KÖZADAKOZÁSBÓL HANGVERSENYZONGORA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

 

http://www.steinway.de/images/piano-model/D_274.png

 

A Steinway D-274-es a világhírű hangszergyár katalógusában

 

Hódmezővásárhely új, társadalmi összefogással vásárolt hangversenyzongorát kapott.  Elek András sajtóreferens felidézte, hogy már a művelődési központ 2012-es átadását követően felmerült az ötlet, hogy a megújult intézményben szükség lenne egy világszínvonalú hangversenyzongorára. Széleskörű összefogás indult, a hangszer megvásárlásához csaknem százötven magánszemély és vállalkozás járult hozzá, összességében több mint 50 millió forinttal.

 

Augusztus 19-én zongoranapot rendeztek a művelődési központban. A délelőtti hangszersimogatásra főként a fiatalokat várják, ekkor bárki megtekinthette és megérinthette a különleges hangszert. A gyerekek pedig a zeneiskola zongoratanárától, Lauer Ágnestől vehettek leckét. Sorszámhúzást követően bárki felmehetett a színpadra, megcsodálhatta, lefényképezhette a hangszert és le is ülhetett a művésztanár mellé egy rövid gyakorlásra.

 

A szakértők által is a világ egyik legjobb és legjobb hangzású zongorájának tartott Steinway D-274-es hangszert Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész és a „civilben” szintén muzsikus Almási István polgármester választotta ki a Steinway and Sons hamburgi műhelyében. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a 2014/15-ös évadban többek között egy négy előadásból álló zongora-hangversenybérletet is szervez. A sorozat 2014. szeptember 28-án Hegedűs Endre szólóestjével indul, aki Hódmezővásárhely szülötte, és hatvanadik születésnapját a város új zongorájával szülővárosának polgáraival együtt ünnepli.


(Forrás: MTI/ MusiciansWho /Fürth Livia-Népszabadság Online)