A MAGYAR ZENESZERZŐK EGYESÜLETE és a
VÁNTUS ISTVÁN TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
ZENESZERZŐI VERSENYE
2014–2015
Az Egyesület és a Társaság zeneszerzői versenyt hirdet azon magyarországi és határon túli magyar zeneszerzők részére, akik 2015. május 31-ig még nem töltik be 35. életévüket.
A
versenyre új, vagy eddig nyilvánosságra nem hozott, maximálisan 8 perc
időtartamú kamara- és vokális darabokkal, valamint a cappella gyermek-, női- és vegyeskari
művekkel lehet benevezni. A kamaraművek előadói létszáma a 6
főt nem haladhatja meg; az együttes az alábbi
hangszerekből állhat össze: zongora, hegedű, mélyhegedű,
gordonka, gordon, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona,
tuba, gitár, hárfa, ütőhangszerek (ez utóbbi hangszercsoport ügyében
kérjük,
Egy alkotó legfeljebb egy művel – egy
vokális, vagy hangszeres alkotással – nevezhet be. A pályázat nem jeligés.
A
beküldött műveket háromtagú – a
Döntésük
alapján az Egyesület és a Társaság díja(ka)t ad ki. A verseny
Ezeken kívül – külső támogatók révén – további különdíj(ak) kiadására is sor kerülhet, továbbá ha a zsűri több művet javasol előadni, a helyszínen tartózkodó közönség is szavazhat közönségdíjról.
A
művek beküldési határideje: 2015.
február 1.
A partitúrákat 3 példányban várjuk az alábbi címre:
Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület, Kiss Ernő titkár, 6726 Szeged, Temesvári krt. 42.
A zsűri 2015. február 15-ig hozza meg döntését.
A döntőbe került művek előadása, ill. a közreműködők kiválasztása terén a szervezők számítanak a szerzők intenzív együttműködésére; örömmel fogadjuk, ha a szerzők saját maguk gondoskodnak a döntőben elhangzó művük előadásáról!
A díjazott darabokhoz teljes előadási anyagot (másolt szólamokat) is kérünk.
A
díjkiosztó gálahangversenyt 2015. április 21-én, kedden, a Szegedi Tudományegyetem
Zeneművészeti Karának Fricsay-termében keretében
rendezzük meg.
Szeged, 2014. szeptember 16.
Hollós Máté
elnök
Kocsár Miklós
tiszteletbeli elnök
Vántus István Társaság