Egy amerikai kutatás szerint a zenetanulás segítheti a hátrányos helyzetű gyerekek olvasási készségeinek javítását és így iskolai teljesítményüket is pozitívan befolyásolja.
Az amerikai Northwestern Egyetem kutatásában részt vett 9-10 éves gyerekek egyik csoportjának olvasási készségeire adott pontszámait egy év zenetanulás után szinten tudták tartani. Egy másik csoportban zeneileg képzett, hasonló korú gyerekeket vizsgáltak: esetükben a nyelvi készségek javulását és a hangok pontosabb felismerését figyelték meg.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) által bemutatott eredmények azért jelentősek, mert más hasonló tanulmányokkal ellentétben kifejezetten a hátrányos helyzetű gyerekekre és tizenévesekre fókuszáltak, akik az országos teszteken rendszerint alulteljesítenek és évről-évre egyre rosszabb eredményeket produkálnak. A felméréseket Chicago és Los Angeles szegénynegyedeinek iskoláiban végezték el.
Az már korábban bebizonyosodott, hogy a zenetanulás és az osztályteremben szóló zene javítja a koncentrációt és a memóriát, ám ezeket a pozitív hatásokat átlagos, viszonylag jó módban élő gyerekekkel kapcsolatban tapasztalták.
(Forrás: Népszabadság Online-Papp Nikoletta 2014. VIII. 12.)