Madridban vendégszerepelt a Kroó György Zenekar


A Kroó György AMI bemutatása


A budapesti Kroó György Zeneiskola a magyar főváros egyik legdinamikusabban fejlődő alapfokú művészetoktatási intézménye, melyben közel 70 fős tanári kar vezetésével mintegy 1000 diák részére biztosítanak zene- és képzőművészeti képzést. Növendékeik és együtteseik rangos hazai versenyek díjazottjai, többen közülük közép- és felsőfokú művészeti oktatási intézmények sikeres felvételizői. Művésztanáraik nemcsak pedagógusként, hanem előadóművészként is elismert, kiváló szakemberek. Széll Rita igazgatónő 2010 szeptembere óta vezeti az intézményt. Igazgatása alatt új tanszakok (többek közt brácsa, nagybőgő, kürt és népzene), valamint egy új művészeti ág, a képzőművészet oktatása vette kezdetét  az iskolában, mely 2012-ben ünnepélyes keretek között vette fel Kroó György, magyar zenetörténész, zenekritikus és zeneakadémiai tanár nevét.


A Kroó György Zenekarról


A zenekar 2000 szeptemberében, néhány vonós növendék részvételével alakult meg. Az elmúlt másfél évtized során közel 70 főre bővült az immáron szimfonikus zenekarként működő együttes taglétszáma. Az intézmény jelentős figyelmet fordít az utánpótlásra és a közös zenélésre. Fiatalabb és idősebb növendékek, valamint tanáraik is rendszeresen muzsikálnak együtt kisebb-nagyobb összeállítású együttesekben. Vonós és szimfonikus zenekari repertoárjuk a barokktól napjaink zenéjéig terjed. A zenekar több budapesti és vidéki fesztivál közreműködője volt az elmúlt évek során. Fontos számukra a nemzetközi kapcsolatok építése is, melynek eredményeképpen 2013 májusában Bécsben debütáltak, decemberben pedig a madridi Komitas Zenekar vendégszerepelt intézményükben, Lyudmila Mesropyan hegedűművésznő vezetésével. Nagy öröm számukra, hogy viszonozhatták a meghívást, és 2014 októberében sor kerülhetett a Kroó György Szimfonikus Zenekar madridi turnéjára. Ennek keretében zenekari művek mellett szóló és kamaraművekkel mutatkoztak be az iskola művésztanárai és növendékei.


Spanyol turné


A Kroó György Zenekar 2014. október 9–13. között két nagy sikerű hangversenyt adott a spanyol fővárosban. Október 10-én a világhírű Prado Múzeum szomszédságában, a történelmi belváros csodálatos műemléképületében, a Parroquia de San Jerónimo el Real de Madridban léptek fel, majd másnap a modern építésű, különleges hangulatú Santa María La Blanca templomban. A közönség mindkét koncerten hosszasan ünnepelte a fellépő művésztanárokat és növendékeiket.


A Kroó György Zenekar műsorszámaiban közreműködő művésztanárok: Kührner Krisztina (gordonka), Fánczi Gábor (nagybőgő), Farkas Sára (fuvola), Kovács Bernadett (zongora), Taraszova Krisztina (zongora). Szólót játszott: Antalóczy Máté hegedűn. A zenekar alapítója és vezetője: Füzesséryné Dudás Eszter, vezényelt: Füzesséry Attila.


A hangversenyen közreműködött az Escolanía Nuestra Seńora Del Recuerdo kórus, melynek karnagya David González Tejero, valamint a Komitas Zenekar, művészeti vezetőjük Lyudmila Mesropyan, örmény származású hegedűművésző. A hangversenyek valódi együttmuzsikálást is jelentettek, mivel több művet a különböző együttesek közösen adtak elő. A koncerteket komoly próbafolyamat előzte. A hangversenyeken elhangzottak többek között J. S. Bach, Caccini, Locatelli, Vivaldi, Schubert, Massenet, Saint-Saëns, Bizet és Vardapet Komitas, örmény zeneszerző művei.


A hangversenyeket jelenlétével és köszöntő beszédével megtisztelte Győri Enikő, Magyarország nagykövet asszonya, valamint Benyhe István, oktatási és kulturális szakdiplomata.


A hangversenyeket követően a Kroó György Zenekar tagjai Madrid nevezetességeivel ismerkedtek (Museo del Prado, történelmi belváros, királyi negyed, Debod temploma), majd Cervantes nyomában Toledóba is kirándultak.


Magyarország legfiatalabb szimfonikus zenekarának spanyolországi turnéja a szülők, a Kőbányai Önkormányzat, A Kőbányai Ifjúság Zenei Neveléséért Alapítvány hozzájárulásával, az NKA Zenei Kollégiumának támogatásával, valamint a Komitas Zenekar kapcsolatrendszerének segítségével és a Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Madrid fővédnökségével, spanyolországi és magyar önkéntes szervezők munkájával jött létre. Az együttes célja a kialakult spanyol– magyar kapcsolat ápolása, további hasonló közös együttműködések szervezése. Az eddigi látogatások és koncertek rendkívül inspiratívan hatottak mind a diákokra, mind a művésztanárokra. A tapasztalatcsere, az elért szakmai eredmények, a közösen megélt művészi élmények oktatási szempontból is kedvezőleg hatottak az intézményekben folyó munkára.



A Kroó György Zenekar méltóképpen képviselte Magyarországot és Kőbányát.

 

Füzesséryné Dudás Eszter