A holokauszt és a magyar
zenei emlékezet
Zenetudományi konferencia
2014. október 30-án az MTA BTK Zenetudományi Intézetében
A „Lendület” 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport egész napos konferenciát rendezett a holokauszt 70. évfordulóján a magyar zenész áldozatokról a Budai Várban lévő egykori Erdődy-palota Bartók Termében.
Az első blokkban Vikárius László elnökletével Kovács Ilona zenetörténész Egy ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből címmel tartotta meg előadását. Weiner László (1916-1944) az 1930-as évek nagy ígérete Kodály tanítványaként zeneszerzésből diplomázott a Zeneakadémián. 1942-ben feleségül vette Rózsa Vera (1914-2010) operaénekesnőt (esküvői tanúja Kodály Zoltán volt), aki életben tartotta férje emlékét. Megőrizte Weiner László Zenei jegyzeteim című, 69 oldalas iskolai füzetecskéjét, amelyben sok értékes információ található az emberről és a muzsikusról, budapesti és bécsi koncertekről, bayreuthi operákról, egyéb zenei élményekről. Kiderül rajongása Kodály Háry Jánosáért. Ady és Galilei idézetekre épülő kórusműre készült. Az OMIKE hangversenyein szerepelt szerzőként, zongoristaként és karmesterként egyaránt. Jelentős műve 1939-ben készült el: Duó hegedűre és mélyhegedűre. A legtöbb kritikáját Wagnerről írta. Összes zenekritikája 43 darabra rúgott – főleg kortárs művekről bizonyult biztos ítéletű bírálónak. Elsősorban Dohnányi Ernő törekedett arra, hogy bemutasson új magyar szerzőket. Weiner súlyosan kritizálta Pataky Kálmánt és Bodó Erzsi énekesnőt, de mindig elragadtatással szólt Bartók zongorajátékáról. Kovács Ilona bemutatott egy 1934. február 20-án készült fényképet Fischer Annie-ról Dohnányi Ernővel. Ugyancsak 1934-ből származott rövid élete legnagyobb élménye a Bayreuthban látott Walkürről.
Kodály minden közbenjárása hiábavaló volt, Weiner László 28 éves korában, 1944-ben elpusztult a lukovi munkatáborban. Előadónk, Kovács Ilona 2006-ban meglátogatta a Londonban élő Rózsa Verát, és erről a Parlando című zenei szakfolyóiratban beszámolt. Az özvegy 1955-től az angol fővárosban énektanárként működött. Híres növendékei között említendő: Kiri te Kanawa, Anne Sofie von Otter, Komlósi Ildikó.
Weiner halála után ötven évvel emlékhangversenyt rendeztek tiszteletére a Goldmark Teremben. A Hungaroton Classic 2008-ban hat korán elpusztult magyar zeneszerző emlékének szánt CD-t adott közre.
A következő előadó Köry Ágnes csellista, Bartók-kutató volt Londonból. Terézvárostól Theresienstadtig: Weisz Ferenc életútja és munkássága címen, Kassai István zongorista közreműködésével idézte fel Weisz Ferenc (1893-1944) zongorista és zeneszerző alakját, akinek a munkássága teljesen eltűnt a magyar zenei köztudatból.
Köry Ágnes kutatásai alapján a népes családból származó Weisz három évtizedig a Csengery utca 48-ban élt. Nick Verkruisen őrizte meg az emlékét. Weisz Ferenc tizenhárom éves korától kitűnő eredménnyel tanult a Nemzeti Zenedében. Tizenöt évesen már rendszeresen fellépett zongorajátékával. 1920-ban a növendékei hangversenyét kísérte. Utána Hollandiában telepedett le. Sok művet komponált. 1925-ben feleségül vett egy festőnőt, de házasságuk nem bizonyult tartósnak. Zongoraműveinek csokrát a Rózsavölgyi bocsátotta közre. Most Kassai István idézte fel 1929-ből négy karakterdarabját. Az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában lévő példányt Thomán Istvánnak és Dohnányi Ernőnek ajánlotta. Írt műveket csellóra és hegedűre is. Rendszeresen koncertezett Indig Alfréd magyar hegedűművésszel, aki 1934-től a Concertgebouw zenekarában játszott. Weisz Ferenc 1938-tól holland állampolgárként Alekszander Borovszki asszisztense lett. 1940-ben Olga és Alexandra Moskowky-val történt négykezes hangversenyéről a korabeli kritikák lelkesen nyilatkoztak. A vészkorszak kezdetén sem akarta elhagyni Európát, mondván: „nem politikus, hanem zenész vagyok”. 1941-ben megkeresztelkedett, ezért egyelőre nem kellett munkaszolgálatra mennie. 1943. május 23-án mégis elhurcolták Theresienstadtba. Hiába volt a tábor zongoristája, szemetet kellett hordania. A csehországi Terezín kulturális látszat-tevékenységeivel csupán a gettó valóságát igyekezett elfedni. 1944. augusztus 27-én még fellépett Karol Fröhlich-hel egy zenés esten, majd szeptember 30-án Auschwitzban meggyilkolták. Amsterdami háza előtt „botlatókő” emlékeztet rá.
Köry Ágnes 2009-ben a Bálint Házban tartott előadásán bemutatta Simon Broughton díjnyertes angol dokumentumfilmjét: The Music of Terezín címmel, amely 1993-ban készült a BBC és a cseh televízió közreműködésével két túlélő beszámolója alapján. Az est után következett koncerten részletek hangzottak fel Pavel Haas, Gideon Klein, Hans Kráša, Viktor Ullmann és Weisz Ferenc műveiből. 2011-ben pedig a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban Weisz Nocturne-jét adták elő.
Németh Zsombor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) doktori iskolájának első éves hallgatója, hegedűs-zongorista olvasta fel előadását Lichtenberg Emil és együttesei (1908-1944) címmel.
Lichtenberg Emil (1874-1944) Lányi Viktor szerint „csendes, de nagy akaratú muzsikus”, Koessler János tanítványa volt. 1902-07 között az Operaház korrepetitora, majd karmestere lett. Európai tanulmányútján német oratóriumokat vezényelt, fesztiválokon vett részt. Itthon műkedvelőkből kórusokat szervezett. Bár sok polgári gyerek tanult hangszeren játszani, a magyarországi házi muzsika soha nem emelkedett olyan színvonalra, mint Németországban. 1908-ban létrehozta a Magyar Nők Karegyesületét. Énekeltek Palestrinát, Brahmsot, Liszt-műveket. Az LFZE kutatókönyvtárában néhány műve fennmaradt, köztük Theodor Storm verseire írottak. 1910-től vegyes kart is szervezett. 1915-ben három egyesületből hozta létre a Budapesti Zenekar Egyesületet (BÉZE) abból a célból, hogy megteremtse a hazai oratóriumkultúrát. A Pesti Vigadóban és a Zeneakadémián 1913 és 1943 között többször előadták a Máté-passiót. Az újabb magyar szerzők, Kodály és Bartók kompozícióinak bemutatásakor Lichtenbergnek nemcsak a közönség, de a zenekar ízlésével is meg kellett birkóznia. Céljának tekintette a közönség nevelését, ezért oktató magyarázatokkal tűzdelte meg a hangversenyeit. Maga is írt kisebb-nagyobb ismeretterjesztő munkákat. Kritikusai az együttesét „Bömböldének” csúfolták. Lichtenberg jegyzeteiben utalások találhatók az előadásmódra. Együttese nem hivatásos zenészekből, hanem művelt polgárokból állt. A heti próbákon mindenki tagdíjat fizetett, de a karmester magánvagyonából sokat áldozott az együttes céljaira. Második karmesterének Ádám Jenőt fogadta fel. Abban a korban szokatlanul tegeződtek a kar tagjai, vidám estéket rendeztek. Alter Bester Lloyd címmel még lapot is indítottak.
1944 januárjában adta utolsó hangversenyét, a továbbiakban nem működhetett. December 6-án a nyilasok a lakásából elhurcolták és kivégezték. Énekes csapata beleolvadt a Forrai Miklós vezette Budapesti Kórusba. Lichtenbergnek köszönhetően válhatott a magyar zenei kultúra aktívvá az amatőrök köreiben is.
A nap további értékes előadásain – sajnos – nem tudtam részt venni.