Füst Milán*
Varró Margit: Zongoratanítás és zenei
nevelés**
Rózsavölgyi És
Társa, 1921 (Forrás: bookline.hu)
Gyerekkorában az ember nem más nagy kérdéseket tesz fel magának és embertársainak, mint később, csak más reménységgel: azzal, hogy kérdéseire meg is lehet felelni. Mindenki emlékezik arra a mohóságra, amellyel a gyermek kérdez s arra az örökös ambíciójára, amellyel az elébe kerülő jelenségek új fogalmait igyekszik egyszerű világfelfogása rendjébe elhelyezni s türelmetlenségére is, ha ez nem sikerül neki könnyen. S mindenki ismeri azt a szorongást, amelyet a felnőtt ember érez e mohóság láttára... A tudásvágy e lendületét megtörnie bűn... viszont mit felelhet még a legideálisabb nevelő is olyat, ami őt magát valamelyest kielégíthetné - s ha akadna is ilyen felelete, hogy magyarázza meg már bonyolultabb életismeretének le nem egyszerűsíthető megállapításait? - vagy azt, hogy miért nem törekszik már ő maga ugyanolyan vehemensen a legvégső kérdések megoldására, vagyis tudásvágya miért hogy már fáradtabb s rezignáltabb? Egyszerű, logikus, végérvényesnek látszó s a kozmikus rend illúzióját keltő magyarázatokra volna szüksége, - csupa olyanra, amilyen, mondjuk, az energia megmaradásának szerencsés gondolata, - de honnan vegye?... Mivelhogy a gyerek gyors észjárása gyorsan összeveti a kicsit a naggyal s diadal neki, ha az inkonszequenciát tetten érheti... Azt kell tennie tehát, hogy szelíden és óvatosan elodázza a nagy kérdéseket, - ha ugyan nem akar hazudni s bele nem nyugszik abba, hogy hamis ismeretekből egy ideiglenes, hamis világkép alakuljon ki benne. Szelíden és óvatosan tehát oly konkrét ismeretek felé kell a gyermeket terelnie, amelyek rendszere logikus, problémái megoldhatók s ebben kell lehetőleg minden érdeklődését lekötnie mindaddig, amíg értelme a bonyolultabbat felfogni nem képes.
Varró Margit (abrahammariann.hu)
Varró Margit (1881 – 1978 zongoraművész és tanár, nemzetközileg kiemelkedő, meghatározó és jövőbelátó pedagógus. A Szerk. megj.) zenepedagógiai könyvének ez a ki nem mondott alaptétele. Zongoratanítók számára írt gyakorlati könyv az, amelyben a zenei nevelés elméletével ugyan nem nagyon bíbelődik, - de gyakorlati útmutatásaiból, energikusabb utasításaiból, a helytelen praxis elleni felháborodásából világosan megmutatkozik, hogy olyasvalaki írta, aki egész élete melegével foglalkozik a gyermekekkel s évekig a legnagyobb óvatossággal és lelkiismeretességgel figyelte meg, hogy mit kell tennie s még a legkisebb dologban is mint kell eljárnia, hogy munkájával ne rontson, hanem a természetnek segítsen vele. Mert az ő műve a teremtés s az övé a kifejlesztés, - mi csak keveset tehetünk ezekben, legfeljebb annyit, hogy a fejlődés feltételeit a lehető legkedvezőbbekké tegyük, hogy az akadályokat előle elhárítsuk, hogy tehát valóban, mint a jó kertészek, úgy működjünk. Oly okos ez a könyv, hogy ha jobban volna megírva, kánonul lehetne alkalmazni mindenfajta nevelők számára. S mily egyszerű alaptételei, - szinte csodálkozik az ember, hogy mindenre még nem jöttek rá s amennyiben ezek régi igazságok volnának, hogy mindezt mondani kell, hogy a belátás ereje oly lassan munkálkodik közöttünk. S épp meggyőződésének vehemens indulata teszi legfőbb értékét könyvének, - az, hogy amit mond, szemmel láthatóan vérévé vált már, hogy semmi sem kerülte ki figyelmét s a legkisebb részletekig kidolgozta és átgondolta, amit tudnia kell.
Hiszen valóban ismert gyermeklélektani elvek ezek, - de egytől-egyig alapvető fontosságúak - s hogy a zenetanításban, mért nem alkalmazta ezeket senki, (mint értesülök: az egy Kovács Sándoron kívül) - s hogy ezek érvényesüléséért ma mért kell még küzdeni: - nem is értem. Oly magától értetődő, oly világos minden tétele, hogy mindegyik szinte az egyedül lehetséges megoldásnak látszik. Mert mi az, amit metodikai részletességgel s konszequensen a kezdők egész tanításanyagán végigvezet? Az például, hogy az értelem munkáját, fejlődését sosem szabad sem gépiességgel megdermeszteni, sem azáltal gátolni, hogy azt túlságosan megterheljük... mert a tudás örömet szerez a gyereknek, de csak akkor, ha a saját képességeiben való gyönyörködéstől nem fosztjuk meg általa, ha értelmét állandóan foglalkoztatjuk s minél gyakrabban rábízzuk, hogy feltett kérdéseit maga fejtse meg... (Ilyenkor felragyog a szeme s amit így tudott meg, mindig tudni fogja.) Mielőtt azonban még értelmét foglalkoztatnók, előbb a legtermészetesebb utakat kell megtalálni, hogy ahhoz közel férkőzhessünk, s ebben óvakodnunk kell minden erőszaktól, - tehát: nem szabad az értelméhez szólnunk mindaddig, míg az érzékei érdeklődése felkeltve nincs - s hogy ezt az érdeklődését aztán fokozni kell, s mindaddig, míg az értelem magától megnyílik, - de hogy ekkor aztán minden erővel, türelemmel, fáradsággal azon kell lennünk, hogy helyes és jól megérthető fogalmakkal telítsük. S mily pompás példákat hoz ennek az elvének illusztrálására! Mily szerencsés az az észrevétele például, hogy a későbbi értelmes zenetanulásnak nagy előnyére van, ha a gyermek sokféle ritmikai, melódiai és harmóniai készletet gyűjt, ha sok zenét hall, mert így megtelik hangképzetekkel emlékezete s később ezáltal sokkal könnyebben igazodik el mondjuk a ritmikai nehézségeken is, mert a benne már élő eleven minták vezetik.
S azután: - ami könyvének legfőbb elve, hogy a zene arra való, hogy élvezetet szerezzen s elsősorban annak, aki zenével foglalkozik, - tehát zenét kell tanítani s nem kizárólagosan hangszer-technikát, mint azt oly sokan teszik. A tanítás ne legyen lélektelen dresszúra, - mert evvel ölhetjük meg legkönnyebben a gyermek élvező képességét. Állandóan gondoskodnunk kell róla, hogy zenei örömökben legyen része s már tanulmányai első percétől fogva, - ennél fogva a zenére magára kell figyelmet felhívnunk, azt meg kell vele szerettetnünk s nem szabad, hogy technikai követelményeink a dolog lényegét elfeledtessék vele. Így kell tehát beosztani tananyagát s nagy körültekintéssel, nehogy a játék bármikor is elveszítse kedvtelés jellegét, - hiszen be kell végre látnunk, hogy a tanulás nem azáltal válik komolyabbá, ha egyre sivárabb.
S maga a zongorajáték technikai tanításának az, az egységes elve, amelyet konszequensen elejétől fogva a legmagasabb kiképzésig keresztülvisz, - hogy szinte a test egész izomzatát, a szervezet minden erejét igyekszik a munkához igénybe venni: - mindez az észszerűség és okosság legjobb benyomásait teszi. De a legmelegebb benyomást maga, munkájának élő eredménye: növendékeinek előadása tette. Ott voltam vizsgálati hangversenyükön, s az volt az érzésem, hogy gyermekek szebben már nem játszhatnak. Elragadó szép volt: - igazi hangverseny amelyen gyermekek arról tettek tanúságot, hogy mennyire szeretik a zenét s micsoda kedvteléssel dolgozták ki kis előadási darabjaikat. Nem egy közülük oly szépen játszott, hogy az volt a benyomásom, hogy ezt a kis darabot kész művész sem játszhatná szebben: miután a tanuló technikai készsége épp annyi volt, amennyi kellett, - gyermekes felfogása pedig gyermeki tisztasággal hozta ki a kis munka naiv szépségeit. Micsoda értelmesség, báj, kedvesség szólt hozzánk ezekből az apró zenedarabokból és apró művészekből, - mily bátor érzelmesség: gyerekszívek kinyíló titkos rajongása, - egészen elképzelni nem mert vonzalmak melódiái. Nem a szorgalmukat, hanem szívüket mutatták be.
S ha most visszagondolok arra, hogy miként tanítottak engem zenére, mint hagyták évekig minden felelet nélkül legfontosabb kérdéseimet, mennyire parlagon hagyták zenei érdeklődésemet, hogy agyongyötörtek lélektelen gyakorlatokkal, - akkor hálás vagyok Varrónénak működéséért: azért, hogy gyermekszíveket ennyire meg tud örvendeztetni s azt kívánom, hogy a zenetanítók minél jobban megszívleljék emberséges mondanivalóit.
Varró Margit életművéről Ábrahám Mariann korszakos jelentőségű munkái:
· Ábrahám Mariann: Varró Margit és a XXI. század: Tanulmányok, visszaemlékezések (2000)
· Ábrahám Mariann: "A XXI. század nevelője: Varró Margit (1881-1978)" é.n. (közzétéve Ábrahám Mariann honlapján)
· Ábrahám Mariann: Két világrész tanára - Varró Margit (Magánkiadás, 1991)
