Meghalt
Lorin Maazel
A 84 éves dirigens, zeneszerző és
hegedűművész több mint 50 évig tartó pályafutása után virginiai
otthonában hunyt el 2014. július 13-án.
(A kép forrása: Fidelio)
Maazel csodagyerek volt. Öt évesen kezdett
hegedülni, kilenc évesen állt először egy nagy zenekar karmesteri
pulpitusára a New York-i világkiállításon, 12 évesen pedig már Amerika-szerte
turnézott, mint gyerekkarmester. Szólóhegedűsként 15 évesen debütált.
Több vezető szimfonikus zenekart is dirigált, egy ideig a Londoni Szimfonikusok
társkarmestere lett Otto Klemperer mellett, majd a nyugat, berlini opera és a
Berlini Rádió Szimfonikus zenekar zeneigazgatója lett. Több nagy
hangversenykörútra ment a clevelandi szimfonikusokat. Fellépet többek között
edinburghi, a luzerni, és a salzburgi fesztiválokon is. Operakarmesterként is
jeleskedett, meghívták vezényelni a Metropolitan-ba
valamint a milánói Scalába. Több ízben is vezényelte a bécsi szimfonikusokat az
Újévi koncerten is.
Pályájának legjelentősebb állomásai: 1960-ban ő volt az
első amerikai karmester, aki a Bayreuthi Ünnepi Játékokon pulpitusra
állhatott. 1965-től 1971-ig a berlini Német Opera művészeti
vezetője volt, 1980-ban hívták meg először a Bécsi Filharmonikusok,
hogy legendás újévi koncertjüket vezényelje. 1982 és1984 között a bécsi operát
igazgatta, 2002-től 2009-ig pedig a New York-i Filharmonikusok élén állt.