JUBILEUM
Hatvanéves
a Pálóczi Horváth Ádám AMI,
amely 1961 óta működik a jelenlegi
helyén, a Köztársaság úton. Ez volt az országban az első olyan épület,
amely kifejezetten zeneiskola céljára épült. Korábban, 1953 és 1961 között
többször költözött az intézmény, mire megoldották a végleges elhelyezését –
idézte fel a iskola történetét Guerra
Gusztáv, aki 1961-től zenepedagógusként, 1967-től 1987-ig
igazgatóhelyettesként, majd 1987-től 1998-ig igazgatóként* tevékenykedett
az iskolában. (Az intézmény első
igazgatója Németh Gusztáv volt, majd őt az évek, évtizedek folyamán Bánky József, Ivasivka Mátyás,
Varga Ferenc, Jakab Zoltán, Vannay János, Vajda
József, Tóthmátyás Lajos és Guerra
Gusztáv, Pápai János, Horváth Károly követte. Az iskola jelenlegi igazgatója Győrffyné
Könczöl Tímea.) Kezdetben négy tanár
oktatott 154 növendéket, ma 33 zenepedagógus több mint 700 diákot tanít a
zeneiskolában, amely évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be a zalaegerszegi
komolyzenei életben.
A
zeneiskola a város kulturális életében ugyanolyan intenzitással jelen van, mint
az előző évtizedekben
- mondta Győrffyné Könczöl Tímea jelenlegi igazgató. – Utánpótlást nevelünk a Városi Fúvószenekarnak,
a szimfonikus zenekarnak, a Canterina Kamarakórusnak
és a vegyeskarnak, és a zenetanáraink is játszanak
ezekben a művészeti együttesekben. Örülünk neki, hogy a színházi zenekar
magját is kollégáink alkotják – említette az intézményben 1987 óta dolgozó,
s az iskolát tíz éve irányító igazgató. –
Tanáraink hivatástudatát és szakmai felkészültségét mutatják a növendékek
országos, regionális és megyei versenyeken elért eredményei. Az egyik országos
versenynek, a Lubik Imre trombitaversenynek házigazdái
is mi vagyunk már kezdetektől fogva. Most is erre készülünk, novemberben
lesz a tizenharmadik trombitaverseny.
Győrffyné Könczöl Tímea kitért arra is, hogy
folyamatosan igyekeznek javítani a munkakörülményeket. A hangszerpark
fejlesztése ugyancsak állandó feladat, bár volt idő, amikor erre több
lehetőség adódott. – Harminc éve még
szó sem lehetett arról, hogy a zeneiskolai oktatás túlterjeszkedjen a
komolyzene határain – vázolta a rézfúvós hangszereket tanító Vörös István
igazgató-helyettes. – Ma már a szaxofon
és a magánének tanszakon nagy arányban tanulnak a növendékek a komolyzene
mellett más műfajokat, például jazzt, és az énekeseknél nagyon
népszerű a musical.
Győrffyné Könczöl Tímea kitért arra is, hogy
folyamatosan igyekeznek javítani a munkakörülményeket. A hangszerpark
fejlesztése ugyancsak állandó feladat, bár volt idő, amikor erre több
lehetőség adódott. – Harminc éve még
szó sem lehetett arról, hogy a zeneiskolai oktatás túlterjeszkedjen a
komolyzene határain – vázolta a rézfúvós hangszereket tanító Vörös István
igazgató-helyettes. – Ma már a szaxofon
és a magánének tanszakon nagy arányban tanulnak a növendékek a komolyzene
mellett más műfajokat, például jazzt, és az énekeseknél nagyon
népszerű a musical.
Vörös István zenetanár 1995. december 5-től
vezeti a Fúvószenekart
Győrffyné Könczöl Tímea úgy érzi, hogy a városban
megbecsülik a zeneiskola munkáját: ezt jelzi, hogy két alkalommal is megkapta
az intézmény a Zalaegerszegért-díjat. – A
szülők és a diákok továbbra is érdeklődnek a zenetanulás iránt, bár
ma már olyan sok különóra, szakkör és egyéb lehetőség közül választhatnak,
hogy egyfajta piaci helyzetbe kerültünk: nekünk is meg kell küzdenünk a diákokért.
Volt idő, amikor nagyon sok, 1250 gyermek tanult nálunk, igaz, akkor még
néptáncot is oktattunk. Ezt kiszervezték, de a népzenetanítás továbbra is
folyik. Nagy eredménynek tartjuk, hogy az állami tulajdonba kerülésig a
zeneiskola megőrizhette önállóságát, míg másutt előfordult, hogy
beolvasztották más intézménybe – emelte ki az igazgató, leszögezve: nem
panaszkodhatnak, hiszen azt csinálják, amit szeretnek.
A zeneiskolai kórus vezetője: Ladvenicza Éva
A képek és a szöveg forrása: Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
honlapja/ Szabó Judit