AZ ÉV ÉNEKESE és az ÉV MUZSIKA

 

az MR Zenei Együtteseknél

 

Az elmúlt évadban nyújtott teljesítmények alapján az MR Zenei Együtteseknél az Év Énekese és ezzel a Vásárhelyi Zoltán-díj kitüntetettje Süveges Katalin énekkari művész, az Év Muzsikusa és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje pedig Soós Levente oboaművész lett.

A Dohnányi Ernő-díjat dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója, a Vásárhelyi Zoltán-díjat pedig Doncsev András, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének vezetője adta át ünnepélyes keretek között a két együttes évadnyitó koncertjeit követően. A díjakat, amelyeket közel három évtizede a hivatásos szimfonikus zenekarok és énekkarok művészi célkitűzéseinek megvalósításában kiemelkedő szerepet játszó tagok részére alapítottak titkos szavazás alapján ítélik oda. Az elismeréseket a Rádió két emblematikus muzsikusáról nevezték el: Dohnányi Ernő a Rádiózenekar alapító karmestere, Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.

 

Soós Levente a díjjal kapcsolatosan kiemelte: "Előadóművészként fontos számomra a munkámmal kapcsolatos visszajelzés. Ez a díj azért is különleges nekem, mivel a kollégáim megbecsülését jelzi, ami erőt és önbizalmat ad a jövőbeni közös sikerek eléréséhez." Süveges Katalin pedig így fogalmazott: "Nagyon boldog vagyok, hogy az énekkar 2014-ben nekem ítélte a Vásárhelyi Zoltán-díjat. Még nagyobb megtiszteltetésnek érzem, ha a Rádióénekkar valamikori és jelenlegi tagságának tehetségére és az énekkari művész kollégák magas színvonalú énekesi teljesítményére gondolok."

 


Süveges Katalin, az MR Énekkar énekkari művésze a gyermekkori zongoratanulmányok és iskolai énekversenyek után végül más területen szerezett felsőfokú végzettséget, de a főiskolai évek alatt magántanárok segítségével folyamatosan képezte hangját. 1984-től a Magyar Állami Operaház Énekkarában énekelt. Ugyancsak 1984-től az Állami Énekkar néven megalakult, jelenleg Nemzeti Énekkar néven ismert együttesben dolgozott. 1989-ben lett a Magyar Rádió Énekkarának tagja, ahol az alt szólamban mai napig örömmel és elhivatottsággal végzi munkáját. Az énekkari munka mellett folyamatosan képzi magát, jelenleg is az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatója.

 

Soós Levente, az MR Szimfonikusok szólamvezető oboaművésze 1986-ban szerezte meg diplomáját a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oboa szakán és ugyanebben az évben, Bukarestben az országos oboaverseny első díjasa lett. 1987-től 1990-ig a Constanța Szimfonikus Zenekarban, 1990-től 2000-ig pedig a Marosvásárhelyi Filharmonikus Zenekarban játszott. 2000-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar oboistája, 2001-2007. között pedig a nyíregyházi a Művészeti Szakiskola tanára. 2009-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első oboistája és szólamvezetője. Magyarország, Románia, Szlovákia és Írország több városában lépett fel szólistaként. Haydn, Vivaldi, Dittersdorf, Richard Strauss, Bellini oboaversenyeit, illetve Bach d-moll kettősversenyét adta elő nagy sikerrel.

 

(Forrás: MTVA)