Interjú Dr. Robert Palmerrel, az
indiana-i Ball State University,
School of Music zongora- és
orgonatanszékének
tanszékvezető egyetemi tanárával
2014.
július 11 és 23 között rendezték meg a spanyolországi Malagán a Nemzetközi Zenei Fesztivált és Mesterkurzust
zongoristák és hegedűsök számára. A kurzus alapítói Dina Yoffe
zongoraművész és Michael Vaiman hegedűművész http://www.musicalsummer.eu/.
Zongorakurzusokat
vezetett még Frank Wibout, Dr. Robert Palmer és Daniel Vaiman.
Hegedűkurzust Michael Vaiman és Mari-Tampere Bezrodny, kamarazenei órákat Daniel Acebes
Pardo, spanyol gordonkaművész tartott. Az Amerikából,
Ázsiából és Európából érkezett 45 hallgató között a mesterkurzuson két hazai
muzsikus is jelen volt; aktív résztvevőként Benedekfi
István zongoraművész, passzív hallgatóként Csonka Gábor hegedűművész.
A fesztivált záró, ünnepélyes diplomaosztás után adott
interjút a zongorakurzust vezető professzor, Dr. Robert Palmer,
akit először gyermekkoráról, első zenei tapasztalatairól kérdeztem.
Hét éves koromban
kezdtem el zongorázni. Édesanyám is játszott a hangszeren, öten vagyunk
testvérek és számára fontos volt, hogy mind az öten tanuljunk zongorázni.
Általános iskolai éveim alatt végig jártam zongoraórákra, de amikor 14 éves
lettem, édesanyám megérezte, hogy kezdem elveszíteni az érdeklődésemet és egy
másik tanárhoz irányított. A minnesotai Saint
Cloud State University
professzora felvett tanítványai közé, miután meghallgatott. Azóta is úgy
emlegetem őt, mint aki megmentette a „zenei
életemet”, mivel még nyolc évig tanultam nála; előbb középiskolásként, majd
főiskolai hallgatóként. Nagyszerű zongorista és zenepedagógus tanárnő volt,
tőle tanultam azt, hogy a növendékek művészeti élete mellett a lelki életükkel,
személyiségükkel is törődjek.
A
főiskola után művésztanári, egyetemi diplomát a Baltimore-ban lévő Peabody Konzervatóriumban szereztem, majd
doktori tanulmányaimat a Minnesotai
Egyetem Zeneművészeti Karán folytattam. Amíg a doktori disszertációmat
írtam (Debussy és Bartók művészetével kapcsolatban), főiskolás zongorista
hallgatókat kezdtem tanítani két különböző zeneművészeti karon. 1986 óta vagyok
a Ball State
University tanára, ahol minden felsőoktatási szinten vannak zongorista
növendékeim.
Ön tanár és
előadóművész is. Kérem, beszéljen a koncertjeiről!
A Carnegie Hall-ban 25 éves
koromban,1979-ben debütáltam, egyetemi tanulmányaim végeztével. Számomra nagyon
fontos volt ez az időszak, a New York
Times is ekkoriban közölt rólam először kritikákat, és örültem a pozitív
visszajelzéseknek. Innentől kezdve egyre többet koncerteztem, illetve hazai és
nemzetközi versenyeken vettem részt. Az Amerikai Egyesült Államok mellett
Európában és Ázsiában is voltak hangversenyeim. Európában többek között
Angliában, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban koncerteztem,
sajnos Magyarországra még nem jutottam el sem turistaként, sem zongoristaként.
Van-e esetleg kedvenc hangversenyterme?
Nagy szerencsémre és örömömre
csodálatos helyeken zongorázhattam, mint például a Carnegie Hall-ban,
de nagyszerű volt koncertezni Dél-Korea vagy Kína fontosabb koncerttermeiben,
mint például a Szöuli Művészeti
Centrumban, a Shanghai Nagyszínházban vagy a Shanghai Concert Hall-ban.
Milyen zenét, kiknek a műveit szereti a leginkább játszani
hangversenyein?
Nem szeretném elkerülni
a válaszadást, de minden zeneszerző, akinek a művét játszom, a kedvencem. Mi
előadóművészek, nagyon szerencsések vagyunk, hogy számos nagyszerű zeneszerző
művét játszhatjuk. Amikor Debussy darabjait játszom, akkor ő, ha Bartókot,
akkor az ő műveit szeretem. De ha mégis kellene egy zeneszerzőt választanom,
akkor talán Beethoven lenne az.
Igazán sikeres pedagógiai karriert tud maga mögött,
nemzetközi versenyek győzteseinek tanára. Van-e speciális, egyedi
zongoratanítási módszere?
Egyik zongoratanárom a
híres zongoraművész, Leon Fleisher volt, a Peabody Konzervatórium professzora, aki Artur Schnabel osztrák
zongoraművész és zeneszerző növendéke volt. Zongoratanáraim közül talán ő
hatott rám legmélyebben pedagógiai és művészi tudásával, utat mutatott
számunkra, hogy hogyan tekintsünk egy zeneműre, hogyan alkossuk majd meg a
zongoránál. Leon Fleisher mellett Julio
Estebean, spanyol zongoraművész professzor szintén
nagy hatással volt rám, aki Chopin negyedik generációs zongoratanítványa, így
elmondhatom, hogy én az ötödik, tanítványaim pedig a hatodik generációhoz
tartoznak. De visszatérve a kérdéshez, hogy van-e módszerem. Általában a zenemű
kottájából indulok ki, megfigyelem, hogy hogyan épül fel a darab, ez olyan
érzéshez hasonlít, mintha egy kirakós játékot fejtenék meg. A zeneművek minden
elemét vizsgálom; ritmikai, dallami, harmóniai és egyéb tulajdonságait.
Szeretem a zeneművet a belsőből kiindulva
kifelé megismerni és nem fordítva,
értem ezalatt, hogy nem meghallgatok egy felvételt és azt próbálom utánozni,
sokkal inkább felfedezem a zeneszerző elgondolása alapján a saját
interpretációmat. Azt szeretném közvetíteni a növendékek felé is, hogy
természetesen fontos a jó technika, ami nélkül nem lehet eljátszani a
legnagyobb műveket, de a technika csupán eszköz a végcélhoz, ahhoz, hogy
megteremtsük a zenét. Ha nem látunk bele
a zenébe, nem tudjuk megalkotni azt. Ez a mi mesterségünk, szükségünk van erre
a készségre, hogy aztán kifelé
szolgáljunk, a közönség felé. Napi több órás elfoglaltságot jelent
kifejleszteni saját egyedi technikánkat és remélhetőleg életünk és tapasztalataink
során beérik ennek a munkának a gyümölcse; előadó-művészetünk egyre
tudatosabbá, intelligensebbé és kreatívabbá válik.
Pedagógiai munkája három évtizedre nyúlik vissza. Mi a
véleménye, a mai diákok különböznek-e a korábbiaktól, és ha igen, miben?
Nagyon sok külföldi
diákot tanítok, sok növendékem van Európából, de még több Ázsiából. Az elmúlt
harminc évben tapasztaltam változásokat, főleg az Ázsiából érkező diákoknál, a
koreai, japán, kínai zongoristáknál. Harminc évvel ezelőtt is kiváló technikával
rendelkeztek sokan közülük, de talán nem érezték át annyira a nyugati világ
művészetét. Azóta a kapcsolat szorosabbá vált Kelet és Nyugat között, és
ahogyan a két kultúra keveredett, észrevettem, hogy az ázsiai diákok sokkal
felkészültebbek, tájékozottabbak és érzékenyebbek lettek a nyugati zene iránt,
és mind zeneileg, mind művészileg jobban játsszák azt, mint harminc évvel
ezelőtt.
Természetesen
Európa az a hely, ahonnan a legtöbb ismert, nagy zeneszerző származik. Szeretem
az Európából érkező tanítványokat is, mert karakteresek; az európai zene a vérükben van, lehet érezni például, ha
egy magyar előadó játszik Bartókot, vagy német zongorista játszik valamelyik
klasszikus zeneszerzőtől. Természetesebben hathat, ha egy francia zongorista
játszik Debussy-t, egy spanyol Albeniz-t vagy Granados-t, mert ez az ő része, az ő kultúrája. A különböző
kultúrák zeneszerzőinek stílusait megismerni időbe kerül, és időbe telik, hogy
a zongorista részévé váljanak. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyek nem
túl sokat változnak/változtak. Kultúráktól és országoktól függetlenül vannak
olyan technikák, amelyeket minden zongoristának ismernie kell, vagy például a
zongora, önmaga sem változott sokat. A Steinway zongora, vagy a zongorakészítés
hagyománya a Steinway & Sons Company
1853-as amerikai alapítása óta máig, 2014-ig a hosszú évek alatt nem, vagy alig
változott.
Mit gondol, mi különbözteti meg a jó tanárt a kiváló
pedagógustól?
Talán két dolog. A
kiváló tanárok, ahogyan az angolok mondanák ’they go the extra mile’,
tehát mindenben többet tesznek a növendékért, többet törődnek a
tanítványokkal, nem csupán zongoristaként foglalkoznak velük a zongoraórán,
hanem azon kívül is odafigyelnek rájuk. Számomra egy kissé olyan ez, mintha a
tanár adoptálná tanítványát és
segítené őt az élet többi területén is. A
második dolog a képesség. A tanárnak jól kell kommunikálnia, képesnek kell
lenni diagnosztizálni a diák problémáit, ha nem úgy játszik, ahogy szeretné. A
kiváló tanárnak, hasonlóképpen egy orvoshoz, gyorsan fel kell fedeznie a bajt
és a lehető legrövidebb idő alatt kell korrigálni azt a diák egyéni képességei
alapján.
A tanítás és a koncertezés mellett van-e szabadideje, jut-e
ideje hobbira?
Szeretek olvasni,
golfozni, teniszezni és kerékpározni. A zongoristák nagyon sok időt töltenek négy
fal között, muszáj kimozdulni néha a szabadba.
Tagja
vagyok az American Piano Trio-nak, sokat
koncertezünk. Repertoárunk széleskörű; Haydn trióktól kezdve a kortárs zenéig
számos zeneszerzőtől játszunk műveket. Brahms, Schubert, Mendelssohn vagy Ravel
darabok mellett több művet játszunk a nagyszerű kortárs amerikai zeneszerzőnőtől, Jennifer Higdon-tól.
Tervezünk egy Smetana triót bemutatni, illetve két másik zenész kollégával
kiegészülve Sosztakovics Zongoraötösét (op. 57) is műsorunkra tűztük.
Köszönöm az interjút és a bemutatóhoz sok sikert kívánok!
Dr. Robert Palmer, Steinway zongoraművész honlapja:
Az American Piano Trio egy felvétele itt megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=xf1D_suptH8
Buzás Zsuzsa
A Kecskeméti Főiskola
tanársegédje, a SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola PhD hallgatója