BÁRCZY ISTVÁN-DÍJAT KAPOTT Magyar Margit igazgató

 

A Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója, Magyar Margit, Budapest Főváros Közgyűlésétől, több éves kiváló zenepedagógiai munkásságáért a Bárczy Istvánról, Budapest hajdani főpolgármesteréről elnevezett díjat kapott. Bárczy István nevéhez fűződik a főváros iskolaügyének újjászervezése. Magyar Margit a Bárczy Istvánról elnevezett  díjat a hivatalos indoklás szerint az alapfokú művészetoktatás fejlesztéséért, vezetői tevékenységéért kapta.

 

http://212.52.178.183/images/tanarok/magyar_margit.jpg

 

Magyar Margit karvezetői, középiskolai énektanári és zeneelmélet-tanári diplomáját 1982-ben szerezte meg a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. Ugyanebben az évben lett iskolánk tantestületének tagja. A szolfézs és zeneelmélet tanítás mellett 1986 óta irányítja a Tóth Aladár Szimfonikus Zenekart, 1988-1996 között vezette a szolfézs-zeneelmélet tanszakot, 1997 óta a Zeneakadémia gyakorlatvezető tanára, 2002 óta ugyanitt szolfézs-módszertant is oktat. Tanári munkája mellett egyik fő szervezője volt az 1995-ben Budapesten megrendezett IV. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválnak, 1996-98 között részt vett az alapfokú művészetoktatás zeneelmélet és zenekari oktatás tantervi programjainak kidolgozásában, 1996 óta szaktanácsadóként és oktatási szakértőként is működik, 2000 és 2005 között pedig a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető tanácsadójaként a budapesti zene- és művészeti iskolák munkáját segítő szakmai szolgáltatást irányította. 2005 szeptembere óta a Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója. Tanítványai közül ma már sokan zenei életünk kiemelkedő szereplői: zenetanárok, zenekari muzsikusok, szólisták, karvezetők, zenetörténészek, zeneszerzők. Munkáját 1996-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, 1998-ban „Terézvárosért” Emlékéremmel jutalmazták.

 

(Forrás: Tóth Aladár Zeneiskola (Referenciaintézmény, a LFZE gyakorlóhelye)