Az egyik legjobb hazai népzenei csapat zenésze élete hatvanegyedik évében, hosszú betegség után 2014. október 21-én halt meg. "Mindig hálás szívvel fogunk gondolni rá, mert pályája során minden területen nagyon sokat tett az együttesért. Sajnos nem érhette meg a Szélkiáltó negyvenedik évfordulóját. Utoljára szeptember 20-án játszottunk együtt Pécsett a Sétatéren, a Pécsi Napok alkalmából" - írta a zenekar honlapján Fenyvesi Béla, a Szélkiáltó tagja.
Mint a bejegyzésben olvasható, Keresztény Béla 1954. január 7-én született Mosonmagyaróváron. Itt végezte általános iskoláit is, majd a helyi gimnázium matematika-fizika tagozatán érettségizett 1972-ben. A Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szerzett diplomát, ahol annak idején a szintén verseket éneklő Marcipán együttesben játszott. 1981 óta volt tagja a Szélkiáltónak, énekelt, ritmushangszereken és gitáron játszott. A Szélkiáltó 1974-ben alakult a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakos hallgatóiból.
Keresztény
Béla (forrás: www.pecsma.hu)
A Szélkiáltó Keresztény Bélával 1983-ban kategóriájában megnyerte a Magyar Televízió Ki Mit Tud? című vetélkedőjét.
(Forrás. Fidelio/kzs)