HAJDÓ KÁROLY

Ki hűséget vet, életet arat”

50 év hűség és alázat a kóruséneklés és a közösség szolgálatában

Hajdó Károly marosszentgyörgyi zenetanár-karnagy, Kodály, Bartók, Bárdos szellemiségétől áthatott, sikerekben  is gazdag 50 éves pályájának élményeit elevenítette fel “Ki hűséget vet, életet arat – 50 év hűség és alázat a kóruséneklés és a közösség szolgálatában c. könyvében. A képekkel gazdagpon illusztrált munkája példát mutat arra, hogyan lehet és érdemes a zenetanári-karnagyi munkát felelősségtudattal, hozzáértéssel,  ügyszeretettel – sikerélményekben is gazdagon – végezni. Alkotói munkájában hűséges párja, segítője félévszázada Mária Magdolna.

A Hajdó Károly által vezetett Soli Deo Gloria Egyesített Vegyeskar félévszázados jubileumi hangversenye 2014. április 27-én volt Marosszentgyörgyön. Az alábbi képek 2011.május 7-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában készültek. Előtérben áll Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester, kedves tanítványa, aki 10 évig énekelt az együttesben.

Hajdó Károly és Mária Magdolna

Hajdó Károly boldog nagycsaládi életét illusztrálják az alábbi képek: fia, Attila Debrecenben lakik, Mária Várospércsen tanít, leányuk Bíborka az ELTE BTK IV. éves hallgatója, a 10 éves Hanna pedig háromszoros országos sakkbajnok Magyarországon.

Fejezetek Hajdó Károly: “Ki hűséget vet, életet arat”.

50 év hűség és alázat a kóruséneklés és a közösség szolgálatában c. könyvéből:

Bartók és Kodály gondolatainak mélységei - Ami az interjúból kimaradt

(2007)

Az életben betöltött szerepünk felismerésében a többiekkel való kapcsolatunk lehet segítségünkre. A keresztény ember tudja, hogy Isten már az Édenkertben kinyilatkoztatta: „Nem jó az embernek egyedül lennie”. Társra, közösségre van szüksége. „...ezt a közösséget tervszerű munkával megteremteni: első és fő feladata, kötelessége mindenkinek, aki a magyar kultúra és a magyarság felemelkedését akarja.” (Kodály) Ő mint hívő ember tudatában volt annak, hogy ezt a tervszerű munkát át kell hatnia a HIT-nek, amely szeretet által munkálkodik: megtisztítja a szívünket, megigazulunk általa, kifelé és felfelé mutat, fénybe és békességbe vezet. A hit nem érdem, hanem kéz, amellyel Krisztusba kapaszkodunk.

Vargyas Lajos, találóan, a nemzet géniuszának nevezi Kecskemét város nagy szülöttjét, Kodály Zoltánt: „A megtisztult és átlényegült nemzeti szellem őrzője, a nemzeti jellem megtestesítője és a közösségi ének nemzeti imádsággá hevítője.” „Az Ő műve ma az egész világ megbecsült szellemi kincse – írja Szabolcsi Bence –, ...a maga útját járó, új távlatokat nyitó tünemény. Alkotóművész, aki a maga teremtette szókinccsel beszélt, s a maga teremtette világ szépségével ajándékozta meg mindnyájunk életét, aki felfedezte és feltárta a magyar nép zenei anyanyelvét, ezt a nyelvet a nemzeti műveltségünk középpontjába állítva megtanította egész népét erre az ősi-új zengésre.”

Kodállyal együtt valljuk, hogy a kóruséneklés a közösségformálás egyik leghatékonyabb eszköze. Eredményességét az új kulturális évadban azzal fokozhatjuk, ha udvariasabbak, tapintatosabbak, türelmesebbek leszünk egymáshoz, ha tiszteletben tartjuk az egymás közötti különbségeket. Közösségünk csak akkor válhat megtartó erővé, ha gyakran és rendszeresen találkozunk. Nem fog azok által erősödni, gyarapodni, akik csak úgy tekintenek rá, mint a szabadidő kellemes eltöltésére. Meggyőződésem, hogy a mi közösségünk továbbra is a szeretetben fog épülni, lelkileg és szakmailag „izmosodni”.

Ezen csodálatos gondolatok szellemében óhajtom – a vezetőséggel karöltve – indítani, a két közösség által megfogalmazott célok mentén, a munkát az új évadban. Kodály születésének 125., halálának 40. évfordulója újabb kihívások elé állítja együtteseinket, hogy jobban odafigyeljünk gondolatainak mélységére, a jelenre érvényes és a jövőbe mutató intelmeire. Bartók és Kodály gondolatai egybecsengenek a Robert Schumanéval, aki az európai egyesülés új korszakát nyitotta meg az emberiség történetében. Európa egyetemes küldetése, integráló természete mellett a nemzeti jelleg elsőbbségét hangsúlyozza: „Az Európa-léptékű politika egyáltalán nem ellenkezik a valamennyünk által vallott hazafias eszményekkel.” Őrködjünk, gyarapítsuk nemzeti kulturális értékeinket, mert ettől lesz gazdagabb európai közösségünk. A zenének és általában a művészeteknek fontos szerepük van az érzelmi kultúra ápolásában. Rá kell éreznünk, hogy szükség van az együttműködésre, a kölcsönös bizalomra és jó szándékra. Ebben az új légkörben kell élnünk, dolgoznunk, képességeinknek megfelelően a legtöbbet nyújtanunk a nagy közösség számára is. Értékeket! Reményt! Békét szívünknek, családunknak, közösségeinknek. Békét nemzetünknek! Békét a világnak!

Bartók Béla születésének 125. évfordulója kötelez bennünket, hogy jelszóvá nemesedett intelmét – „Csak tiszta forrásból!” – megszívlelve pallérozzuk közösségünk zenei ízlését, mert „A rossz ízlés lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. A zenének éppen az a feladata, hogy lelki egészséget biztosítson művelőinek, kifejezésmódot az érzelmeknek, enyhítse a bánatot, oldja a keserűséget, s kiteljesítse az örömöt, hűségre, önfeladás nélküli befogadásra, szeretetre tanít bennünket”.

Ezen évadnyitó gondolatokkal hívom a Soli Deo Gloria vegyes kar tagságát, valamint a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia Laudate Dominum ífjúsági kórusát a próbákra. Jöjj, ha lelkileg is szeretnél „izmosodni” a Kodály-évben!

Hajdó Károly

Zenei nevelés az iskolában és iskolán kívül

Már maga Platón, a nagy filozófus a zenei nevelés óriási fontosságát hangsúlyozta, „mert a ritmus és a dallam hatolnak be legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják, s jó rendet hozva magukkal, azt, aki helyes elvek szerint nevelkedik, rendezett lelkű emberré teszik”. Ezt a munkát már zsenge korban el kell kezdeni, „a gyermek születése előtt kilenc hónappal“, és így folytatja Kodály: „Hozzon a gyermeknek mindenki, amit tud: játékot, zenét, örömet. De hogy mit fogad el: azt bízzuk rá. Csak az a lelki táplálék válik javára, amit maga is kíván”.

E csodálatos kodályi gondolatok vezérelték tevékenységemet 1964. szeptember elsejétől napjainkig, nyugalomba vonulásom után is, a Marosszentgyörgyi Általános Iskolában négy és fél évtizeden keresztül. Már az első években sikerült környezetemet „megfertőznöm”, a fogalom nemes értelmében. Munkámat hivatástudattal, nagy lelkesedéssel végeztem. Elérhető, reális célokat fogalmaztam meg a magam és a közösség számára. Már kezdetben éreztem, hogy a „magokat” termékeny talajba vetem. Törekvéseimben megértő, sőt támogató tanári közösséget tudhattam magam mellett. A hivatalos sugallatokkal ellentétben „békét kötöttem” a sport-testnevelő tanárokkal: serkentve a kórusba és a zenei tevékenységbe bekapcsolódott tanulóimat, hogy sportoljanak is.

Most, a távlatokból visszapillantva a bebarangolt útra, úgy érzem, hogy a kodályi felszólítás – Tanügyi bácsik! Engedjétek énekelni a gyermekeket! – a mi közösségünkre nem vonatkozott. Nem kellett magyaráznom kollégáimnak, amit a szülők is hamar megértettek, hogy a zenével nem csak zenét tanulunk: „Hogy az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít, koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre, fegyelemre szoktat. Hogy egész embert mozgat… Megszeretteti az iskolát. Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti a csírájában minden emberben meglévő zenei érzéket, és ezzel megadja a zenei műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá lesz az egész élet. Mindezt persze nem érti, aki a zene felemelő, boldogító hatását saját magán sohasem érezte. Ezek a gyermekek jobban számolnak, mert a szám nem elvont fogalom nekik, testükben érzik a ritmussal. Hamarabb olvasnak folyékonyan, mert a mondatban érzik, éreztetik az összefüggő zenei formát. Szebben, pontosabban írnak, mert a kottaírás nagyobb vigyázatra szoktat. Végül: nő a gyermek önérzete, valamit tud, amit a felnőttek sem kicsinyelnek vagy éppen nem is tudnak. Kénytelenek emberszámba venni”.

A korszak „ízlésének” megfelelő nevelési célok mellett igyekeztem, hogy lehetőleg a zenei nevelés ne sérüljön: az énekóra minél inkább gyakorlati zenélés, frissítő zenei élmény legyen, ne unalmas okoskodás. Lelkesedés nélkül a művészetben semmi jó nem születik, nélkülözhetetlen talán minden sikeres emberi tevékenység esetében, főleg a nevelésben, azok számára, akik arra szánják életüket, hogy a zene áldásait a legszélesebb rétegekre kiterjesszék, hogy az élet szebb és boldogabb legyen. „Sokan süketen élik le az életüket, úgy is boldogok.” De miért ne nyitnánk meg fülünket sokkal nagyobb boldogságra? – teszem fel a költői kérdést Kodállyal együtt. „Van a gégétekben olyan hangszer, hogy szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen, aki megszólaltassa! Ezzel a hangszerrel eljuthattok a legnagyobb zenei géniuszok éltető közösségébe, csak legyen, aki vezet!”

Erre a vezetésre vállalkoztam élettársammal, Hajdó Mária-Magdolnával. Nyilvánvaló, hogy nem minden tanítványunk jutott el a Kodály által megjelölt magaslatra. Azonban a zenei nevelés iskolánkban három és fél évtizedeken át rangos helyet vívott ki magának: a tanulók százai énekeltek az iskola kórusában, kamarakórusban, ének- és hangszeres együttesben, dalcsoportokban iskolai ünnepségeken, hivatalos ünnepeken, kórustalálkozókon, fesztiválokon, helyi, megyei, országos vetélkedőkön, a rendszerváltás után (1989) már templomokban is, határon innen és túl. Részben ennek tudható be, hogy ma községünkben, Marosszentgyörgyön öt kórus és több zenekar is tevékenykedik.

A legtöbb gyermekben él a művészi önkifejezés vágya és a tiszta lelkesedés ösztöne. Ha értő munkával plántáljuk bele a zene szeretetét, olyan kinccsel gazdagítjuk, amely később sokféle öröm és haszon forrásává válhat. A jól végzett munka termése a siker. Erre az élményre szüksége van pedagógusnak, felnőttnek és gyermeknek egyaránt. A művészi tevékenységhez közlési vágy is társul, éppen ezért igyekeztünk minél több fellépési, megmérettetési lehetőséget biztosítani együtteseinknek. Érezzék, hogy munkájukra, teljesítményükre odafigyelnek tanáraik, szüleik, tanulótársaik, a község lakói, a vidék, a média és a nagyvilág. Szakmai és baráti kapcsolatot építettünk ki számos gyermekkórussal. Megszerveztük és hagyománnyá varázsoltuk a marosszentgyörgyi gyermekkórus-találkozókat, amelyeken a „fekete kottamagokból zengő virágoskertek” születtek több éven keresztül május első vasárnapján. Ezek programját, tematikáját már egy évvel előtte elkészítettük, meghatároztuk Magdó Idikó és Teszler Otília kitűnő marosvásárhelyi zenetanárokkal. A mozgalmi dalok mellett madrigálokat, népdalfeldolgozásokat, gyermekjátékdalokat, népdalokat szólaltattunk meg. A marosvásárhelyi zeneszerzők művei mellett felcsendültek Bartók, Kodály, Kocsár, Bárdos, Liszt, Enescu, Vidu, Rimszkij-Korszakov, Marenzio, Szőnyi Erzsébet, Jagamas csodálatosan szép gyermekkari alkotásai és a közös záró kórusmű. A találkozókon a meghívott vendégeink mellett jelen voltak a környék zenetanárai, a média képviselői, zeneszerzők és Birtalan József tanítványai, a tanárképző főiskola zeneszakos hallgatói. A kórustalálkozók pedagógia-lélektani szempontból is hatékonyabb zenei tevékenységi formák, mint a vetélkedők. Itt nincs vesztes, csak győztes! Ezeket karolja fel a változások után a romániai Seprődi János Kórusszövetség, amely későb Nagy Ferenc elnök következetes, céltudatos, küzdelmes munkája nyomán Kárpát-medencei szövetséggé növi ki magát, a Magyar Dalosszövetség és a Bárdos Lajos–Nagy István nevével fémjelzett nemzetközi zenei fesztivál rendezvényei. A nyárádmenti kórustalálkozók Kárpát-medencei találkozókká terebélyesedtek. Cél: az érzelmi kultúra, a zenei anyanyelv és hagyományaink ápolása.

A Marosszentgyörgyi Általános Iskola gyermekkórusa valamennyi kórustalálkozón fellép: Karácsonyfalván, Szentmártonban, Szovátán, Ákosfalván, a parajdi sóbányában, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, Aradon, Tiszavasvárin és Jászberényben. Szakmai és baráti kapcsolatok születnek. Az egyik műsorfüzet 1995-ben ezeket írta az együttesről: „A Soli Deo Gloria vegyes kar utánpótlásaként működő gyermekkar műsora magán viseli karnagya egyéniségét. Kimunkált művek, szép hangzás, árnyalt dinamika, derűs életkedv sugárzik a kórus műsorából. Dalaikkal jelen vannak minden jelentős hazai gyermekkari találkozón s rendszeresen szerepelnek anyaországi fesztiválokon is. Elsők között lépett be a kórus a Seprődi János Kórusszövetségbe, példát szolgáltatva ezáltal más gyermekkaroknak is a csatlakozásra. Ez alkalommal a kórus egy Kocsár-, egy Voiculescu- és három Jagamas-művet – Három szabólegények, Ég a gyertya, Széki nóta – szólaltat meg. Zonda Attila a kis dalosokat a találkozón ekképp biztatja: – Énekeljetek és kezdjétek újra és újra, napról napra a munkát, a tanulást, a próbákat, a küzdelmet, mert rátok van bízva, torkotokba és szívetekbe van rejtve megmaradásunk egyik záloga: a magyar dal. Kapaszkodjatok időbe-térbe, bércekbe-lankákba, bölcsőbe-kopjafába, kimondott és énekelt magyar szóba!

A marosszentgyörgyi gyermekkar négy alkalommal képviselte Maros megyét sikeresen a ’60-as és a ’80-as években: Kolozsváron, Nagybányán, Marosvásárhelyen és Brassóban. Érdemes megemlítenem, hogy a nagybányai versenyen a kórus Chilf Miklós vásárhelyi zeneszerző Tavaszi hívogatójának sikeres ősbemutatójával szerzett örömet a közönségnek és a szerzőnek. A szerző ezt a csodálatosan szép zenei gyöngyszemet a marossszentgyörgyi gyermekkórusnak dedikálta. Az országos harmadik díj új lendületet adott közösségünk számára. Nemsokára a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megrendezett országos döntőn (Megénekelünk, Románia) már a legmagasabb kitüntetéseknek örvendezhettünk. A bíráló bizottság közelében lévő kollégák, mikor levonult a kórus a színpadról, közölték velünk, hogy elámítottuk a zsűrit. – Incredibil – mondták. Hihetetlen.

Számomra ma az is hihetetlen, hogy miképp is voltunk képesek erre az óriási többletmunkára élettársammal, Hajdó Mária-Magdolnával!

A hetvenes években három éven át vezettem a helységben zeneóvodát. Csodálatos élmény volt számomra ez a kapcsolat a kisemberpalántákkal.

– Szervusztok, prücskök! – így köszöntöttem őket. Zúgott az örömtől, boldogságtól, ragyogó arccal, ajkukról a válasz: „Kezeit csókolom, zenetanár bácsi!” És kezdődött a munka, a játék: dallal, tánccal, xilofonnal, műanyag kalapáccsal, tapssal, dobbal, zörgőkkel. Minden tevékenység után büszkén vitték haza szüleiknek a jó munka jutalmát: a piros pontot és a szalagot a nyakukban. Az első zenei élmények döntő jelentőségűek. Ennek tudatában válogattam a gyermekjátékdalok kincsestárából a legszebbeket.

A szülők a zenei nevelés jótékony hatásának tudatában anyagi áldozatokat is hoztak. Számos tanulónak házi zenetanára volt. Nyugdíjas zenészek végeztek hangszeroktatást a családoknál. A hetvenes években a marosvásárhelyi Népművészeti Iskola külön csoportot működtetett Marosszentgyörgyön. Én is oktattam pár éven keresztül gitárt, csőrfurulyát és mandolint. Tanulóim egy része a népművészeti és művészeti iskolában folytatta tanulmányait. Ők alkották iskolánk ének-hangszeres együttesének gerincét és öregbítették intézményünk jó hírnevét.

Egy fontos eseményre szeretnék kitérni. Hagyománnyá vált a hetvenes, nyolcvanas években, hogy az iskola VIII. osztályos tanulóit, akik érdemeket szereztek az iskolai karéneklésben, ünnepélyes külsőségek mellett felvettük a kultúrotthon vegyes kórusába, majd később a legjobbakat meghívhattam a Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes karba. A többiek is felekezetük szerint kaptak helyet a katolikus Jubilate ének-hangszeres együttesben és a református Reménység, Jóreménység vegyes karban. Később: a Jubilate Deo, a Kolping és a Szent Cecília együttesekben.

Hajdó Károly

Muzsikáló század, muzsikáló sors

Előttem egy közlésre váró hír. Konkrét, száraz és tárgyilagos. Így szól: száz éve vette kezdetét Marosszentgyörgyön a szervezett zenei tevékenység. Hajdó Károly 75 éves, és 45 éve folytat megállás nélküli oktató-nevelői, zenei és művelődési tevékenységet Marosszentgyörgyön.

Egy helység, egy ember, aki eggyé vált vele. Fogalom lett. Az örök életű muzsikáé.

Száz év csillagos ég, viharos tengerek, romba dőlt századok, remények, szerelmek, álmok, hétköznapok, utak, nyomok, emberek. Lebegő gondolatok az elmúlt idők megidézése folytán.

Nemes, ősi dacos kihívás egy változó, fejlődő világban. Száz év újabb kihívásai mindennel szemben, ami elmúlik, ami elszáll a világ mélabús folyásában. Csak egy dolog marad változatlan: a végtelen esték csöndjében felcsendülő örök muzsika – az apró helységekben elszórva az újjászületés forrásait fakasztotta életre, amelyekből az ember fiai és leányai merítettek. Apró források, amelyek a szürkülő, ködös határban is tiszták, sértetlenek maradtak.

A tisztaság korát sugalló, lappangó ösztönöket felszabadító, zendülő elégtételt adó, hitet erősítő, álmokat valósággá varázsoló muzsika. Vallomás és meggyőződés, hogy a zenei tanítás célja nem csupán a zenészek képzése, hanem a civilizált életmód és kommunikálás egy tébolyult világban.

Erős hit, hogy amíg vannak emberek, akik az apró világosság mellett szeretnek olvasni és énekelni, addig lesznek felelőséggel felruházott személyek is, akik az ének lényegével formálnak, küldetés- és hivatástudat árad tevékenységükből, tudatosan vállalva az ősi értékek továbbadását, a haladást, a korszerűséget, a nemzeti jelleget.

Mozgósító erejű prométheuszi erők, tüzek, forradalmi erők az élet forgatagában. Varázspálcájukkal új gondolatokat, érzéseket, vágyakat, álmokat ébresztettek.

100, 75, 45. Számok, korok, sorsok és emberek. Történelem. Történelem egy megtisztulásra váró világban.

Száz év zene, hetvenöt év megállás nélküli munka, negyvenöt év elhivatottság.

Egy picinyke hely a világ térképén, egy egyszerű négy szótagos, muzsikáló név, akárcsak hordozója. Marosszentgyörgy és Hajdó Károly.

Marosszentgyörgy fogadott második hazám, házam.

Hajdó Károly, bajuszos tanárom, mosolygós munkatársam, fellegekben járó, álmodozó, segítő, szervező kollégám, kicsik és nagyok Dallam bácsija! Köszönöm, hogy vagy. Köszönöm, hogy adni, nevelni tudtatok!

Lassan elhervad a hold, ránk borítja szárnyait a múló élet, de a kincs, az igaz érték, az örök muzsika megmarad. Jövő század, vigyázz rá és őrizd! Úgy legyen!

Moldovan Irina-Maria

A nyár legnagyobb ajándéka

A debreceni Bartók kórusfesztivál 2006-ban a világ legrangosabb kórusvetélkedője minősítést vívta ki magának a kortárs énekkari repertoár kategóriájában. Idén már 23. alkalommal csendült fel a szignálja. Hajdó Károly karnagy, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria kórus vezetője nézőként vett részt a nagy zenei eseményen. A Tanár urat arra kértük, ossza meg élményeit olvasóinkkal.

– Debrecen négy kontinens több mint ezer énekesét látta vendégül a világ egyetlen kortárs zenei kórusversenyén. Tizenöt ország, köztük Románia mutatta meg, hogy a zene – a csodálatos dallamok – nem ismernek határokat. A rendezvény külön érdekessége, hogy a kórusok hazájuk folklórhagyományait, élő népdalkincsének legszebb darabjait is megszólaltatták, akként téve látványossá, hogy saját népviseletükben léptek színpadra. A nyitóhangversenyre a Kölcsey Művelődési Központ impozáns, kitűnő akusztikájú nagytermében került sor. Ősbemutatók tették páratlanná az emberi hang ünnepét: Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerző, Meskó Ilona, Zombola Péter a’ capella műveinek és Selmeczi György A szerelem és irgalom dalai című oratóriumának bemutatói. A műveket Debrecen város felkérése nyomán komponálták ez alkalomra a szerzők.

Csíky Boldizsár – a tőle megszokott igényességel megkomponált – Ecloga (hexaméterben írt pásztordal népi szövegre) című művét (sorrendben harmadikként) a debreceni Kodály Kórus mutatta be nagy sikerrel, Ella István karnagy vezetésével, csodálatos zenei csemegét nyújtva a nagyszámú zeneértő közönségnek és szakembernek.

Marosvásárhely rangos zenei életének szellemisége a rendezvény minden napját betöltötte, a megnyitótól a záróünnepségig. Orbán György, marosvásárhelyi gyökerekkel rendelkező zeneszerző számos alkotása kötelező vagy szabadon választott műként csendült fel a dalosok ajkán: O gloriosa, Fülemüle, fülemüle…, Lauda Sion, Coelo rores, Timor et tremor, Psalmus 126, Ó, pán, Daemon irrepit callidus, Mundi renovatio, Paprikajancsi szerenádja, Ave Maria stella stb.

Kabdebó Sándor fiatal karnagy, akinek gyökerei szintén városunkhoz kötődnek, a dél-pesti Vörösmarty-Erkel gyermekkarral harmadik díjat nyert.

Számomra ez volt a nyár legnagyobb ajándéka, igazi zenei élmény, amely újabb lendületet ad további kórusvezetői tevékenységemnek.

Lejegyezte: Bölöni Domokos