónapos múlt, a lányom negyedik gyereke - ha nagyon sír és elkezdek neki valamit énekelni, abbahagyja a sírást és mosolyog. Büszke vagyok erre és dalolok neki.

Zs. É. M.: Mi a titka annak, hogy 73 évesen is kiváló fizikai és szellemi erőnlétnek örvend? Azt elárulta, hogy Fradi- drukker. Sportol Ön is valamit?

M. Á.: Nem sportolok. Nincs rá időm. Nagyon elfoglalt vagyok hála Istennek. Nyugdíjas létemre az Opera és a Főiskola még mindig foglalkoztat, utóbbi ének és opera szakon. Emellett sokfelé vezényelek.

Zs. É. M.: Ennyi év tapasztalat, sikerek után ismerve a pálya nehézségeit miként fogalmazza meg az ars poetica-ját? Mi az, ami vonzó ebben, amiért érdemes ZENÉ-vel foglalkozni?

M. Á.: A zenei pálya nagyon kemény munka. Egyre jobban tapasztalom tanárként, hogy a legelső a szakmai tudás. A zenésznek tudnia kell a hangszerén játszani, a karmesternek tudnia kell a technikának minden alapkövetelményét és utána jöhet a varázslás, az átszellemültség. Nem tudom ki mondta, hogy ” a Múzsa csak a szorgalmas embereket látogatja”. Ez igaz. Nem egy rózsaszín idill az életünk. Kodály Zoltánnak van egy megállapítása, amit sokszor szoktam idézni: „A zene olyan, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, amikor már nagyon hiányzik.” Aki muzsikusnak született, az nem tud mást csinálni.

Zsekov Éva Mónika

Zsekov Éva Mónika zenekari hegedűművész (2006- Miskolci Szimfonikus Zenekar) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Szabadi Vilmos és dr. Rásonyi Leila voltak a mesterei (2001-2006). Szívesen készít interjúkat és tart zenei ismeretterjesztő előadásokat.