"Magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok"

Prunyi Ilona életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról

(Fotó: Prunyi Ilona, 2012 - Wikipédia)

Fél évszázad. Ennyi éve muzsikál a pódiumon Prunyi Ilona, de még ennél is régebben tanít. Vagyis az ő megfogalmazásában: segít, hiszen már kilenc esztendősen felhívta tanulótársa figyelmét arra, hogy rosszul tartja zongorázás közben a kezét... Növendék korában felkérték zongorakísérőnek, így 23 évesen zeneakadémiai tanár lett, és ezzel egy időben zeneiskolában is foglalkozott a kicsikkel. De zongoraművészi karrierje mellett sem hagyott fel sosem az oktatással. Ma pedig már annyian szeretnének nála tanulni, hogy nem is tud minden jelentkezőt felvenni a zongora kötelezőre. A növendékek úgy tekintenek rá, mint egy csodadoktorra, aki minden gondot képes meggyógyítani, s akitől "visszakapják" a zongorát.

- A jubileum tiszteletére 2014. november 22-én ünnepi koncertet is ad a Zeneakadémia nagytermében, Chopin, Liszt, Dohnányi műveiből válogatva. Ritkaság, hogy valaki egyszerre építsen fel egy szép ívű, művészi karriert és emellett tanárként is sikeres maradjon. Kevés előadó tudja ugyanis átadni mindazt, ami őt kivételessé teszi...

- Magam is azt tapasztaltam, hogy ritka ez a párosítás. Ösztönös tehetséggel, négy-öt évesen kezdtem magamtól zongorázni, egyszerűen éreztem a hangszer megfelelő kezelését. Már kilencéves koromban társaimat figyelve megkérdeztem őket, miért 'kaparásszák' a levegőből a billentyűk tetejét, amikor olyan jó játék, hogy sokféleképpen lehet leütni... (Ezzel az alapproblémával egyébként, azóta is szembesülök a tanításban.) A művészi pályám nehezen indult, de közben - mint zeneakadémiai hallgatót - kinéztek maguknak a tanárok, így zongorakísérő lettem. Persze, ebben is volt tudatos irányítás, hiszen akadt, akit a pódium, mást pedig a katedra felé tereltek, akkoriban azonban nem is nagyon gondolkodtam ezen. Az első évben oboásokat kísértem, majd kürtösöket. Sokszor a tanár otthagyott a fúvós növendékkel, és azt mondta: majd az Ilike megmutatja, hogyan kell kürtölni... S tényleg tudtam segíteni, hiszen attól, hogy nem voltam rezes, bennem volt a zene, hallottam, ha valaki nagyon szorított, sok levegőt használt el. Így a fúvósok hamar megszerettek. Aztán az énekesek következtek, tizenkét éven keresztül. A Zeneakadémiával párhuzamosan pedig - mai nevén a Tóth Aladár Zeneiskolában - 24 órában tanítottam. S az intézményben hat év alatt megtapasztaltam, hogy a zongorajátékot tekintve mindenki képezhető, azokkal az alapokkal, amelyekkel magam is foglalkoztam ezekben az években. Tulajdonképpen a született, ösztönösen jó zongorázásomat mintegy átmostam, tudatosítottam. Sok olyan kulcsra, kódra, tényezőre jöttem rá, ami a zongorajáték alapjának a tanításához is elengedhetetlenül fontos képzést kínál. Remek kollégáim voltak, nagyon jól éreztem magam a körükben: Dobszay László, Simon Albert, Bolyáné Dániel Ilonka....

- Majd a Zeneakadémián Ön kérte, hogy a kísérés helyett zongorát taníthasson...

- Zongora-kötelező tárgy tanítására kértek, aminek örültem, de jó ideig furcsa érzés volt bennem amiatt, hogy koncertezési szintem és minőségem mellett a tapasztalataimat nem a zongoristáknak adhatom át... Évtizedek óta viszont egyáltalán nem érzem magam 'elásva', mert egyre inkább fontossá vált az ösztönös és kidolgozott minőségem tanítása, ami egyre hatékonyabbnak bizonyult az évek során. Kifejezetten örülök, hogy segíthetek bárkinek, aki hat-nyolc éves zongorázás után - bár más tanszakos -, elakadt, elromlott. Még mindig nagyon nagyok a problémák. A muzsikálás nevében indulatos, durva, egyforma ujjakkal való, kifejezéstelen 'darálás' vagy piano és dolce címén hangtalan 'billentyűfényezés' folyik. Így egy darab egyetlen pillanatra sincs megoldva, sem harmóniai, sem szólamvezetési, sem hangzásminőségi differenciáltság szempontjából. A 'műveletlen' zongorázás ismérve még a nem hallható, tompa színű piano hangok, amelyek nem zenei hangok, valamint a forte natúr, durva erőssége, ami szintén nem zenei hang... (Lásd még: Pernye András véleménye a magyar zongoraiskola hangképzéséről a Liszt-versenyek kapcsán született cikkekben.) Én ezzel ellentétes hangzásvilággal foglalkozom, s ehhez a képzéshez két-három év szükséges. Természetesen a legfontosabbnak a fül képzését és kontrollját tartom, úgy a tanításban, mint a gyakorlásban.

- Talán az Ön példája is mutatja, mennyire lényeges a technikailag helyes játék, hiszen háromszor tört el a keze, és mindig vissza tudott lépni a korábbi művészi szintre, ráadásul vas szögekkel a kezében is hatalmas sikerű muzsikálást produkált nemrégiben, sokak bámulatára...

- Igen, a három kéztörésemet háromszor operálták. Másfél évig komoly vason és szögeken mozdítottam minden hangért az izmaimat. Az orvosok nem értik, hogy lehetett belül sérült izmokkal zongorázni, számomra azonban bebizonyosodott, hogy egy ideális, kiművelt eszközű hangszerkezelés a biológiát is képes felülírni, és visszahozza a fül által bekódolt izmok működését. Aki natúr izomerővel, fül nélkül, motorikusan gyakorol, sajnos törés nélkül is válságba kerülhet előbb-utóbb...

- Hány növendékkel foglalkozik jelenleg?

- A Zeneakadémián kilenc-tízzel, de évek óta kézfájdalmakkal, ujjak görcsével zongoraművész kollégák jönnek hozzám, s tudok nekik segíteni, hiszen ugyanazt tanítom nekik, amivel magam is foglalkozom. Nagy örömet okoz, hogy válságukat megoldom, s két-három év után látásmódjuk megváltozik, megújult eszközökkel tudnak sikereket elérni a pódiumon is. Sok zeneakadémiai tanítványom orgonista, karvezető, zeneszerző szakos, de zongorázásból él és korrepetitorként működik - külföldön és itthon egyaránt. Az az igazság, hogy magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok. Ezzel megleptem magamat is. De így, a tanítással és a művészi pályámmal együtt kerek a világ, ezzel teljes az életem.

Réfi Zsuzsanna