MEGNYERTÜK…
Beszélgetés
a Révfülöpi Általános Iskola tanárnőjével,
Eitnerné
Rózsa Ágnessel*
Ne lepődjön meg senki, ez az írás a tanítás
művészetéről és sikeréről szól, de egy olyan területről,
amelyről mi zenészek ugyancsak keveset tudunk. Különböző témaköröket
felölelve zajlanak az országos versenyek, és úgy ítéltem meg, hogy amilyen
bravúros eredménynek tanúja lehettem 2014 júniusában, azt meg kell osztanom mással
is.
Egy kis, 115 fős iskola sorban megnyeri az országos
versenyeket. Ha egyszer, kétszer, háromszor történik ez, már felfigyel rá az
ember, de ha évek során át rendszeresen, akkor „titkot keres”. Ezt tettem én
is, amikor kérdőre fogtam a Révfülöpi Általános Iskola felső
tagozatának természetismeret, földrajz, biológia, egészségtan és mindemellett
egy személyben etika tanárát, aki éppen Kecskemétről, az Országos
Természetismereti versenyről tért haza. Magától értetődő hangon
közölte: „megnyertük”!
Ismét?
Hányadszor?
–
Hogy tudtad úgy motiválni a gyerekeket, hogy örömmel vegyenek részt egy
országos versenyen, és amikor befejeződött, már azt várják, hogy mikor
lesz a következő. Mi az a lelkesítő plusz, amit nem tud minden tanár
megadni?
Első gondolatként az az egyszerű
válaszom erre, hogy a részvétel nem volt kötelező. Amikor meghirdettem a
felkészítő szakkört, csak azok jelentkeztek rá, akiket a téma érdekelt. Én
nem agitáltam sohasem, mert ha erőszakolom a gyerekek részvételét, nem csinálják
szívesen. Van, aki a nagyobb testvérétől hallotta, hogy ilyen versenyek
léteznek, van ahol a szülői értekezlet után a szülők bíztatták a
gyereket arra, hogy jelentkezzenek, mert már sokan eljutottak oda, díjakat
kaptak, milyen programok voltak, milyen helyeken jártak. Az én tanítványaim
szerettek ezzel a tárgykörrel foglalkozni.
–
Te korábban, verseny felkészítéstől függetlenül is vezettél szakkört?
Igen. Nagyon régóta teszem ezt. Szakkör keretén
belül elmentünk a környező hegyekbe, rengeteget túráztunk, leveleket, állatokat
gyűjtöttünk, és így tudtam, hogy a gyerekek szeretik a természetet,
növényeket, állatokat. A falusi gyerekek valamennyien szeretik a természetet.
Amikor elkezdtem tanítani, minden héten mentünk kirándulni valahova. Azután a
látottakból írtunk egy naplót, leírtuk, milyen növényt, állatot ismertünk meg.
Volt egy külön helyiségünk, ahol kiállítást lehetett rendezni a gyerekek
rajzaiból. Korábban lazább volt, ugyanakkor nagyobb volt az összetartás.
Elmentünk annakidején vándortáborba 20 gyerekkel. A régi vándortáborok gyalogos
táborok voltak, ez azt jelentette, hogy két napig voltunk egy táborhelyen,
megnéztük a környék látnivalóit, majd mentünk tovább a következő
táborhelyre. Mindez 12-14 napig tartott, önellátóak voltunk, főztünk,
sátoroztunk. Jó volt ez. Egyszer például Szécsénytől Salgótarjánig
gyalogoltunk, napi átlagban 20 km-t (összesen körülbelül 100 km-t).
Én nagyon sokféle versenyen indultam a
gyerekekkel. Legalább hatfélén. Más feladatokat hirdettek meg az alsósoknak és
mást a magasabb osztályosoknak. A felkészülés időszakában gyakran minden
nap szakkört tartottam. Többen felkészültünk, de végső fokon nem én
döntöttem el, hogy magán a versenyen ki vehet részt, csak akiket a csapatomból
az elküldött eredmények alapján meghívtak, azok mehettek.
– Mióta versenyeztetsz?
Nagyon régóta, több mint
20 éve. Én képesítés nélkül kezdtem el tanítani, tanítás mellett végeztem el a
főiskolát Pécsett. Zánkán az akkori Úttörővárosban volt egy
tanítónő, aki próbálta összefogni a környék iskoláit, közös napokat
szervezett, közös vetélkedők, versenyek voltak. Kialakult egy egész jó
lelkület, szellemiség. A lelkes fiatalok fölkapták ezt a kezdeményezést.
Meghívták Zánkára dr.
Balogh János (1913-2002) zoológus és ökológus egyetemi tanárt, akadémikust,
akinek akkoriban előadás sorozatai hangzottak el a rádióban és a TV-ben.
Ő egy nemzetközi szinten elismert, kitűnő előadói
készséggel rendelkező tudós volt. Egyik ismertető műsorát a
”Bioszféra expedíció”-t mi is ismertük, figyelemmel kísértük. Vele leutazott
dr. Országh Mihály, aki a madarak szakértője volt, valamint egy
műsorszerkesztő, Bujtás Amália. Minket is értesítettek erről, és
átvittük oda a szakkörösöket. Balogh professzor lebilincselte a hallgatóságot.
A rádió számára közös műsor készült ekkor és ebben részt venni óriási
dolog volt.
– Ezek az előzmények számomra azt mutatják,
hogy széles körben elő volt készítve a talaj arra, hogy a gyerekek
érdeklődése magas szintű, vagyis versenyképes legyen. De
tulajdonképpen milyen versenyekről beszélhetünk?
Túl sok lesz, ha
felsorolom, mert van jó néhány! „A kis fürkészek” Országos
Természetismereti Versenyt a Somosi Természetvédő Egyesület hirdette meg
alsó tagozatos 1-4. osztályosok számára. Kezdetben csak helyi szervezésű
volt, majd országossá nőtte ki magát. Most már határon túli magyar
anyanyelvű, 4 fős csapatok is jelentkeznek. Témája a madarak, a
madárvédelem, népszokások, néphagyományok, népdalok, népmesék, népi gyógyítás,
gyógynövények, egészséges életmód, egészséges táplálkozás, az erdő és élőlényeinek
ismerete. Az év során terepi feladatokat is kaptunk, amelyekről ugyanúgy
be kellett számolnunk, mint a feladatlapokról. Ebben a tanévben két csapatunk
is indult a „Kis fürkész”-ben. 1-1
pont volt csak a különbség közöttük. De egy iskolából csak egyet hívtak be a
döntőbe. Először Felsőtárkányban, az utóbbi két évben pedig
Somoskőújfaluban volt a döntő. Ezen most is első, illetve
második helyezettek lettünk.
Az országos versenyek döntőire eljutni egy
iskolának öröm és dicsőség, de egyben gond is. Ahol a döntőn való
részvétel költségeit a szervezők állják, csak az útiköltség terheli az
iskolát, az igen kedvező. Ilyen volt pl. a „Kis fürkészek” verseny Somoskőújfalun. Ahol viszont az
étkezést és szállásköltséget is nekünk kell fizetni, egy több napos versenynél,
ahol több csapatunk is meghívott, már igencsak gondot jelent. Ilyenkor a
Révfülöpi Iskoláért Alapítvány szokott támogatni bennünket, illetve az
Önkormányzat jelentős összeggel járult hozzá a költségekhez.
Egy másik versenyt is említenék, a Varangy
Akciócsoport által kiírt versenyt, aminek évente mindig más volt az
elnevezése például: „Tisza-tündérek”, vagy „Gyíkocskák”, vagy „A természet
hangjai„ stb. Szervezője egy akadémikus, dr. Puki Miklós volt. 4-5.
osztályosok számára hirdették meg ezt. Erre a versenyre nemcsak hazaiak, de
felvidékiek, erdélyiek, és délvidékiek is nevezhettek, az ő költségeiket a
szervezők fedezték. Fő témája a kétéltűek és a hüllők
ismerete volt, de a természet- és a környezetvédelem, hazai állatok szintén
szerepeltek a megfejtendő feladatok között. Ennek része volt például a
békahangok felismerése is! Volt úgy, hogy a döntőt Gödöllőn, volt
úgy, hogy Balassagyarmaton tartották. 2001-től vettünk részt ezeken a
versenyeken. Három írásbeli forduló után volt a döntő, ahova csaknem
hibátlan megoldásokkal lehetett csak bejutni. 2009-ben indították a versenyt
utoljára, azóta nem tudok róla. Mi nyolc éven keresztül mindig sikeres
résztvevői voltunk ennek a versenynek.
A „Barátunk a természet”
elnevezésű Országos Természetismereti Versenyre mindenki benevezhetett.
Szervezője Kecskeméten a Katona József Megyei Könyvtár, itt volt az
eredményhirdetés is. A kecskeméti döntő
első feladata mindig diavetítés, amelyen hazai állat- és növényfajok képét
vetítik, ezeket fel kell ismerni. Erre úgy tudtunk felkészülni, hogy
délutánonként több órán keresztül határozókat forgattunk, plakátokat és
szakkönyveket tanulmányoztunk, aminek eredménye az lett, hogy a vetített 25
képből 24-et mindegyik csapatunk felismert.
Az utóbbi két évben a kecskeméti versenyen az
egyéni versenyzők számára sajnos már az öt levelezős forduló után
eredményt hirdetnek. Az idén júniusban az egyik szülő saját költségén
elhozta az egyéni versenyben szereplő 8. osztályos leányát, hogy átvegye
az oklevelet, és kiderült, hogy 2. helyezést ért el. A szülő úgy
nyilatkozott utána, hogy egyáltalán nem bánta meg, nagy élmény volt a
rendezvény neki és gyermekének is. Különösen örültünk annak, amikor az
értékelés során több feladat megoldását, rajzát be is mutatták. Ugyanitt az
egyéni 1. helyezett is a mi tanulónk lett, de ők nem tudták vállalni az
utazással járó a költségeket. Szomorú, hogy ezen múlik, eljöhet-e egy gyerek a
díjátadásra, azért a díjért, amiért hónapokon keresztül dolgozott és átveheti-e
azt ünnepélyes keretek között, vagy utólag, postán kapja meg, esetleg elhozzuk
neki, és elmeséljük milyen szép volt és jó volt a helyszínen minden.
Most erre a versenyre mi csak csapatokat
vihettünk el, csak ők versenyezhettek, mérhették össze tudásukat. Az
ő költségeiket fizette az iskola, illetve a támogatók. 4 fős
csapatoknak 5 írásbeli fordulón kellett átjutni. Feladatlapokat kellett
kitölteni, a visszaküldött eredményeket áttanulmányoztuk, amit újra tanulni
kellett, azt megtanultuk. A kategóriák: 3-4. osztály, 5-6. osztály és 7-8.
osztály. Témája: hazai növények, állatok, Nemzeti Parkok, természetvédelem,
irodalom, néprajz, néphagyomány, földrajz, művészet, stb. Az 5. forduló
után derült csak ki, hogy ki jutott be a döntőbe, ahova a legjobb
csapatokat hívják csak meg. Nálam főleg felsős osztályokból állt
össze a csapat. A fél éven át tartó kemény felkészülés kitartó munkát követelt.
Sokszor még május végén is kaptunk új feladatokat. Mindég június első
hétvégén van a döntő, de ez nehéz volt, mert emiatt nem tudtuk, mire
számíthatunk. A gyerekek ezeket a csapatversenyeket nagyon szerették. Ez, az
ismeretanyag mellett nagyon játékos is volt. Minden kategóriába hét csapatot
hívtak meg. Nekem most két csapatom is első lett és egymás ellen kellett
versenyezzenek. Egyik első, másik második lett. A gyerekek beküldött
feladataiból a legjobbakat leközlik. Ez nagyon jó.
A mókás, vicces feladatok közül megemlítenék
néhányat. Például: minden csapat-tagnak rajzolni kellett magáról egy
önarcképet. Titkosírással küldték a következőt: eszperente nyelven írjon
minden csapat egy pár mondatos bemutatkozást 4 emlősállat nevében. Egy
korábbi feladatban tudósítást kellett írni madár és rovar divatbemutatóról. Egy
másik: írjunk osztályfőnöki intőt vagy dicséretet indoklással
szarka-, rókagyerek ellenőrzőjébe. Szerkesszünk heti étlapot gólyák
számára képzeletbeli gólya étteremben. Tantervet földigiliszta számára-, milyen
órákat, órarendet lehet összeállítani, stb., mindezt természetesen humorosan. A
feladatok nagyon sokoldalúak, keresztrejtvény, titkosírás, leírások. Például titkosírással
leírták azt, hogy „keressetek 10 emlőst, vagy növényt, amelyiknek
valamilyen szín van a nevében.
–
Nekem egy ilyen sem jut eszembe!
Kék szamárkenyér, kék ibolya, sárga
billegető, sárga királyka például, stb. Egy másik feladatban olyan településeket
kellett keresni, amelyeknek valamilyen fás-szárú növény szerepel a címerében.
Így aztán végig kellett nézni a címereket. Milyen települések vannak
folyónevekkel? Össze voltak keverve a betűk. És így tovább.
A Megyei Könyvtár szervezte a megnyitó
műsorát, amit a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneiskola adott, most éppen
kórus és fuvolisták, akik országos versenyen díjazottak voltak. Ünnepélyes
eredményhirdetés volt, az oklevél átadás szép és hangulatos. Élménnyel
feltöltődve jöttünk el. Annyira, hogy a következő versenyt még meg
sem hirdették, de már a gyerekek feltették a kérdést: „Ági néni, mikor jövünk
jövőre?”
Még egy versenyt szeretnék megnevezni, a „Kaán
Károly” (1867-1941) Országos Természetismereti Versenyt. Kaán Károly
erdőmérnökként és gazdaság politikusként a MTA levelező tagja volt. A
verseny témája az ő élete és munkássága, Nemzeti Parkjaink, Magyarország
földrajza, élőlényei. Ez az általános iskola V. VI. osztályának egyéni
versenye, és mi is egyéni versenyzőkkel indultunk. Ezt Mezőtúr szervezte, és a döntő
is ott volt. A részvétel nagyon komoly felkészülést igényelt. Nemcsak a
gyerekeknek, hanem nekem is. Teljesen új ismereteket kellett megtanulnom. Fel
kellett mérjem, mit tudunk majd megoldani. Megvolt a tematika, össze kellett gyűjteni
az irodalmat hozzá, utánajárni. Budapestről, Veszprémből, Tapolcáról
több városi könyvtárba elmentem. A gyerekek is elolvasták ezeket a könyveket,
feldolgoztuk és nagyon sokat gyakoroltuk.
Délelőtt tanítottam, délután a könyvtárban
voltam. A gyerekeket nem kellett bíztatni, oda jöttek és tanultunk akkor is.
Amikor a döntőre készültünk, a gyerekek is kérték, hogy akár 5 óráig is
maradjunk, de készüljünk.
– Ez
szenzációs. Ez már nem véletlen, hanem valami állandóan jelen lévő
buzdítani és jól számon kérni tudó hozzáállás következménye is. Vagy csak
következetesség?
Már az eddig elmondottak is elég fárasztóak
lehetnek, mégis meg kell említenem a legigényesebb versenyt, a: „Madarak
és fák napja” elnevezésű Országos
Természetismereti Versenyt, mert én a lehetőségek szerint ezek közül mindegyikre vittem gyerekeket.
Ezt korábban Dombóváron hirdették meg felső tagozatos tanulók számára. A
versenyen adott volt az irodalom, a képek, a hangok. Az iskolai és területi
fordulók (Veszprém, illetve Zalaegerszeg bonyolította le ezeket) után az
első helyezett jutott az országos döntőbe. Nagyon nehéz, nagyon
kemény verseny volt ez a megmérettetés. Témája az év fája, az év madara, hazai
állatok, fák, preparátumok. Itt az országos versenyen 50 madárhangot fel
kellett ismerni, a madarakat képről kellett felismerni, madártojások,
fészkek, Nemzeti Parkjaink, erdeink, madár- és természetvédelem, szóval
rengeteg volt a tanulnivaló. Minden évben volt olyan tematika, hogy az év
élőlénye: év madara, év fája, év gyógynövénye, az év vadvirága,
kétéltűek, hüllők, emlősök, stb. 10 téma van most már. Mindég
vannak kiemelt madárcsoportok. Vannak kijelölt Nemzeti Parkok. A megyei
fordulón két Nemzeti Parkról kellett tudni részletesen, az országoson már mind
a tízről, vagyis az összesről. 2004-től 2009-ig vettünk részt
ezen a versenyen, szép eredménnyel. Az utóbbi időben már nem volt rá
jelentkező, rengeteg idő kellett volna hozzá.
–
Hogyan lehet 50 madárhangot felismerni? Ezeknek a gyerekeknek mind jó a
hallásuk, mind muzikálisak?
Nem. Egyszerűen érdekli őket.
Rengeteget gyakoroltunk. Fél napokat ott ültünk a könyvtárban, volt egy
kazettánk, vettünk CD-ket, amivel gyakorolni tudtunk. Ez rengeteg munkával
járt, nagyon nehéz, de nagyon érdekes volt. Tavaszi szünetben a gyerekek
bejöttek velem az iskolába, és tanultunk, készültünk.
– És ezt is szívesen csinálták?
Én közöltem kezdetben
mindenkivel, hogy a sikeres részvétel ezzel jár és örömmel jöttek. Érdekes
módon nem nagyon morzsolódtak le. A vége felé már néhánynak lassabban ment, de
mindég voltak lelkesek is!
– Egy
ilyen teljesítmény tömeg, ami mögött két évtized sikere áll, nem zárulhat le
azzal, hogy valaki elmegy nyugdíjba és egyszerűen tudomásul veszik, hogy
most már nincs ott!
Tapolcán volt a
kistérségi pedagógus nap és ott elmondták, kik mennek nyugdíjba és ott engem is
említettek.
– Ezekért az eredményekért szoktál valami
oklevelet kapni: Kiteszik azt az iskolában a falra?
Előfordul, de nem
rendszeresen. A gyerekek okleveleit
szoktam fénymásoltatni és azt nyilvánossá tesszük.
–
Azon rajta van a felkészítő tanár neve is?
Azon nincs, de csináltattam képet azokról a
csapatokról, akik országos döntőbe jutottak és azon a gyerekekkel együtt
én is ott vagyok, láthatóan. Ez ugyan nem az, aminek lenni kellene, de ezt
minden évben megcsináltuk.
–
Tehát nem az iskola csináltatta, hanem a Te kezdeményezésedre készült el.
Mondtam a gyerekeknek: dolgoztatok benne,
dolgoztatok érte, megérte.
– Csak biológiából van verseny?
A gyereke többféle szakkörre járnak: sportra,
képzőművészetre, énekkarra, angol, matematika, zongora, szolfézs és
az én szakköreimre. Korábban volt, amikor indultak képzőművészeti
vonalon, sportversenyben és szép eredményeket értek el. Minden versenyen ugyan
azok a gyerekek indulnak. Matematikából, fizikából készültek versenyre gyerekek.
Mindenhol az a probléma, hogy kevés a gyerek.
Minden iskola versenyez a gyerekekért, a szülő eldöntheti, hova adja a
gyerekét, nem kötelező abba a körzetbe járni, ahol lakik. Van most is
olyan gyerekünk, aki évközben jött el egy másik iskolából, vagy fordítva, innen
ment máshova. A szülő nem ér rá foglalkozni a gyerekkel, ha probléma
adódik, egyszerűbb, ha elviszi máshova. De rengeteg szakkörünk volt egész
évben, sok értelmes gyerek van itt, sokan tanulnak tovább.
–
Amikor ezek a versenyek vannak, akkor a megfelelő segédanyagokat
megkapjátok?
Nem. Nekem kellett utána menni. Volt olyan,
amikor leírták, hogy mi az irodalomjegyzék. Volt olyan anyag, ami megvolt a mi
könyvtárunkban, de sok minden hiányzott. Tapolcáról, Pestről kellett
meghoznom. Az interneten is sok mindent megtaláltunk. Van informatikát tanító
tanár, most már a gyerekek tudnak az internettel bánni. Ha akartak, tudtak
otthon is készülni.
–
Van-e énekoktatás az iskolában?
Amióta nyugdíjba ment az énekszakosunk, azóta
csak óraadó tanárok vannak. A nehézség az, hogy négy osztály, heti négy óra,
erre nem kap státuszt senki. De itt van külön zeneoktatás is! Az énekóra
mellett még oktatnak zongorát, énekkarra is járnak, de ez nem kötelező.
–
Itt a lehetőséget kell kötelezően megadni.
Az megvan, és minden évben vannak, akik igénybe
is veszik.
–
Ezek közül a zenét tanuló gyerekek közül a Te szakkörödbe jár-e valaki?
Igen. Például a 8.-os kislány, az említett 2.
díjas, Szabó Friderika nagyon szépen zongorázik is. A nyertes 6. osztályosok
között az első helyezett, Péringer Márk, ő is jár zongoraoktatásra.
Veress Noé, aki nyert ugyan ebben a csapatban, ő is tanul zongorázni. De
az ötödikesek szintén tanulnak zenét és szerintem az előzőkkel együtt
mindegyik jár énekkarra is. Mondhatom azt, hogy a versenyen résztvevők
50%-a tanul zenét. A korábbi csapataim közül majdnem mindenki tanult valamilyen
hangszeren.
–
Tulajdonképpen a szép iránti érzék felkeltése ráirányíthat a természetben
lévő szépségekre is. Az már a tanár dolga, hogy milyen témára irányuló
tartalom válik majd tudássá.
Volt most olyan feladat, hogy egy elhangzott
éneket illusztrálni kellett, és felírni, hogy milyen növények, állatok
szerepeltek a szövegben. Verseket, meséket kellett illusztrálni. Ezek között
nemcsak biológia, földrajz volt, hanem néprajzi dolgokat is tanultunk. Ennek
is, valamint a néphagyományoknak, népszokásoknak, népművészetnek,
hímzéseknek utána kellett nézni. Ilyen általános kulturális tájékoztatást is
nyújtott ez a felkészülés. Nemcsak természet ismerettel kellett foglalkozni.
Minden évben volt egy olyan tematika, hogy mivel
foglalkozik az adott tájegység. Például egyik év a Nemzeti Parkokkal
foglalkozott. Magyarországon 10 Nemzeti Park van.
–
Hogyan közlekedtetek? Révfülöptől több említett város elég messze van.
Mindég nekem kellett vinni a gyerekeket. Idegen
kocsival, idegen városba, azt sem tudtam, hogy hol van. De az iskola kifizette
az útiköltséget. A végén örültünk, hogy épségben hazaértünk! Próbáltam kisbuszt
szerezni, hogy legalább ne nekem kelljen vezetnem. Akinek ötszemélyes autója
van, azt is kértem, de nem segített. Amikor valamelyik csapat bejutott az
országos döntőbe, három kocsira is szükség volt. A szülők akkor
vállalták a segítséget.
Nagyon jó volt most találkozni kollegákkal
Kecskeméten a versenyen, azokkal, akik voltak Mezőtúron a Kaán Károly
versenyen, és Balassagyarmaton is. Zömmel ugyan azok a felkészítő tanárok.
– Hány iskola vesz részt ezeken az országos
versenyeken?
Körülbelül 20
településből jöttek most csapatok.
– Így külön hatalmas siker elsőnek lenni!
Én természetismeretet,
biológiát, földrajzot, egészségtant, etikát tanítok.
– Az etika tantárgyat hogy fogadják, hogy értik
a mai gyerekek?
Próbálkozunk,
erőlködünk vele, de amelyik gyerek nem kapja meg otthon azt a nevelést,
azzal nagyon nehéz. Most borzasztónak tartottam azt, hogy csak az jöhetett el a
versenyre, aki versenyezett. Aki csak tanulhatott volna, érzelmileg kaphatott
volna valamilyen pluszt, az nem.
– Én ezt különösen elítélem, mert csak a dologi
résszel foglalkoznak, a lelki haszonnal, az életre szóló élmény
lehetőségével nem törődik senki.
De te most nyugdíjba mész, ki vezeti ezt majd
tovább? Te biológus voltál, és nincs több biológia tanár ebben az iskolában…
Majd valahogy
megoldódik. Ámbár ilyen eredményeket csak akkor lehet elérni, ha a gyerekek
kötődnek a tanárhoz. Ahogy az én esetemben is volt. Én csak felső
tagozaton tanítottam, de az alsósok is ismertek, mert a versenyekre én
készítettem fel őket évek óta, mindég.
– Én, bár kívülálló vagyok, nagyon nagy
horderejű dolognak tartom, hogy egy vidéki kisebb településen élő
gyerek ilyen munkaminőségre tehet szert, ilyen ismeretanyagot szerezhet
abból, ami érdekli, ennyi emberrel találkozhat, megtalálhatja majd a saját
sikerén keresztül jobban a helyét az életben. Felejthetetlen események ezek egy
gyerek életében. Neked köszönhetik. Én csak annyi tehetek, hogy ha már a
véletlen tudomásomra hozta a Te több mint két évtizedes folyamatos magas
szintű teljesítményedet, szívből gratuláljak ehhez. Remélem, a
természetbarát és egyben zenét is tanuló, szerető gyerekek nevében helye
lesz a mi beszélgetésünknek a PARLANDO zenepedagógiai folyóiratban is. Minden
mögött egy ember áll, aki lendületet, dinamizmust visz a munkába és sikert a
végeredménybe. Itt most ezt az Embert „Ági
néni”-nek hívják.
Ha te most nyugdíjba mész, a Révfülöpi Általános
Iskolának a továbbiakban sok Hozzád hasonló „ÁGI NÉNI”-t kívánok!
Dr. Ábrahám Mariann
* * *
A képek
rákattintással nagyíthatók.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
(Nagygyörgy Sándor felvételeiből)