Szőnyi Erzsébet művei az előadó szemszögéből

(Fotó: BMC honlapja)

Noha nem voltam soha Szőnyi Erzsébet növendéke, mégis megadatott, hogy szoros kapcsolatba kerültünk egymással. Ezt többek között műveinek köszönhetem. Valószínűleg zongoraötösének ősbemutatója (1998. Óbudai Társaskör) olyan jól sikerült, hogy az azt követő években is kaptam felkérést további műveinek bemutatására. Az idei jubileumi ünnepségsorozat kapcsán immár elmondhatom: a zeneszerzőt a művein keresztül ismeri meg az előadó. Ez ugyanolyan kognitív eszköz, mint a pszichológiában vagy a filozófiában a megismerés módszere: minél több darabot játszik az ember egy zeneszerzőtől, annál inkább kitárul előtte az alkotó világa, személyiségének főbb tulajdonságai, esetleg mélyebb vonásai. Természetesen a végső cél a darabok interpretálása, ezen belül a ,,szerző-mű-előadó" hármas egységnek ideális megteremtése. Egyik se lehet fontosabb a másik kettőnél.

Azt gondolhatnánk, könnyebb egy-egy kortárs mű megoldásához eljutni, mint korábbi századok szerzeményeit megközelíteni, mivel személyes kontaktusba kerülhetünk az élő alkotóval. Ez az állítás Szőnyi Erzsébetre nem teljesen érvényes. Műveinek tanulása során tapasztalhattam, hogy igen kevés instrukciót ad. Mind a kottákban, s mind a még kiadatlan kéziratokban csak tempóra, dinamikára, esetleg egy-két karakterre utaló jel található nála. A hangok önmagában való lejátszása nem segít közelebb jutni a végleges interpretációhoz: a Szőnyi darabokat meg kell fejteni! Egyedüli kulcs hozzájuk a gondolkodás. Sokszor nem adja magát a megoldás, órákig, sőt napokig kell töprengeni rajtuk. Számomra ezek a művek olyanok, mint a régi varázsképek: minden oldalról meg kell őket vizsgálni, jobbra-balra forgatni, hogy felfedezzük a felszín alatt megbújó másik rajzot, vagy rejtett figurát, azaz a háttérben rejlő mondanivalót.

Szőnyi Erzsébet megbízik előadójában, akire maximálisan rábízza a formálást. Nála a technika ugyanúgy csak eszköz a kifejezéshez, mint minden nagy zeneszerzőnél. Lenyűgöző szakmai profizmusa, ami kizárólag a zenei közlést szolgálja. Nem állíthatom, hogy könnyen játszhatók művei, sőt! Zenész kollégáimmal egyetértve megállapítottuk, hogy művei hangszerszerűek, viszont technikailag nehezek, ámbár sohasem öncélúak! Nála mindig meg lehet találni, minek az érdekében ír látszólag játszhatatlan fordulatokat. Ki merem jelenteni, hogy a technika kifejezésmódjában nem szempont.

Szőnyi Erzsébet a kis formáknak is nagy mestere. Ékes példája ennek a Sárkányfogak c. versciklus megzenésítése: ezek a négysoros versikék tulajdonképp egy-egy karaktert ábrázolnak zongorán. Megjelenítésük nem okoz gondot annak, aki zenei tanulmányai során találkozott Haydn, Mozart, Beethoven vagy Schubert variációival. A karakterábrázolás ezen remekeihez tudnám csak hasonlítani Szőnyi Erzsébet rövid zongoradarabjait (pl. vérhabos lovakat, madárhangokat, vízimalom monoton kelepelését stb. kell utánozni).

Ha a feladat megoldásával nehezen boldogul az előadó, bátran fordulhat segítségért a legautentikusabb személyhez, Szőnyi Erzsébethez, aki a mai napig nemcsak zeneszerző, hanem vérbeli pedagógus is! Készséggel áll mindenki rendelkezésére: TANÍT! Nemcsak előadóinak nyújt útmutatást, hanem hallgatóságának is. S itt jegyezném meg, hogy ez számomra a legfontosabb kapcsolódási pont: művei tele vannak disszonanciával, amiket nem a megszokott módon old fel. Bennem szinte tanulságként csapódott le műveinek alaposabb tanulmányozása során, hogy életünkben számos negatívummal, problémával találkozunk, amiket ott hordozunk a lelkünk mélyén. Ezek a nehézségek természetesen megpróbáltatások elé állítják az embert, de akárhogy is alakul életünk, fel kell állnunk, s menni tovább a saját magunk útján.

Sokan vallják, hogy a zeneszerzés férfias szakma. Ezt az állítást messzemenően cáfolja Szőnyi Erzsébet életműve: hacsak végignézem azokat az opuszait, amik az elmúlt két hónapban elhangzottak, máris ékes bizonyítékokat tudok felvonultatni. Gondoljunk csak a formai szerkesztés változatosságára, zenekari műveinek faktúrájára, hihetetlen gazdag fantáziájára, ötleteinek kifogyhatatlan tárházára, különleges hangszer összeállításaira. (pl. ének-fuvola-cselló-zongora, orgona-ütő-hárfa-kórus, stb.)

Mivel nem vagyok komponista, nincs tapasztalatom az alkotói folyamat részleteiről. Viszont mint előadó már többször gondolkodtam azon, mi lehet egy-egy mű megszületésének sorrendje. Vajon mi élvez elsőbbséget? Az invenció vagy a felkérés? Az intellektus vagy az emóciók motiválják az alkotót? Az intuíció vagy a megszerzett zeneszerzői mesterségbeli tudás irányít?

Szőnyi Erzsébet eddigi életművét elemezve, illetve annak egy részét aktívan játszva úgy látom, neki nincs megszokott módszere, ő képes korát meghazudtolóan alkalmazkodni. Példát vehetünk róla, hogy kell a változó mindennapos élethez rugalmasan viszonyulni!

Manapság szinte divattá vált megfelelni bizonyos kihívásoknak. Őszintén kívánom minél több zenésztársamnak, (legyen az énekes vagy hangszeres művész), hogy ismerje meg Szőnyi Erzsébet műveit, s tekintse igazi ,,challenge"-nek azok előadását, illetve megfejtését.

Nagy Márta