In Memoriam Erdélyi Lászlóné Lenke néni

(1914-2014)

A Miskolci Egressy Béni Zeneiskola 2014/2015. tanéve rendkívül szomorúan kezdődik. Iskolaépületünkön fekete zászló jelzi, hogy elvesztettünk valakit; valakit, aki intézményünk életének egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb alakja.

Kedves családtagok, hozzátartozók, tisztelt gyászolók, kedves muzsikus társaim.

Mély megrendüléssel értesültünk az iskolánkat alapító Erdélyi Lászlóné Lenke néni haláláról. A kezdetekről hadd szóljon saját szavaival:

„1950-től hívtak meg tanárnak a Hubay Jenő Zeneiskolába. Nagy átszervezés előtt állt az intézmény. Külön vált a közép és felsőfok, az új állami zeneiskola igazgatásával 1952. szeptember 1-től engem bíztak meg. Hosszú vívódás után fogadtam el ezt a megbízást, mert ez idáig igen szép pedagógiai sikereim voltak, mind a Hubay Jenő Zeneiskolában, mind korábban a sárospataki angol internátusban zongoratanárként, mind a miskolci Tóth Pál, Zrínyi Líceum és képzőben, a Lévay Gimnáziumban ének-zene tanárnőként is. Sohasem vágytam igazgatónak lenni, sőt kifejezetten menekültem a kinevezés elől. Mivel senki más nem vállalta, így lettem én a legnehezebb Rákosi időben igazgató. Felszólítottak minket, hogy minden zeneiskola megyéjének, vagy városának szülöttje nevét vegye fel, aki csak tett valamit a hazáért. A Konzervatórium Bartók nevét kapta, a Vasgyári Zeneiskola Erkel Ferenc, mi pedig Egressy Béni Zeneiskola lettünk. A névválasztásban kicsit az is közrejátszott, hogy akkoriban a Szózatot nem volt szabad énekelnünk iskolai ünnepélyeken, lévén az nacionalista. Nem is illet össze a Sztálin kantátával, meg a „Bunkócska te drágá”-val, amit annál inkább követeltek mindenütt.”

Lenke néni ezeket a mondatokat iskolánk fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából megjelentetett kiadványban mondta. Folytatom kivételes pályafutásának ismertetését. A helyi iskolai rendezvények – amelyeknek hagyományait megteremtette – a mai napig ugyanúgy élnek: növendék- és tanári hangversenyek, kórus- és zenekari koncertek, különböző versenyek, és kimagasló rendezvények. Az 1954-ben megrendezett szolfézs versenyre Kodály Zoltánt és Emma Asszonyt is személyesen meghívta. Az 50-es évek végén a konzervatóriummal közösen bemutatták Bartók összes Mikrokozmoszát és a Gyermekeknek írt darabjait hangversenysorozat formájában.

Kiemelkedő eseménynek számított Szőnyi Erzsébet Makrancos királylány című operájának a fővárosi premierrel egy időben történő bemutatása, valamint, Kodály: Mónár Anna Balladájának szcenírozott előadása a Lenke néni által vezetett kamarakórussal és szólistákkal. Nagyon sok koncertet, bemutatót szervezett külföldön is, elsősorban Berlinben léptek fel az Egressys növendékek, a kórus és a zeneiskola tanárai.

Ő szervezte és irányította 6 éven keresztül a kísérleti „RITMIKA” tanítást, melynek alapjait és előkészületeit Lengyelországban, Jugoszláviában, majd 1964-ben a Németországi Stuttgart város zeneiskolájában, majd Hannoverben tanulmányozta. Szőnyi Erzsébet tanárnő vezetésével tanfolyamokat szerveztek a sok mozgásra és játékra épülő módszer továbbadására. A módszertani tanulmányok eredményeit Budapesten a Fészek Klubban mutatták be.

Lenke néni 17 éven át tartó áldozatos munkájának köszönhetően nem csak városunkban, hazánkban, sőt külföldön is méltán érdemelt ki sok-sok elismerést. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, Finnországban pedig „Director Musices” kitűntetést kapott Kekkonen államelnöktől.

Ezt írja emlékiratában:

„Az ország minden részében működnek volt Egressys növendékek, de nem csak itthon, hanem például Kanadában – Calgaryban – is találkozhatunk a valamikori Makrancos királylánnyal, Pocsai Évával, aki jelenleg az ottani egyetemen tanít, és hány van még, akiről nem tudunk?” – fejeződik be a visszaemlékezés.

Az ünnepi kiadványt a következőképpen írja alá: Rauhala Péterné, azelőtt Erdélyi Lászlóné Lenke néni. 17 év igazgatói tevékenységét követően kezdődik Lenke néni második csodálatos életszakasza, a Finnországban eltöltött sok-sok évek sorozata. A mai emberek számára talán hihetetlen, hogy valaki nyugdíjba vonulása után egy új országban ilyen áldásos tevékenységet végez. E távoli s talán kissé ismeretlen országban, Vejnemöjnen hazájában mutatja be, teljesíti ki a Kodály módszer semmivel sem pótolható zenei-, elméleti-, gyakorlati-, nemzeti sajátosságait, fejleszti a finn gyermekek és zenepedagógusok hangjegyek iránti érzékenységét, saját kultúrájukon alapuló zenetanulásukat. A gyökerek azonban kitörölhetetlenek egy ember életéből. Szinte minden finnországi jelentősebb eseményre, koncertre, bemutatóra többször visszanyúl volt iskolájához a miskolci Egressyhez, és hívja meg a növendékeket, a kórust, a zenekart és a zenetanár kollégákat.

Nagyon röviden így összegezhető Lenke néni hosszú-hosszú életpályája, ez a nagyszerű, szinte fanatikus tenni akarása, lelkes, lelkiismeretes intézményvezetői tevékenysége, kiemelkedő zenepedagógusi hivatása, intelligenciája és kedvessége.

Eszembe jut egy felejthetetlen tavaszi látogatásunk, amikor is március elején néhány kollegával közösen nagy-nagy szeretettel köszöntöttük Őt 100. születésnapja alkalmából. Most pedig Illyés Gyula szavai kísértenek:

„Van gyász, mely magában hordja a vigasztalást: csapás hogy nincs, de ajándék hogy volt, hogy milyen ajándék, először most tudatosul.”

Ígérem, hogy mindig hálával és nagy-nagy tisztelettel őrizzük meg Lenke nénit emlékezetünkben, s ha a gyász szorítása majdan egy kissé enged, mosolyogva és szeretettel.

Búcsúzom az Egressy Béni Zeneiskola vezetősége, tantestülete, összes dolgozója, a szülők és növendékek nevében.

Emléke legyen áldott, nyugodjon békében!

Mócz Ferenc,

a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc AMI igazgatója