A ZENE AZ EURÓPAI IDENTITÁS PILLÉRE

A zene az európai identitás pillére

Beszélgetés Káel Csabával,

a Müpa vezérigazgatójával (2013)

A műszaki egyetemen, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerez diplomát. Több mint négyszáz reklámfilmet rendezett. Nevéhez fűződik a Bánk bán operafilm, de számos opera- és színházi rendezést jegyez. Kinevezését megelőzően több évig a Művészetek Palotája operaszerkesztőjeként tevékenykedett. 2005-től a Müpa művészeti tanácsadója és 2011-től vezérigazgatója.

- Azt nyilatkozta, hogy a kultúra fejlesztési ágazat, amelyben a Müpa-nak, mint az ország reprezentatív kulturális intézményének különleges feladata van.

- Amikor annak idején Liszt Ferenc megalapította a Zeneakadémiát, akkor egy csodálatos lehetőség alapjait fektette le. Ez nem más, mint a magyar zenei kultúrának egy struktúrába szervezése az Akadémián keresztül. Mi ennek a hőstettnek vagyunk a letéteményesei. Több generáció nőtt fel a kezdetektől, gyönyörű családfája van az Akadémiának. Nem szabad elfelejteni, hogy XX. század zenekultúrájának mennyi karmestert, szólistát, énekest és zeneszerzőt adtunk! Az elismertségünkben van már olyan lehetőség, komoly potenciál, amit tovább fejleszthetünk. Ma zenekaraink, előadóink bárhol a világban, ahol megjelennek, nagy elismertségnek örvendenek. A kulturális világpiacon viszonylag rövid idő alatt el tudunk helyezni olyan produkciókat, amelyre nyitottság van és fizetőképes kereslet. Ez a gazdaságban olyan ritka, mint a fehér holló. Én azt gondolom, hogy a kultúrában komoly lehetőségeink vannak. Ám, ennek feltételei vannak. Létre kell hozni olyan produkciókat, fel kell építeni olyan együtteseket, előadókat, akik megfelelhetnek a feladatnak.. A Művészetek Palotájának itt van kulcsszerepe.

- Milyen lehetőségekkel rendelkeznek ehhez?

- A Müpa az elmúlt hét évben azt a sikert érte el, hogy fölkerült a világ legfontosabb előadó-művészeti központjainak a sorába. Ez hosszú folyamat volt. Eleinte ez úgy történt, hogy meghívta azokat a nagy külföldi együtteseket, művészeket, akik hitelesítik az ilyen jellegű központokat, mint a Lincoln Center, Carnegie Hall, de a Cité de la Musique-tól kezdve a keleti nagy centrumokig, mint például a Seoul Arts Center. Amikor idejöttek ezek a művészek, együttesek, akkor meggyőződtek arról, hogy ez fantasztikus hely, csodálatos az akusztikája, nagyszerű a közönsége. Itt érződik, hogy van kultúrája a zenének. Tehát ezzel a Müpa, mint eladóhely, fölkerült a legjobbak közé. Ez olyan, mint a labdarúgásban, amikor a csapatok küzdenek azért, hogy bekerüljenek a Bajnokok Ligája főtáblájára. Ez történt nálunk is. Nagyon-nagy teljesítmény volt és főleg Kiss Imre munkáját dicséri. Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy rendben van, ott vagyunk, de benn is kell maradni! Kiesni is könnyű. Nekünk el kellett kezdenünk keresni azokat a lehetőségeket és kapcsolatokat, melyekkel fejlődni tudunk. Rendelkezünk olyan újításokkal, amelyek élményt jelenthetnek a világ más országaiban társintézményeinknél is.

- Mondana erre konkrétumokat?

- Ez nem olyan folyamat, amely egyik napról a másikra bekövetkezik. Az elmúlt évben nagyon komoly kapcsolatfelvétel történt a Lincoln Centerrel s a Carnegie Hallal. Jelenleg kínai testvérintézményekkel zajlik ilyen. Több intézménnyel tárgyalunk közös produkciók létrehozásáról. Ami komoly és sikeres áttörés volt ebben a munkában, az az, hogy az újonnan felépült Ománi Operaházban sikerült a Magyar Állami Operaházzal közösen bemutatnunk Mozart Szöktetés a szerájból című operáját. Hét operaház ajánlatából választották ki a miénket. Komoly verseny volt, mert olyanok neveztek mint a kölni vagy a prágai operaház. Ez lendületet adott a terveinknek.

- Beszéljen erről, kérem!

- Például a Müpa nagyon fontos produkciósorozata a budapesti Wagner-napok, ami eddig csak Magyarországon zajlott. Ha minden jól megy, akkor jövő évtől új, német koprodukciós partnerünkkel hozzuk létre a Mesterdalnokokat. Több tervünk is van, de azokról nem beszélek szívesen – egyrészt babonából – másrészt csak szerződéses állapotban levő dolgokról lehet, mint konkrétumról beszélni.

- A Müpa a kezdetektől többféle művészeti ág otthona. Változott-e ez az elmúlt hét év alatt, mert a közönség a gazdagodást érzékeli.

- Igen, ez egy nagyon fontos döntés volt a kezdetekkor – akkor még Európában eléggé egyedülálló épületkomplexumba –, hogy a három kulturális intézmény és az ezeket összefogó közösségi tér munkáját koordináljuk. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, a Fesztivál Színház és a kortárs képzőművészetet bemutató tér, amelybe a Ludwig Múzeum költözött, már a kezdetektől több művészeti ágat szolgált. A programokat is így szerveztük. Tulajdonképpen az arányokban azóta sem történt nagyon-nagy változás. A leghangsúlyosabb a klasszikus zene és annak különböző ágai. Annyiban történt színesedés, hogy megjelent két olyan műfaj is, ami eddig nem volt jelen. Az egyik a kortárs irodalom, a Literárium programjaiban. A másik pedig – mivel civilben filmrendező vagyok – egy filmklub. Az én egyetemi éveim alatt megszokott volt, s minden egyetemnek volt filmklubja. Nálunk a műegyetemen nem is egy, hanem több is. A mi filmklubunkban félévenként más és más alkotónak vetítjük le nyolc-tíz filmjét.

Nagyon sok gyermekprogramot rendeznek és a Fesztivál Színházban otthonra lelt a kortárs tánc és a néptánc is. Közönségük mennyiben változott ezen évek alatt?

Főleg a komolyzene kapcsán kell koncentrálnunk arra, hogy közönség ne öregedjen ki. Ennek már az elődöm is tudatában volt, és sok gyerekprogram szerveződött a különböző korosztályok számára. Ezt mi még jobban fölerősítettük. Itt van kismama programtól kezdve, óvodás-, kisiskolás és középiskolás korúak számára szervezett sok-sok foglalkozás. Lehetőséget érzünk abban, amikor a gyerekek még abban a korban vannak, amikor a gátlásaik még nem fejlődtek ki, hogy találkozzanak játékosan az előadó-művészet és a zene különböző irányzataival. Itt elsősorban a XX. századi vagy kortárs zenére gondoltunk, mert őbennük még nem csontosodott meg mondjuk a bécsi klasszika, így nem ahhoz mérik a kortárs jelenségeket. Nagyon fontos elhatározásunk – ezt jelzi az irodalmi és a filmes sorozat is –, hogy megszólítsuk az egyetemistákat. Szeretnénk kihasználni azt a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy városban több tízezer egyetemista tanul. Ez az a réteg, amely számítógép-orientált és a weben tanul, szerzi be így az információit. Nem kisebb a feladat, mint az, hogy rávegyük őket arra, hogy az előadó-művészetnek azokat az ágait, amelyeket megtalálnak itt a Müpa-ban, minél szélesebb közben látogassák. Nagy konkurencia, mert ők a legkomolyabb célcsoportja annak a tömegkultúrának, a popkultúrának, amelyre a tömegmédia koncentrál.

- Ennek szeretnének az ellenpólusa lenni?

Ez hiú ábránd lenne. Mi azt tudjuk tenni, hogy használjuk a tömegmédia eszközeit. A tömegmédián keresztül esetleg el tudunk jutni nemcsak az egyetemistákhoz, hanem azokhoz az emberekhez is, akikben föl tudjuk kelteni az igényt, hogy a minőségi kultúra az életük része legyen. Meggyőződésem: a minőségibb kultúra minőségibb élet. Úgy gondolom, hogy elsődlegesen nem a programszervezésben kell változtatnunk, hanem a kommunikációban. Nemcsak Magyarországon, hanem a világban másutt is a komolyzenét a tömegkultúra kezdi háttérbe szorítani. Erős európai összefogásra van szükség, hogy a komolyzene értékét minél többen felismerjék. Tudatosítani kell, hogy ez valami nagyon magasztos, a valóságtól elrugaszkodott valami, aminek a hétköznapi élethez semmi köze. Az európai zenei kultúra több száz éve kiállja az idők próbáját. Ma is hallgatunk olyan zenéket, amelyeket több száz évvel ezelőtt alkottak. Valószínűleg azért, mert ez a zenei kultúra az azonosulást, a feltöltődést teremtette meg, olyan érzéseket, amelyben az emberek magukra ismerhetnek. Ebből a szempontból ez egy nagyon jelentős európai érték. Európa válságban van. Bár azt mondják, hogy ez gazdasági jellegű, szerintem Európa identitásválságban van. A gazdasági válság ennek csak következménye. Ezért fölhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy az európaiságnak van olyan ereje, olyan felülete – és ez a zenei kultúra – amivel foglalkozni kell. A zene az európai identitás egyik pillére.

- Említette, hogy a programstruktúra keveset változik…

- Arányaiban nem változik, de természetesen, mindig eltolódik bizonyos hangsúlyok mentén. Egy lényeges változásról beszámolhatok: áttértünk az évados műsorszerkesztésre. Eddig két félévet szerkesztettünk egy évben: egy tavaszit és egy őszit. Most a színházi gyakorlathoz illeszkedve kezdtünk évadokban és tematikus műsorokban, éves tematikában gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy megpróbálunk egy egész évadot átölelő gondolatot fölvetni. Az első évad – a 2012–13-as –vezető tematikája a horizont kérdésköre lesz. A horizont az első hallásra nagyon filozofikus és elvont dolognak tűnik, de a mindennapi életünknek nagyon fontos része. A horizont az, amire nézni szeretnénk.

- A horizont a távlat is és végpont is…

- … és amire indulni szeretnénk. Összefügg a jelenlegi életünkkel. Amikor a horizont kérdéskörét feszegetjük, akkor nem kijelenteni szeretnénk, hanem távlatot adni.

- Mit jelent az önök számára a horizont?

- Nem szeretnénk a horizontot definiálni. Azt kérdőjellel, felkiáltójellel, ponttal és gondolatjellel is ellátjuk. A horizonttal egyfajta impulzust szeretnénk kiváltani a látogatóknál, és egyfajta kommunikációt elkezdeni velük. Ez pontosan azt veti föl, hogy abban válságszituációban, amelyben a világ, Európa él – s benne mi is – mik azok az értékek, amelyeken felkapaszkodva valamerre nézhetünk. Ez nem más, mint a több száz éves – még a képzőművészetet is hozzávehetjük ehhez – zenei előadó-művészeti kultúra. Ez biztat arra minket, hogy ez szilárd alap, amire építhetjük a jövő horizontját. Mi azt szeretnénk, hogy az emberek ezekről a kérdésekről gondolkozzanak el.

- Hogy nyilvánul meg ez a szándék a programjaikban?

- Például úgy, hogy a bérleti előadásokat úgy állítjuk össze, hogy fölvessék ezt a kérdését. Így vannak európai horizontra utaló előadók, együttesek, amelyek mutatják, hogy hogyan állt össze egy ilyen európai horizont. A lényege az, hogy asszociáció kezdődjön a programok kapcsán. Ha valaki kezébe veszi a kiadványunkat és beül egy koncertre, megragad benne az a fogalom, hogy horizont és elkezd ezen gondolkodni, az már nagyon nagy siker.

- Ezt saját kiállítású programjaikon keresztül valósítják meg, vagy pedig befogadnak ilyen tematikájú programokat?

- Mind a kettő. A különböző világsztárok és a jelentős művészek programjainak szervezését próbáljuk e tematika köré csoportosítani. Ez egyrészt egy kommunikációs technika is. Ma úgy vagyunk szinte mindennel, hogy szeretjük a biztonságot. Így a sorozatnál törekszünk arra, hogy egy-egy program a meghatározott napon és azonos időpontban legyen. Ez is egyfajta tematikus szerkesztési módszer. De próbálunk kapcsolatot teremteni a különböző művészeti jelenségek között. Aztán vannak olyan témák, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak a horizonthoz, de jól beváltak az évek folyamán. Ilyen volt a Mahler-ünnep, amelyet közösen rendeztünk a fesztiválzenekarral. De ilyenek lesznek a Richard Strauss-operák, a Wagner-napok vagy a Bartók-maraton. Tehát, próbálunk olyan csomópontokat teremteni a programjainkban, amelyek összességében nemcsak egy-egy koncertélményt adnak, hanem átfogóbb értelmezését egy-egy műnek, egy-egy alkotónak.

Mindehhez rendelkeznek az anyagi eszközökkel is?

Nagyon nagy a kihívás számunkra, hogy a Müpa állami támogatásának a nyitó összeghez képest valamivel több mint a felénél tartunk. Ez nagyon jelentős elvonás, ami főleg az utóbbi években történt. Ugyanakkor, nem szeretnénk, ha ezt a közönség észrevenné. Megpróbálunk új forrásokat találni és a döntéshozók figyelmét rendszeresen fölhívjuk arra, hogy a művészet fejlesztési ágazat. Egy fejlesztési ágazatnál nemcsak a szinten tartáshoz kell támogatás, hanem a fejlesztéshez. Ha én létre akarok hozni egy komoly produkciót egy külföldi céggel akár koprodukcióban is, ahhoz nekem be kell fektetnem nemcsak az ötletemet, nemcsak a művészeket, hanem anyagi feltételeket is. Akkor hiszik csak el, hogy módszer. De próbálunk kapcsolatot teremteni a különböző művészeti jelenségek között. Aztán vannak olyan témák, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak a horizonthoz, de jól beváltak az évek folyamán. Ilyen volt a Mahler-ünnep, amelyet közösen rendeztünk a fesztiválzenekarral. De ilyenek lesznek a Richard Strauss-operák, a Wagner-napok vagy a Bartók-maraton. Tehát, próbálunk olyan csomópontokat teremteni a programjainkban, amelyek összességében nemcsak egy-egy koncertélményt adnak, hanem átfogóbb értelmezését egy-egy műnek, egy-egy alkotónak.

Mindehhez rendelkeznek az anyagi eszközökkel is?

- Jelentős művészek meghívását jó előre meg kell tervezni, nem?

- Valóban, a drágább műfajoknál, mint a komolyzene, két-három évre előre kell szerveznünk. A dzsessz, a világzene és a pop esetében elég a félegy év csupán. Ezért nagyon lényeges, hogy ezt a döntéshozóink fölfogják. Ha már ennyit invesztáltak egy ilyen dologba, mint a Művészetek Palotája, ha ennyit invesztáltunk mi, adófizetők, akkor ebből jó lenne minél többet kihozni. Ez a művészeti ág, a magyar előadó-művészet nagyon jól értékesíthető az európai és a világ kulturális piacán. Ezért érdemes lenne támogatni, és sokkal, de sokkal kevesebbet kell áldozni rá, mint más fejlesztési ágazatra. És van még egy nagy ereje, amit főleg a politikusok hajlandók elfelejteni. Van egy mondás, miszerint diplomácia nélkül nincs kultúra. Ezt mi meg szoktuk fordítani, és azt mondjuk, hogy kultúra nélkül nincs diplomácia. A kultúra olyan kapukat nyit meg, amelyekről nem is gondolják, hogy megnyitható.

- Ez egy intézmény a Duna partján, s programjaikkal eljutnak a világ számos pontjára.

- Eddig ez nem volt ennyire hangsúlyos a Müpa munkájában. A Müpa nem egy impresszáriós cég –, de már a létrejövő produkciók kapcsán folyamatosan gondoltunk arra, hogy saját és koprodukciós produkciókon keresztül a magyar művészeket ismertté és keresetté tegyük a világban. Ez az egyik irány. A másik – és ez megint csak forrás kérdése is –, hogy Budapesten nagyon gazdag a programválaszték, de eddig a hazai turizmus nem volt felkészülve arra, hogy a kulturális turizmust támogassa, s az érdeklődőket idecsalogassa. Átnéztünk nem is olyan régen egy nemzetközi kulturális turisztikai portált. Ezen Budapest havi hét eseménnyel szerepelt, Bécs pedig nyolcvankilenccel. Azt nem kell bizonygatni, hogy hétnél több kulturális program van Budapesten, s azt sem, hogy a többlet milyen anyagi lehetőségeket rejt. Elkezdtünk létrehozni egy klasztert, amely összegyűjtötte azokat a kulturális intézményeket, amelyek a külföldiek számára érdekesek lehetnek. Ilyen a Szépművészeti Múzeum, az Operaház, a Nemzeti Színház, a Madách Színház, de sorolhatnám, és elkezdtünk összerakni olyan kulturális programcsomagokat, amelyek a kulturális beutaztatóknak kiajánlhatunk. Erre az évre készítettünk harmincat, és a beutaztatók nagyon megörültek. Reméljük, sikerrel járunk. A kulturális turizmus olyan rétegeket mozgat meg, amelyek fizetőképes kereslettel rendelkeznek a magyar turizmus számára is. Ők a minőségi kultúrát szeretik, a minőségi vendéglátást, a minőségi étkezést, a minőségi borokat. Ez is ugyanolyan fejlesztési ágazat. A stratégiai együttműködést a Magyar Turizmus Zrt.-vel fejlesztenünk kell. Már az idei Wagner- napokra is több külföldi érkezett, mint az elmúlt években.

Mennyire tudják módosítani menet közben a kívánalmaknak megfelelően a programokat? Milyen tartalékokkal rendelkeznek a gazdagításhoz?

Ez a tartalék a kommunikáció. Például, mi a kezdetektől fogva felvettük, vagyis rögzítettük és archiváltuk programjainkat. Ez hatalmas érték. Az MTVA-val sikerült egy komoly stratégiai együttműködés keretében elindítanunk a Duna tévében a MüPartot és a MüPart Classicot. A Bartók és Petőfi rádióval is átértelmeztük a kapcsolatunkat és aktívabban együttműködünk. MüPartban, főműsoridőben láthatnak Müpa-koncerteket a televíziónézők, illetve azok, akik egyéb okok miatt nem juthatnak el hozzánk. Ez egy nagyon jelentős áttörés. A másik ilyen nagyon lényeges irány – hiszen a kultúra is a kommunikáció részévé vált –, hogy minél többször megjelenjünk az internetes felületeken is. Az internet életünk része, s ezért van egy webcast adásunk is. Így a Művészetek Palotája bizonyos koncertjeit az interneten keresztül élő egyenesben közvetíti. Ennek nagyon nagy sikere van. Kaptunk már Sydney-től kezdve Chicagóig levelet, amelyben megköszönik, hogy ők is részesülhetnek a koncertek élményében.

- Ön műszaki egyetemet végzett, aztán Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd számos operát rendezett sikerrel. A műszaki egyetemtől hogyan vezetett az út a Müpa vezérigazgató székéig?

- A műszaki egyetem nagyon fontos volt számomra.

- Miért oda jelentkezett?

- Nagyon fiatal koromtól fogva festőművész szerettem volna lenni. Eléggé sikeresen indult a gyerekkorom ebből a szempontból. Több gyermekrajzpályázatot nyertem – közte nemzetközieket is –, és már tizenkét éves koromban volt egy kiállításom. Ez azért eléggé jelentős siker volt, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy a képzőművészeti főiskolára megyek. Gyerekkoromban eléggé aktív tagja voltam a tokaji művésztelepnek. Ott olyan mestereim voltak, mint Birkás Ákos és Bak Imre, s komoly felkészüléssel teltek a csodás nyarak. Tizenhét éves koromban elkezdett érdekelni az építészet, az építészetnek egy olyan ága, amely a szerkezeteket vette alapul. Akkoriban készült el a müncheni olimpiai stadion, ami valójában egy szerkezeti bravúr. Úgy éreztem, hogy a szerkezeti építészet a legcsodálatosabb dolog a világon. A műegyetem szerkezeti mérnöki karán nagyon jó közösségben voltam. Ennek a közösségnek egy részét nagyon érdekelte a színház is. A műegyetem – mint egyedüli alternatív színházat játszó hely – otthont adott a Szkéné Színháznak (most itt ott lehet látni őket). Fantasztikus volt. Minden évben rendeztek egy mozgásszínházi találkozót, s mi láthattuk Európa legprogresszívebb megnyilvánulásait. Miközben még érdekelt az építészet, érzékeltem, hogy elképzeléseimtől nagyon messze áll a valóság. Az akkori magyar építőipar a müncheni stadionnak egy csomópontját sem tudta volna kivitelezni, nemhogy az egész rendszert. Ekkoriban kitöltötte életemet a filmklubosdi. Volt egy barátom, Havasi Zoli, aki szervezett egy sorozatot Bunuel műveiből, és az engem nagyon megfogott. Negyedévesek voltunk, de eldöntöttük, hogy elmegyünk a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizni. Az esélytelenek nyugalmával tettem ezt, mert hatszázan jelentkeztek és talán hat hely volt. Ám, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy bent vagyok a legjobb tizennégy között. Akkor már komolyabb volt a tét, s végül felvettek Makk Károly osztályába. A dolog szépséghibája, hogy még egy év hátravolt a műegyetemen. Az akkori rendelkezések nem engedték, hogy egyszerre két egyetemre járjunk. De nem volt a beiratkozási lapon olyan kérdés, hogy járok-e másik egyetemre. Így beiratkoztam. Akkor az nagyon kemény évem volt, egyszerre a kettő, az első év a színművészetin és az ötödik a műegyetemen... Az az igazság, hogy fél évig bírtam. A diplomamunkámat a következő évben fejeztem be, s természetesen egy színházat terveztem az Astoriánál, a régi színház mögötti részen. A műegyetem után a színművészeti pedig hihetetlenül nagy szabadságot nyújtott.

- Életútja szempontjából mit adott a műegyetem, és mit adott a színművészeti?

A műegyetem egy hallatlanul érdekes aspektusát adta az életnek. Egy nagyon egyszerűt, és a ház építéséből ered. Mindennek van alapja, falai és teteje. Ez a nagyon egyszerű strukturális gondolkodás minden műegyetemistába beleivódott. Ugyanakkor, emellé egyfajta pragmatizmus is társult. Nem elég a fokozatosságot megtanulni, praktikusan kell a téglákat egymásra rakni és kiszámítani mindent, például a nyílászáró helyét is pontosan. Ezt örök életre megtanultuk. A színművészeti számomra már a felvételin üdítőnek tűnt. A műegyetemen mindig addig tartott egy vizsga, addig kérdeztek, amíg valamit nem tudtál, s akkor azt mondták, kolléga, ez alapvető, ha ezt nem tudja, összedől a ház. Tessék hazamenni és megtanulni. A színművészetin azt kérdezték, hogy ki a kedvenc festőm. S ha azt mondtam, hogy Goya, akkor abba nagyon belekérdeztek, hogy valóban ő e, hogy miért kedvenc és miért fontos a számomra. Tehát nem azt kérdezték meg, hogy ki az a Goya és arra kellett válaszolni, hanem egy szubjektív dolog mentén próbáltak közelebb jutni a személyiségemhez. Csodálatos tanáraim voltak. Az osztályfőnököm, Makk Károly, aki azóta – nagy örömömre – barátom és mesterem lett. Nagyon boldog vagyok, hogy most az ő retrospektív sorozatát vetítjük a Müpa-ban. Előtte Fábri Zoltán életművét láthatták itt. Nagyszerű tanáraink voltak. Évfolyamvezető tanárunk Szabó István volt, no és Szőllősiné, aki művészettörténetet tanított. Csodálatos asszony volt nemcsak kultúrtörténetet tanított, hanem élettörténetet. Imádtuk. Zenét Petrovics Emil tanított, aztán később Selmeczi György. Petrovics olyan alapossággal, hogy aki nem tudott kottát olvasni, attól megpróbálta behajtani, hogy tanulja meg.

- Az ön életéhez hogy kapcsolódott a zene?

- Anyai ágon a családomban nagyon sok zenész van. Gyakorlatilag, én otthon a zenét természetes alapként megkaptam. Az oktatási részével nem volt szerencsém, mert az előképző után eltanácsoltak a zeneiskolából.

- Milyen hangszer lett volna?

- Trombita, ami nem volt a kedvencem. Két nagybátyám is trombitás. Én zongorázni szerettem volna. Otthon közel kerültem a zenéhez, és valamilyen szinten megtanultam kottát is olvasni. Érdekelt a zene és a zenének az építészethez is köze van. Nagyon izgatott, hogy az emberiségnek van egy ilyen kincse, amely nem értelmezhető logikai úton. Volt ugye a Harmadik típusú találkozások című film, amelyben az idegenek mindent tudtak értelmezni csak a zenét nem. A pentatóniában felfedezhető ugyan a logika, de nem a logika a zene lényege. Az én egész életemet végigkísérte a zene. Egy ideig a magyar zenetévének én voltam a megalapító producere.

- A producerség is végigkísérte az életét.

- Ez már a főiskolán elkezdődött. Mi a legizgalmasabb időben végeztünk, mert épp akkor megszűnt a szocialista filmgyártás. Mi voltunk az első munka nélküli osztály. Ugyanakkor, akkoriban jöttek divatba a videoklippek, és az én első tevékenységem az volt, hogy nagy nehézségek árán leforgattam a főiskola első videoklipjét. A filmgyártás megszűnt, ugyanakkor nagy igény volt a nyugati típusú reklámokra. Több száz reklámfilmet készítettem, amelyek egy részének a producere is voltam. A producerség sokak számára nem egy tiszta dolog. Mi az, hogy producer? A szót talán úgy lehetne lefordítani, hogy a tartalmi és a kivitelezési oldalért is felelős személy, menedzser vagy igazgató, aki az egész folyamatot levezényli. Egyrészt tehát igényel egy komoly szakmai felkészültséget, más részről egy olyan kapcsolatrendszert – legfőképpen a gazdasági világgal –, amely alapján megszülethet a gondolatból a valódi produktum. Tulajdonképpen egy mérnök is ugyanezt csinálja. Egy mérnök is lerajzol, fölvázol valamit, és egyszer csak lesz belőle ház, lesz belőle egy autó vagy bármi.

- Bár rendezett filmeket is, operarendezőként vált ismertté a neve.

- Én filmrendezőnek tartom magam. Amikor operát rendezek, akkor is filmrendező vagyok. Főleg, itt a Müpa-ban nyílik arra lehetőség, hogy különböző vetítésekkel, fényeffektusokkal különleges környezetben hozzunk létre operaélményt. Ami a filmben és az operában is lenyűgöz engem, az a gesamtkunstwerk, az összművészeti jelenség, hatás. Ugyanis, mind a kettőben erről van szó és mind a kettő drámai műfaj. Az is nagyon érdekelt, hogy a filmekben is nagyon nagy jelentősége van a zenének. Még akkor is így van ez, ha nincs benne zene, de a vágások ritmusa ad egyfajta zeneiséget. Ez a két dolog számomra összefügg.

- Hiányként éli meg, hogy nem tud játékfilmet készíteni? Lakoznak filmek a lelkében?

- Nemcsak a lelkemben lakoznak filmek, hanem rengeteg forgatókönyvem és filmtervem is van. Hét éve van egy Toldi-filmtervem, aztán megkeresett egy ausztrál producer, hogy készítsek filmet egy ottani bestsellerből. Nem sorolom. Sok van. Sajnos, jelenleg nemcsak a magyar, hanem az európai filmgyártási szisztéma sem működik. Hollywood dominanciája olyan erős, hogy gyakorlatilag belehalt az európai filmgyártás. Talán majd a televíziók meg az új technikák lehetőséget teremtenek arra, hogy újra talpra álljon. Nagyon nagy szüksége lenne Európának a filmekre. Az emberek nagy része a filmekből tanul meg élni, és ezért sem mindegy hogy milyen üzenetük van a filmeknek. Az amerikai filmek üzenete az amerikai álmot erősíti. Azokat az erkölcsi és viselkedési és egyéb formákat próbálja közvetíteni, amit az amerikaiak gondolnak az életről. Nagyon nagy szükség lenne arra, hogy az európaiak is elmondják, hogy mit gondolnak erről. Ilyen szempontból az opera és a film nálam összefügg.

- Vezetőként ön választja, amit rendez?

- Ilyen is van és olyan is, amikor felkérnek. Az opera műfajához való vonzódásom eleinte abban volt lemérhető, hogy szerettem szabadidőmet a világ nagy operaházaiban eltölteni. Még 1996-ban a veronai Arénában pár napot együtt tölthettem Zeffirellivel, aki épp egy Carment rendezett. Az is meghatározó élmény volt. A legnagyobb lökést az operarendezésekhez az adta, hogy összebarátkoztam Vashegyi Györggyel. Ő létrehozott a Zeneakadémián egy eredeti hangszereken játszó zenekart és kórust. Barátságunk odáig fajult, hogy 1999-ben létrehoztunk közösen – nem államilag támogatottan – saját produkcióban, Bán Teodóra segítségével egy operaelőadást. Mozart Cosi fan tutte című operáját adtuk elő a Várban, a Dominikánus udvarban. Ez volt az a bűvös küszöb, amit át kellett lépni. Azóta több mint harminc operaprodukción vagyok túl. Van, ami a Magyar Állami Operaházban született van, ami a Millenárison, a Győri Nemzeti Színházban, a szombathelyi Iseumban, és van ami itt, a Művészetek Palotájában. Szerencsém, hogy annak idején Kiss Imre felkért művészeti tanácsadónak. A feladatom az volt, hogy a Művészetek Palotájába hozzuk be az opera műfaját. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Fesztivál Színház Monteverdi Orfeo című művével nyitott. Ez volt itt az első opera. Vashegyi György vezényelt, s a darabot én rendeztem.

- Különleges élményt jelentenek ezek az úgynevezett, félszcenírozott opera-előadások, amelyben nincs díszlet, a jelmez is sokszor jelzésszerű.

- Fischer Ádámmal szoktunk vitatkozni, hogy ez félszcenirozott-e vagy pedig már ez egy másfajta operajátszás. A Bartók Béla hangversenyterem akusztikai adottságai több dimenzióba helyezik a zenét. Olyan módon hallgathatjuk az operákat itt, ahogy az operaházakban nem. Az operaházakban tradicionális az elhelyezés. Van egy színpad, van a zenekari árok és a közönség a zenekari árkon túl ül. Nálunk a zenei szövetet több részletében, több dimenziójában hallgathatjuk. Az énekeseknek nem kell természetellenesen üvöltözniük, hogy hallják a hangjukat, s nem kell erőteljesebben gesztikulálni sem. Ez azt jelenti, hogy az operai szituációt sokkal finomabb eszközökkel tudjuk itt megfogalmazni. Nem véletlen, hogy már túl vagyunk ötven előadáson. Egyre nagyobb tábora van azoknak, akik elmennek az Operába is, de szeretik itt is meghallgatni-nézni a művet.

- Ha megkérdezik Öntől, hogy mi a foglalkozása, akkor mit mond?

- Foglalkozásom filmrendező, ment onnan van diplomám. Ugyan van egy szerkezetépítő mérnöki diplomám is, de mivel ezt foglalkozásként nem űztem soha, nem mondhatom azt foglalkozásként. Jelenleg Magyarország legkomolyabb művészeti intézményének a vezetését vállaltam el. Azt sokan megkérdezik, hogy ez hogy egyeztethető össze a művészi meg egyéb dolgaimmal. Egy ilyen intézmény vezetéséhez ugyanakkora kreativitás kell, mint egy művészi produkció létrehozásához. Ráadásul még nagyobb kreativitásnak kell lennie abban a tekintetben, mert sokszor olyan gazdasági nehézségekre kell megoldást találni, amire, ha nem ülnék itt, nem is gondolhatnék. Elképesztő. Mi a tervem? Mindenképpen azt szeretném, ha ez a magyar kultúra, az előadó-művészeti kultúra értékei kijutnának a világba és abból mi magyarok is többet profitálhatnánk. Vegyék észre mindenütt, hogy ez milyen hihetetlen érték, milyen csodálatos dolgokat tudunk belőle teremteni. Ez egy fejlesztési irány, s valójában szellemileg, erkölcsileg és anyagilag is tudunk ebből profitálni. Amíg tart a mandátumom, ezt szeretném szolgálni. Az országimázs kérdése mindig is érdekelt. A hannoveri és a sanghaji világkiállításon az én filmemet vetítették. Fontosnak tartom azt, hogy rólunk mit gondolnak, hogyan látnak bennünket. Ha egészséges életszemléletünk van és ehhez kapcsolódó véleményünk, morálunk, kultúránk, akkor ezt képviseljük. Azt gondolom, hogy különösen az előadó-művészetben van erre nagy esély.

Józsa Ágnes

Forrás: A cikk eredeti változata a 2013.01.02-i Népszabadságban és a Kritika 2013. január

2.-i számában olvasható. Köszönjük a szerző szíves hozzájárulását.