Szimfónia program munkatársakat keres

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hangszeres tanárokat keres 2014 szeptemberében induló Szimfónia programjába

 

 

A program célja, hogy szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat juttassunk sikerélményhez, növeljük önbecsülésüket, elősegítsük valahová tartozásukat, és eközben tartalmas időtöltést biztosítsunk számukra. A Szimfónia program a zene eszközével mutat kiutat a reménytelenségből, alternatívát a drogfüggőséggel, fiatalkori bűnözéssel szemben.  

 

Program módszere a csoportos zeneoktatás, az intenzív, lehetőség szerint mindennapi foglalkozások, a rendszeres zenekari-, ill. kórusmunka. A közös zenélésen keresztül fejlődik a gyerekek figyelme, koncentrációja, kitartása és együttműködő készsége. A programnak köszönhetően hosszabb távon javul a gyerekek iskolai teljesítménye, tanulási motivációja.

 


Venezuelában José Antonio Abreu zenész és közgazdász a 70-es években indított ilyen jellegű programot. Mára a „rendszer”-ben (spanyolul „El Sistema”) kb. 400.000 gyerek, fiatal vesz részt napi rendszerességgel a mintegy 80 ifjúsági szimfonikus zenekar egyikének munkájában. A programban résztvevő gyerekek iskolai teljesítménye, később elhelyezkedési esélyei mérhetően jobbak, a Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar pedig művészi színvonalával, fiatalos dinamizmusával világszerte ejti ámulatba a közönséget. „Ami lehetséges Venezuelában, miért ne lenne lehetséges máshol a világon?” – fogalmazott Gustav Dudamel, a „rendszer”-ből kinőtt sztárkarmester. Hazánknak Venezuelával szemben óriási lépéselőnye van a zenepedagógia terén. Ami Venezuelában lehetséges volt, mennyivel inkább lehetséges nálunk!

A monori szegénytelepen 2013 nyarán indult indult első ilyen jellegű hazai kísérleti program sikere igazolja, hogy a programra óriási az igény hazánkban is!

 

További információ:

„Zenélni és küzdeni” dokumentumfilm (magyar felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=_M7JUyt6oVA

A monori programról:

https://www.facebook.com/szimfoniaprogram

http://elsistema-hu.blogspot.hu/

 

Gustavo Dudamel és a Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar

 

Hegedűóra Monoron



A Szimfónia program a Symphonia Alapítvánnyal partnerségben, 2014 szeptemberétől 15 általános iskolában indul el az ország két régiójában: Dél-Dunántúlon (Pécs és Dombóvár vonzáskörzetében) és Észak-Magyarországon (Miskolcon és környékén).

 

Olyan hangszeres zenészeket, zenetanárokat keresünk, akik magukénak vallják a fent leírt célokat, kellő elhívatottsággal, rátermettséggel, szociális érzékenységgel rendelkeznek, és hajlandóak – teljes- vagy részállásban – vállalni a munkával járó kihívásokat. Elsősorban hegedű, másodsorban gordonka, bőgő, fuvola, klarinét, trombita, ütő stb. tanárok jelentkezését várjuk.

 

A munkakörrel járó feladatok:

·       csoportos és egyéni hangszeres zeneoktatás;

·       tanórán kívüli, közösségi tevékenységek;

·       részvétel a program keretében szerveztett tapasztalatcseréken, szakmai műhelyeken, közös próbákon és fellépéseken.

 

 

Legfontosabb elvárások:

·       hangszeres zenetanári végzettség, vagy

·       folyamatban lévő zenetanári tanulmányok, vagy

·       bizonyítható zenei tapasztalat;

·       zenepedagógiai kreativitás;

·       a program céljai iránti magas fokú elkötelezettség;

·       magas fokú együttműködési képesség.

 

Előnyök a végzettség, tapasztalat és kompetenciák tekintetében:

·       zenepedagógiai tapasztalat (pl. zeneiskolai);

·       zenekar-vezetési, csoportos zeneoktatási tapasztalat;

·       zenekari tapasztalat;

·       szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel való tapasztalat;

·       a saját hangszeren túl további hangszeres tudás;

·       zeneterápia ismerete;

·       a tanulói célcsoport életkori sajátosságainak ismerete;

·       zenei alapkészségek fejlesztésében szerzett gyakorlat.

 

 

A jelentkezéseket önéletrajzzal és motivációs levéllel a szimfonia@maltai.hu címre várjuk július 20-ig. A programról bővebb információ munkatársunktól kérhető az alábbi elérhetőségen:

Bátki Márton, +36 30 6248287 vagy batki.marton@maltai.hu