Elhunyt Jáki Teodóz győri bencés szerzetes, zenetanár

 

 

Jáki Sándor Teodóz

 

Jáki Teodóz 1929. május 12-én született Győrött. A noviciátust 1944. december 14-én kezdte meg, 1952. június 27-én szentelték pappá. 1958-ban Győrben zeneiskolai zongora és szolfézs tanári, majd 1961-ben a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán középiskolai ének-zenetanári és karvezető diplomát szerzett.



Teodóz atya 1961-2007 a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium énektanára, karvezetője, valamint a győri Bencés Templom karnagya volt. 1967-1991 a Budapesti Nyári Kántorképző tanfolyamon is tanított. 1968-1991 a Győri Hittudományi Főiskolában a Musica Sacra és a beszédtechnika tanára volt, 1969-1991 a győri székesegyházi Palestrina Kórusát, majd a győri Bencés templom kamarakórusát vezette.

Hosszú évekig foglalkozott a magyar egyházi népénekek gyűjtésével. Néprajzos munkája során az életében jelentős szerepet játszó Moldva és szűkebb hazája, Győr-Moson-Sopron megye mellett bejárta a Székelyföldet és az al-dunai székelyek falvait is a Délvidéken. Elkötelezett munkájáért több kitüntetésben részesült. Életműve elismeréseként 2012-ben a Fraknói Vilmos-díjat kapott.

 

2013. január 8-án hunyt el. Pannonhalmán, a Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezték örök nyugalomba 2013. január 12-én.

 

Forrás:

 kisalfold.hu