BESZÁMOLÓ A SZILVAY FIVÉREK 2014. ÉVI NYÁRI KURZUSAIRÓL

 

 

Az első kurzus Ausztráliában volt Toowoomba városában,  az Ausztrál és az Új-Zéland-i Kodály Társaságok rendezésében, 2014. június 28-tól július 13-ig.

 

Két részből állt: zenekari képzés és tanároknak Colourstrings methodikai képzés (ez már Ausztráliában az 1980-as évektől folyamatos). Az ország minden városából jöttek a tanárok, sokan már képzett "Kodályosok." A színvonal meglepően magas volt!  Minden nap szolfézs órával kezdődött! Ők Magyarország után a második helyet vindikálják maguknak Kodály-képzésben.

 

A záró-koncert színvonalát magasra értékelték! A kurzust Finnország legelismertebb, fiatal gordonkaművészének, Marko Ylönennek (a Sibelius Akadémia professzora, aki a Szilvay fivérek növendéke volt, s a Helsinki Vonósok szólócsellistája) nagy sikerű koncertsorozata előzte meg, vezette be

 

A második kurzus a 25. http://www.ihmu.fi/images/cs_logo.jpg International Symposium a Kodály Intézetben, Kecskeméten volt az Intézet igazgatója, dr. Nemes László Norbert és az Intézet nagyra becsült munkatársainak fáradságos előkészítésében, rendezésében. (Ez a kurzus is folytatása a már 80-as években dr. Erdei Péter kezdeményezésére beindított, a Kodály-örökségre, hangszerekre kidolgozott, Színes Húrok módszerének hazai megismertetésére.) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének 30 órás továbbképzésén magyar és külföldi vonós tanárok ismerkedhettek meg a nemzetközileg elismert „Színes húrok” módszerrel, amelynek köszönhetően immáron több mint négy évtizede generációk sokasága tanulta meg a vonós játék szépségeit világszerte.

 

A 25. Nemzetközi Színes Húrok* Szimpózium 2014. július 26-tól augusztus 1-ig tartott. A tanfolyam fő vezetői Szilvay Géza (hegedű) és Szilvay Csaba (cselló), a módszer kifejlesztői voltak.  (1971 óta dolgoznak Finnországban: fő céljuk a Kodály-koncepció zenepedagógiai elveinek vonós

 

http://www.colourstrings.fi/images/teachertraining1.jpg

 

Illusztráció a http://www.ihmu.fi/images/cs_logo.jpg honlapjáról

 

hangszerekre alkalmazása. Kezdetben a színek, több érzékszervre ható elemek és játékos ábrák segítik a kezdők kottában való tájékozódását és a különböző zenei fogalmak megértését. Később ez fokozatosan megszűnik, és a tanulók a módszer füzeteivel elérkeznek a normál ötvonalas kottaolvasáshoz.)

 

A Szilvay-fivéreken kívül a Finnországban (Sibélius Akadémián és a Kelet-Helsinki Zene- Intézetben) működő Yvonne Frye (hegedű-methodika) és a Kodály Intézetben végzett, Londonban működő,  David Vindén (Kodály- szolfézs) tanárok is közreműködtek.

 

A munka minden nap szolfézs-órával kezdődött, de most azonban három, különböző szinten, minthogy Argentína, Bolívia, Chile, Mexikó, Venezuela, Japán, Észak-Amerika, Ausztrália, Dél-Korea, Alaszka, Grönland, a Feröer szigetek és a Közel-Kelet, valamint Európa szinte minden országából (még Ukrajnából is) jöttek a tanárok – igen különböző szolfézs-ismerettel.

 

A továbbképző tanfolyam elérte célját: a hangszertechnika és zenei hallásfejlesztés, zenei értelem, valamint érzelmi nevelés egyensúlyát és integrációját megvalósító módszer bemutatását és átadását. A műhely jellegű tanfolyam lehetőséget nyújtott az előadó és a résztvevők közötti személyes kapcsolat kialakítására is. Az előadók a közös zenei tevékenységen keresztül figyelemmel tudták kísérni a résztvevő tanár fejlődését, sőt egyedi tanácsokkal is ellátták őket.

 

A záró-koncert, melyre a Színes Húrok neves zeneszerzője Rossa László is

 

http://www.colourstrings.fi/images/HJJ_Herrat.jpg

Szilvay Csaba, Rossa László és Szilvay Géza egy korábban készült felvételen

 

 

eljött, a módszer örömteli sikerével koronázta meg a kifejtett munkát mindenki számára! A Helsinki Vonósok (Helsinki Strings) Jukka Rantamäki vezetésével  - aki szintén a Szilvay testvérek növendéke volt - , szép műsor-tervezéssel  (a finn A. Sonninen-től Nilsen, Bridge, Britten-en át, a magyar Bartókig ívet húztak) s kidolgozott, kifinomult, színes muzsikálással, művészi vetületét adták a Kodály alapokon kialakult tanításnak s így jövőt mutatnak hazánk fejlődő zenepedagógiájának, mely ismét képes irány adni a Nagyvilágnak! A Helsinki Strings 40 nemzetközileg elismert albumot adott ki, Finnlandia Records és Warner Classics fémjelzésével. A zenekar több mint 70 televíziós programban lépett fel, melyek között szerepel a népszerű „Minifiddlers in Musicland” (Kishegedűsök Zeneországban) című sorozat, amely a finnországi zeneoktatásban egy új korszakot nyitott meg.

 

Z. T.

 

 

 

 

 

 



* Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek és kisiskolás korban.Colour Strings”, Színes Húrok Magyarországon c. írása a Parlando 2014/1. számánál olvasható.