ELHUNYT KENESEY GÁBOR OPERAÉNEKES

 

(1948-2014)

 

Kenesey Gábor (Fotó: Magyar Állami Operaház)

(Fotó: Magyar Állami Operaház)

 

Kenesey Gábor Budapesten született 1948. január 27-én. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, Kerényi Miklós György növendékeként végzett. A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte a pályáját, ahol 1977 és 1989 között fokozatosan birtokba vette a legjelentősebb basszusszerepeket. Szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióiban is, több szezonban fellépett.

 

1989-ben szerződött a Magyar Állami Operaházhoz, és a nemzeti dalszínház magánénekese maradt 2002-es nyugdíjba vonulásáig, de azt követően is gyakran fellépett. Haláláig ragaszkodott szeretett városához, Szegedhez. Budapesten elsősorban buffo szerepeket énekelt, A sevillai borbély, a Don Pasquale, a Szerelmi bájital, A denevér és A cigánybáró rengeteg előadásán csalt mosolyt a közönség arcára. Több országban – Ausztria, Németország, Svájc, Hollandia, Belgium, Olaszország – vendégszerepelt.

 

Emlékezetes alakításai közé tartozott a már említetteken kívül Ramfis és a Fáraó Verdi Aidájából, Leporello Mozart Don Giovannijából, Don Alfonso a Cosi fan tutte című Mozart-operából, Rácz Pali a Cigányprímásból, Petur bán és II. Endre király a Bánk bánból.


A Szegeden elhunyt Kenesey Gábortól 2014. október 17-én vettek végső búcsút Budapesten, a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

(Forrás: Magyar Állami Operaház; Szegedi Nemzeti Színház)