SZONDI BOGLÁRKA*
Az
improvizáció új perspektívái
(Egy szakdolgozat részlete)
Apagyi Mária Szerkesztés és rögtönzés című könyve azért különleges számomra, mert ez az első, zenepedagógia módszertanához kötődő írás, amit önszorgalomból olvastam el.
A könyv kiválasztásakor olyan szempontokat vettem figyelembe, hogy mennyire illik bele a szakmai profilomba és a leírt információkat milyen mértékben tudom hasznosítani a jövőben. Mivel hosszú távú céljaim közé tartozik, hogy zeneterapeutává váljak, elkötelezettnek érezem magam a rögtönzés pedagógiájában elmélyülni. Zeneterapeutaként fontos feladatom lehet egy páciens esetében a dallamok tudatos rögtönzésszerű szerkesztése.
1968 őszén Apagyi Mária és Lantos Ferenc összefogtak, hogy a zene és a képzőművészet összefonódásával oktassanak művészeteket. Apagyi és Lantos a zene és vizuális művészet mélyére ásva azt találták, hogy a két terület gyökere megegyezik és ugyanazok a szerkezeti problémák jelennek meg. A zenei és képzőművészeti elemek és tulajdonságaik párhuzamba állíthatóak jelentéstartam szerint: hang-pont, dallam-vonal, hangcsoport-folt.
Apagyi pedagógiai célja az volt, hogy a gyermekek megszeressék a hangszeren való gyakorlást, mégpedig azáltal, hogy tudatos szerkesztési elveket tanított nekik. Meggyőződése, hogy azok a gyerekek szívesebben nyúlnak a hangszerükhöz, akik tudatosan állnak a zenéhez és saját zeneműveiken keresztül gyakorolhatják a zongorázást. A kísérlet alapvetően a zongoratanítással volt összeköttetésben.
A gyermekek párhuzamosan tanulnak szerkesztési elveket és improvizációs gyakorlatokat, hogy az elméletben szerzett tudásukat elmélyítsék és a zongoradarabok memorizálási folyamatának idejét jelentősen lecsökkentsék. Az improvizációs készség valójában minden emberben jelen van, hiszen a mindennapjainkban is használjuk beszéd és egyéb tevékenységeink közben. Az óvodások rögtönzőkészsége a legjobb, hiszen náluk még ösztönszerűen működik ez a képesség. Az improvizációnak két fajtája van: a teljes és a részleges improvizáció. A teljes improvizáció előadás közben jön létre például a jazz zenészeknél. Részleges improvizációra építettek például a barokkban, mert akkoriban azokat a muzsikusokat nevezték tehetségesnek, akik a szerzők által megírt harmóniákba bele tudták vinni egyéniségüket a dallamalkotás segítségével. Tehát alapjában véve elmondható, hogy az improvizáció is megadott szempontok alapján történik, ezt a képességet is lehet fejleszteni gyakorlással. Ezek a gyakorlatok nehézségi sorrendben adott hanggal, két egymás utáni hanggal, három egymás utáni hanggal, meghatározott ütemszámmal, bármilyen szekundtól eltérő hangnemmel történik. Összetettebb feladat már Bartók Béla, Soproni József, és Liszt Ferenc által kedvelt kvintkör segítségével kialakított modellek alkalmazása. Ezek a modellek ciklikusan ismétlődő részekre osztják a kvintkört, és 11-13 éves tanulók ezek alapján írnak saját zeneműveket zongorára. Ezután következik a modális hangsorok segítségével való rögtönzés és a funkciókkal (Tonika, subdomináns, domináns variációival) történő rögtönzés. Ezen feladatok ismertetésével a szerző párhuzamosan írja le, hogy milyen készségekben fejlődnek a feladatokat végrehajtó növendékek. Az éppen feldolgozandó témakörök nehézségi foka függhet a gyermekek hangulatától, egyéniségétől és életkorától.
Az rögtönzés fejlesztésével kapcsolatosan indokoltnak tűnt, hogy egy jazz műhelyt alapítsanak. Apagyi a műhely kapcsán jött rá arra, hogy azok a gyerekek, akik hagyományos zeneiskolai keretek között tanultak zenét, nehéz, vagy nem lehet kimozdítani őket a megszokott oktatási formából. Szégyellnek rögtönözni, mert más mesterek darabjai után már félnek megmutatni saját képességeiket. Számukra ez a fajta tanítási módszer nem eredményes. A kísérletben azt találták, hogy azok a gyerekek, akik a zenei és vizuális anyagokkal együttesen improvizálni tudtak, magasabb szintre jutnak önálló gondolataik kifejezésében.
A könyvben pozitív volt számomra, hogy a kísérlet logikus gondolatmenettel, gyakorlatban is hasznosítható tanácsokkal ellátva íródott. Valamint a gyermekek a jövő zenei irányzatai felé orientálásának gondolatából következik, hogy a folyamatos fejlődés és élethosszig tartó tanulás jegyében született. Alapjában véve a könyv zenepedagógiai szakkönyvnek minősül, de számomra kevés vizuális műveltségre épülő anyagot tartalmazott, annak ellenére, hogy a módszer kidolgozása alapos tájékozódást igényel a vizuális kultúra területén. A könyvben leírt tapasztalatok nagy hatással voltak rám. Ösztönöztek további zenepedagógiai szakirodalmak olvasására és elemzésére. Remélem, hogy a módszer elemeit képes leszek hasznosítani a jövőben.
Felhasznált
irodalom:
Apagyi Mária (1984): Szerkesztés és rögtönzés. Országos Közművelődési Központ, 86 o.