Gajda Péter
polgármester: Legyünk büszkék arra, hogy Somorjai József itt él közöttünk Kispesten, és generációkon
keresztül adta át a zene és a dal szeretetét. Becsüljük ezt, és jöjjünk össze
minden évben ünnepelni őt, amíg csak lehet.
A polgármesteri köszöntő után a Kossuth-díjas Sebestyén Márta énekművész, Kispest legfiatalabb díszpolgára két Kodály-Lajtha gyűjtésű dallal és virággal köszöntötte a kerület legidősebb díszpolgárát. Az Ady iskolában Somorjai József alakította a még ma is létező zenetagozatot, később pedig fia vitte tovább azt a szellemiséget, amelyet ő honosított meg, és adott olyan lelki táplálékot a gyerekeknek, amely semmi mással nem pótolható – mondta Girtler Izabella, az intézmény vezetője, aki Ady Emlékplakettet adott át az ünnepeltnek.
„Gyönyörű, nehéz és kalandos életem volt” – mondta röviden a meghatódott Somorjai József, aki először Ady, majd Babits szavaival köszönte meg azt a szeretetet, amely ezen az estén, de egész életében körülvette őt.
Forrás: