Agyagvázlat és gipszmodell Nagy Edit szobrászművész alkotásához
A Zene Világnapja előestéjén, 2014. szeptember 30-án felavatták Somorjai Ferenc (1924-2009) kiváló zenetanár, karnagy emléktábláját. Somorjai Ferenc
ének-zenetanár, karnagy 1963 óta Székesfehérvár zenei életének meghatározó, közismert, derűs egyénisége volt, 2009-ben bekövetkező haláláig. Nyughelyén, a Palotai úti Hosszú-temetőben tavaly a Székesfehérvári Városszépítő és -Védő Egyesület felhívására közadakozásból méltó sírkő felállítására már sor került.
Nagy Edit szobrászművész alkotását a Hermann László Zeneiskola egykori Zeneiskola falán, a Hiemer-tömb Jókai utcai homlokzatán helyezték el. A domborművet dr. Cser-Palkovics András polgármester és Poklosi Péter, a Székesfehérvári Városszépítő és Védő Egyesület elnöke leplezte le. Emlékező beszédet mondott Horányi Ottilia énektanár, karnagy. Muzsikával közreműködik a Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara (vezényel: Auth Ágnes), Buzás Aida énekművész, Kolonicsné Sándor Zsuzsanna zongoraművész, az Alba Regia Vegyeskar (vezényel: Kneifel Imre), Kiss Nikolett és Kiss Barnabás fuvolisták, a Hermann László Zeneiskola növendékei, valamint a Primavera Vegyeskar (vezényel: Horányi Ottilia). A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak, akik nagylelkű adományozásukkal hozzájárultak az emléktábla megvalósításához.
Forrás:
ÖNKORMÁNYZATI
KOMMUNIKÁCIÓS
KÖZPONT
8000 Székesfehérvár Városház tér 1.