ELHUNYT CSINCSI FERENC ZENEISKOLAI IGAGATÓ

 

(1964-2014)

 

csincsi

 

Tragikus hirtelenséggel, 2014. szeptember 1-én elhunyt Csincsi Ferenc, a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola igazgatója. Ötven éves volt.

 

Csincsi Ferenc szülővárosában Ajkán kezdte zeneiskolai tanulmányait. Később, mint harsonás jelentkezett a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskolába, ahol már tubásként végzett. Pécsett dalkör és fúvószenekar-vezetést tanult, az ELTE bölcsészkarán pedig kulturális menedzseri diplomát szerzett. 1984-től öt éven át az ajkai zeneiskolában tanított. Tizenkilenc éves korától, 1983-tól 1993-ig, az úrkúti mangánbánya fúvószenekarát vezette.

 

1989-ben költözött Balatonfüredre, megnősült, a füredi zeneiskolában tanított. 2002 óta volt igazgatója a Ferencsik János Zeneiskolának, 1993 óta pedig vezetője és karnagya Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának.

 

Temetése 2014. szeptember 5-én volt Balatonfüreden.