Gratulálunk a Nemzet Művésze Díjjal
kitüntetetteknek
A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda, és 69-en kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. – a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. – életévét betöltött képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint.
"Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik" - mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kiemelte, hogy a legnagyobb művészek esetében a tenni és a lenni egymást feltételezi, nincs alternatíva. A Nemzet Művésze díjjal a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek elérni, hiszen minden színtéren vannak olyan alkotók, akik életművükkel, alkotásaikkal különlegesen sokat adtak nekünk.
Balog Zoltán felsorolta, hogy az elismerést a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák.
"Művészóriások élnek közöttünk, akik pályájuk során maradandót
alkottak. Olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek munkája, küzdelmei,
tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy ezeket a művészeket életük
végéig hozzásegítsük az alkotás szabadságához a díjhoz járó életjáradékkal.
Minket is minősít, hogy a nemzet képes-e megbecsülni értékeit".
A 2014. november 17-én a Pesti Vigadóban megtartott ünnepségen fellépett Bogányi Gergely és Kassai István zongoraművész, Szecsődi Ferenc hegedűművész; a programban Liszt Ferenc és Hubay Jenő művei szerepeltek.
Építőművészet:
Bachman Zoltán építész;
Csete György építész;
Finta József építész;
Török Ferenc építész;
Vadász György építész;
Zalaváry Lajos építész.
Filmművészet:
Jankovics Marcell filmrendező;
Gothár Péter filmrendező;
Makk Károly filmrendező;
Sára Sándor filmrendező;
Szabó István filmrendező;
Tóth János filmrendező.
Fotóművészet:
Balla Demeter fotóművész;
Korniss Péter fotóművész.
Iparművészet:
Bohus Zoltán üvegszobrász;
Hager Ritta textil-képzőművész;
Németh János keramikus, szobrász;
Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező;
Schrammel Imre keramikus;
Solti Gizella gobelintervező;
Székely László díszlettervező.
Irodalom:
Ágh István költő, író;
Buda Ferenc költő, műfordító;
Csoóri Sándor költő, író;
Dobai Péter költő, író;
Jókai Anna író;
Juhász Ferenc költő;
Kányádi Sándor költő;
Szilágyi István író;
Tandori Dezső költő, író, műfordító;
Tornai József költő, író;
Tőzsér Árpád költő, író;
Vasadi Péter költő, író.
Képzőművészet:
Bak Imre festőművész;
Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész;
Deim Pál festőművész;
Gross Arnold grafikusművész;
Gyulai Líviusz grafikusművész;
Keserü Ilona festőművész;
Konok Tamás festő- és szobrászművész;
Kő Pál szobrászművész;
Melocco Miklós szobrászművész;
Somogyi Győző grafikus- és festőművész.
Népművészet:
Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós;
Kallós Zoltán néprajztudós;
Sebő Ferenc népzenekutató, népzenész.
Színházművészet:
Bánsági Ildikó színművész;
Béres Ilona színművész;
Blaskó Péter színművész;
Huszti Péter színművész;
Jánoskúti Márta jelmeztervező;
Marton Éva operaénekes;
Miller Lajos operaénekes;
Sándor György előadóművész, humorista;
Sinkó László színművész;
Törőcsik Mari színművész.
Táncművészet:
Novák Ferenc koreográfus;
Pártay Lilla táncművész, koreográfus;
Tímár Sándor koreográfus.
Zeneművészet:
Balassa Sándor zeneszerző;
Dubrovay László zeneszerző;
Kocsár Miklós zeneszerző;
Párkai István karnagy;
Perényi Miklós gordonkaművész;
Sánta Ferenc hegedűművész;
Szabó Dénes karnagy;
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző;
Szőnyi Erzsébet zeneszerző;
Vásáry Tamás zongoraművész, karmester.
(Forrás: Fidelio)