10 éves a budaörsi Leopold Mozart Zeneiskola ütőegyüttese

 

Varasdy Dávid* köszöntője

 

http://www.leopoldmozart.hu/images/tanar_portrek/v_david.jpg

 

Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ünnepeljünk, hogy köszönetet mondjunk, hogy hálát adjunk.

 

10 év az ember életében meghatározó bármelyik életszakaszt is nézzük.

 

2004-ben léptem be a zeneiskola kapuján, s nem tudtam, hogy ennyire meghatározó lesz számomra, s életem fontos részévé válik a tanítás, a gyerekek nevelése. De nem rólam van szó, hanem a gyerekekről, bár össze is köthetném velük a sorsomat, hiszen velük együtt nőttem fel, lettem érettebb, tapasztaltabb, láttam, ahogy fejlődnek, elmennek, visszajönnek.

 

A zeneiskola egy befogadó intézmény lehet bárhogy átalakítani, nevezni, beolvasztani, bármit csinálhatnak vele. Egy dolog sohasem változik: amint belép valaki egy ilyen iskolába megérzi annak hangulatát a zene által egy másik világba kerül. Ahol nincs rohanás, ahol van idő, ahol meg lehet állni megbeszélni valamit, elmondani örömünket, bánatunkat. Talán nem haragszik meg igazgatónő, hogy idézem egy mondatát, melyet nemrég hallottam tőle: ”Nekem van a legszebb állásom a világon”. Azt hiszem Kati néni ezzel az egy mondattal el is mondta, hogy Ő mit gondol az életről, a hivatásról, az értékekről, s ez az a szellem, amelyet képvisel az iskola. Ebben a szellemben próbáljuk mindannyian hétről-hétre nevelni diákjainkat.

Egy okból gyűltünk össze, hogy köszönetet mondjunk, nem magunknak, nem is az iskolának, hanem a gyerekeknek, akik most itt állnak a színpadon, nézzék meg őket jó alaposan! Ők a jövő, őket mi és Önök neveltük, ők azok, akik önszántukból vannak itt: nem ide tereltük őket, hanem jöttek maguktól, s ők azok, akik tovább viszik ezt a csodálatos dolgot. Ezért vagyunk itt, s köszönjük meg nekik, tapsoljuk meg őket, s ha már kitapsoltuk magunkat nézzük még őket sokáig, s legyünk büszkék, hogy mi itt mindannyian, akik itt vagyunk valami szépet éltünk meg ma este Isten segítségével.

 

Köszönjük gyerekek, s csak azt kívánom, hogy sose feledjétek a zene éltető erejét!

                                        

Varasdy Dávid tanár úr és növendékei

 

18-20 növendékből álló tanszak tagjai a legkisebbektől,  akik 7 évesek, az egyetemistákig gyakran játszanak együtt is, kisebb és nagyobb kamaracsoportokban. A repertoire-t klasszikus és könnyűzenei irodalom egyenlő arányban alkotja, így a hagyományosabb hangszerek mellett mindig jelen vannak az afrikai ütő és rázóhangszerek, a dél-amerikai csörgők és  a keleti gamelán hangszerek is.

 



* Varasdy Dávid alapító-felkészítő tanár, tanszakvezető gondolatai 2014. május 13-án, Budaörsön, a Leopold Mozart Zeneiskola jubileumi hangversenyén hangzottak el Novák Anikó felolvasásában.