I. Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál

 

 

Több mint két évtizede rendeznek népzenei fesztiválokat a Gyulai Várszínházban. Ezeknek a rendezvényeknek művészeti tanácsadója, állandó fellépője Halmos Béla, az MMA néhai tagja volt, aki Gyulán élt 18 éves koráig. A táncházmozgalom egyik elindítója fontos szerepet játszott a magyar népzenei életben. Zenészbarátai, kollégái, hazai és külföldi együttesek, zenészek sorra meghívást kaptak a gyulai fesztiválokra. Fellépett itt az évtizedek alatt szinte az egész magyar népzenei élet minden neves muzsikusa. Halmos Béla tavalyi váratlan halála nagy űrt hagyott Gyulán is. Szellemi örökségét szeretnék tovább vinni a népzenei fesztiválokon, így az idei, 2014. július 15-i fesztivált róla nevezték el.

 

A fellépők között egykori zenésztársai, a magyar népzenei mozgalom legjobbjai szerepeltek. Játszott Sebő Ferenc az együttesével, akivel együtt kezdték 40 évvel ezelőtt a zenélést, s indították el a máig virágzó táncházmozgalmat. Sebestyén Mártával ugyancsak évtizedek óta játszott együtt Halmos Béla: most egy különleges trióval mutatkozott be, amelyben a kiváló zenész, Balogh Kálmán cimbalmon játszott, Andrejszki Judit, a régizene egyik legismertebb képviselője pedig csemballózott. A Muzsikás együtteshez is évtizedes barátság fűzte Halmos Bélát, sokat szerepeltek együtt. A Muzsikás együttes, mint a táncházi zene egyik legkiemelkedőbb képviselője Halmos Béla szellemi örökségének is az egyik továbbvivője.