MEGJELENT!
Tallabille: Hallották-e hírit Csongorád
megyének?
Hagyományos parasztzene a
Dél-Alföldről
FA 295-2
A
Tallabille zenekar tagjai a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosai,
többüket Prima Junior-díjjal is kitüntették, a Fölszállott a páva c. televíziós
vetélkedőben különdíjat kaptak. Küldetésüknek tartják az Alföld népzenei
hagyományainak feltárását, az autentikus dél-alföldi zene bemutatását és
népszerűsítését. A zenekar az itteni tekerős hagyomány értő
tolmácsolására jött létre. A most megjelenő lemezük címe: Hallották-e
hírit Csongorád megyének.
“Akik szeretik a népzenét, talán sokan emlékeznek
arra a pillanatra vagy időszakra, amikor „kinyílt rá a fülük”, és nemcsak
egy érdekes és magával ragadó hangzást fedeztek fel benne, hanem személyesen, nagyon
mélyen érezték megszólítva magukat általa. Talán érezték benne azt is, hogy
kapcsolatot teremtenek – pusztán a zene átélése által – a saját múltjukkal, a
saját tágabban vett közösségükkel, őseikkel is.
Külön-külön, de ehhez hasonló élményt éltek át a
Tallabille zenekar tagjai, mikor (még szinte gyerekként) először hallották
meg a duda és a tekerő hangját: a népzenére való rácsodálkozásba vegyült a
korábban soha nem hallott hangszerek hangja, amiről zenetörténeti
ismeretek nélkül is érezni lehetett, hogy egy nagyon régi és „mélyről
jövő”, sok száz évvel ezelőtti hangzásvilághoz kapcsolja a
hallgatóságát.
A 18-19. századot megelőzően a magyar
népzenére az egyszólamúság volt inkább jellemző, a kíséret is harmóniák
nélkül szólalt meg. Nagyrészt bourdon hangszereket (tekerő, duda, citera)
használtak, ahol el nem mozduló, kitartott hangok „támogatták” a dallamot pl. a
tekerő basszushúrja vagy a duda bordósípja. A ma már esetleg monotonnak
gondolt, egy hangon szóló kíséret mellett a dallamhangszereknek nagyon
karakteresen kellett biztosítani a zene lendületét. A duda és a tekerő
megőrizte ezt az ősi ízlésvilágot, és ha meghallgatjuk, a mai fül
számára is élményt jelent a hangszerek telt, önmagukban is egész zenekarral
felérő hangzása.
A lemez tehát megidézi a magyar népzenének a
vonószenét megelőző időszakát, de nem zenetörténeti
visszatekintést kíván adni, hiszen – bár a legtöbb vidéken a 19. század
végétől vonós hangszerek hangjára mulattak az emberek – az Alföld déli
részén egészen a 20. század közepéig a tekerő–esz-klarinét duó és duda
szólt a padkaporos bálokon.
Sok népzenei CD-n tájegységről tájegységre
járva barangolhatjuk be a magyar népzene színpompás világát – a Tallabille
zenekar lemezén a változatosságot egy tájegység, a dél-alföldi Csongrád megye
zene világában elmélyülve élhetjük át. Egy gyökérből táplálkozó, mégis
sokféle hajtás – ez a lemez a teljesség igénye nélkül szeretne válogatást adni
a Dél-Alföld zenei emlékeiből: a hallhatjuk a tekerőt önmagában
megszólalva: idős mesterek kedves dallamait és játékmódját idézik meg a
zenekar tekerősei; hallhatunk régi stílusú, veretes pásztornótákat és
hallgatókat, valamint és a vidékre jellemző tánczenét: oláhost és
csárdást.
A lemezen a legtöbb dallam nemcsak hangszerrel,
hanem énekelve is megszólal, a közreműködő kiváló énekesek, Havay
Viktória, Navratil Andrea, Soós Réka és Papp László tolmácsolásában.
Idézet a borítóról:
“Hallották-e hírit Csongorád megyének? – a zene
nyelvén szeretnénk hírt adni az itt élő emberek zenei kincséről, és
az általuk megőrzött hangszerekről. A tekerő és a duda, ill. az
esz-klarinét (a töröksípot idéző hangzásával) semmi mással össze nem
téveszthető karakteres megszólalást biztosít ennek a muzsikának. Ez az
általunk is kedvelt hangzás a múlt század első feléig része volt az itteni
emberek mindennapjainak. (…)”
“A duda és a tekerő hangzásában a népzene
régebbi, a vonószenét megelőző hangzását idézi. Teljes értékű
zene ez, melyről reméljük, hogy Csongrád megye határain túl is értő
és befogadó fülekre talál. Nagy örömet ad nekünk, hogy a régi mesterek
játékmódja szerint játszhatjuk el és tolmácsolhatjuk ezt a zenét a hallgatók
felé – kívánjuk, hogy Önök is ilyen örömmel hallgassák! (…)”
(Legeza Márton)