Saa Grunčić SZABADKAI ZENETANÁRT Dr.
Bodrogvári Ferenc-díjjal jutalmazták
A szabadkai
önkormányzat 2014. június 22-én a Dr. Bodrogvári
Ferenc-díjat, a fiatal alkotóművészeknek járó elismerést Saa Grunčić zenetanárnak, K.
Kovács Ákos operatőrnek és Dejan Vujinović művelődésszervezőnek
adományozta.
Saa Grunčić zenetanár Szabadkán született 1984-ben, s itt végezte el az általános és középfokú zeneiskola zongora és zeneelmélet szakát. A Zágrábi Zeneakadémia orgona szakán szerzett oklevelet 2007-ben Ljerka Očić növendékeként. Tanulmányai alatt több díjat is nyert különböző versenyeken, melyek közül legjelentősebb a Horvát Állami Zenei Versenyen 2006-ban szerzett díj. Számos hangversenyen szerepelt úgy szólistaként, mint kamarazenekarokban és közös fellépéseken Horvátország-szerte és a környező országokban. 2009. óta Szabadkán él, orgonatanárként és korrepetitorként dolgozik a Szabadkai Zeneiskolában. A Vajdasági Horvát Művelődési Intézet által szervezett Orgonahangok a rónaságban című projekt keretében Saa Grunčić számos szerbiai és horvátországi városban koncertezett. 2013 decemberének végén jelent meg lemezen a vajdasági horvát zeneszerzők műveiből összeállított hanganyag. Különösen jelentős a Stanislav Preprek, Albe Vidaković és Josip Andrić műveiből összeállított válogatás, amely a hűen tükrözi a vajdasági orgonairodalom értékeit. A mintegy tucatnyi hazai és külföldi hangverseny és az említett lemez révén Saa Grunčić megerősítette azt a minőséget, ami Szabadka kulturális és zenei életét jellemzi, öregbítve ezzel szülővárosa és a vajdasági zeneszerzők hírnevét hangzott el a méltatásban.