Az új rendszerrel a leendő profi zenészéletre
próbálják ránevelni a hallgatókat, egyúttal kiemelkedő karmesterekkel nyújtanak
számukra fellépési lehetőséget még az egyetemi évek alatt - mondta el Vigh Andrea
rektor.
"Intézményünk világhírű szólistákat adott és ad ma is a világnak, a nálunk végző zenészek legalább 98 százaléka azonban zenekari muzsikusként, illetve tanárként helyezkedik el, ezért kiemelkedően fontos, hogy az egyetemi évek alatt milyen zenekari képzést biztosítunk számukra. Ebből kiindulva megerősítettük a képzésnek ezt az ágát: növeltük a zenekari órák és próbák számát, bővítettük típusaikat, emellett megreformáltuk az egyetem szimfonikus zenekarának működését is" - részletezte Vigh Andrea.
A rendszeres zenekari próbák mellett a hallgatók külön jelentkezhetnek a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának kiemelt hangversenyeire. Ezek a koncertek külön projektekként működnek: mindegyik előtt próbajátékot tartanak, amelyen kiválasztják az alkalmas zenészeket - akárcsak a professzionális muzsikusok életében. "Az volt a célunk, hogy a valódi életet mintázzuk le a próbajátéktól a szerződéskötésen át egészen a koncertig. A diákoknak úgy kell viselkedniük, mint egy profi muzsikusnak" - magyarázta a rektor.
Akit pedig kiválasztanak egy koncertre, nem akármilyen karmesterekkel dolgozhat együtt. Az évad első koncertjén, 2014. nobember 23-án Kocsis Zoltán vezényli a zenekart a Zeneakadémia nagytermében, Csajkovszkij, Grieg és Brahms egy-egy művét adva elő. 2015. április 15-én Vashegyi György vezénylete alatt adnak Händel-estet, május 18-án pedig Kobajasi Kenicsiró áll a karmesteri emelvényre Beethoven VII. szimfóniájával és más klasszikus művekkel. Már a következő szezonban, 2015. október 22-én Pinchas Steinberg dirigálja az egyetemi formációt. Újdonság, hogy a hangversenyeket bérletbe is foglalták A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának koncertje nagy mesterekkel címmel.
(Forrás: Fidelio/MTI)