195 éves a kolozsvári MAGYAR zeneoktatás

Az erdélyi magyar zeneoktatás múltját számos tudományos igényű munka taglalja, melyek az első intézményalapítás óta eltelt csaknem két évszázad történetének egy vagy több korszakát dokumentálják. Ilyen másodlagos forrásnak tekinthetők Gergely Pál,¹ valamint Lakatos István² publikációi, amelyek az eredeti jegyzőkönyvek alapján vezetik le a történelmi Magyarország legelső zeneiskolája, a kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium alapításának körülményeit. Lakatos másutt is siet kiemelni a kolozsvári városi zeneiskola létrejöttének rendkívüli jelentőségét: „Az egész országban itt érzik először szükségét annak, hogy a belterjes zene művelésére, tanulására és tanítására iskolát nyissanak. A kolozsvári Zene Conservatorium 1819-ben kezdi meg működését Polcz Antal »musika direktornak« vezetésével. Az első zeneiskola ez Magyarországon; ezt követi az aradi zeneiskola 1833-ban.”³

De mind közül a legátfogóbb, kétségkívül, Benkő András⁴ összegző tanulmánya, amely figyelemmel kíséri az erdélyi magyar zeneoktatás alakulását a 19. századi kezdetektől az 1990-es évek közepéig, különös tekintettel az 1945 utáni átszervezésekre. Benkő András, az eredetileg román és magyar tannyelvű Gheorghe Dima Zeneakadémia egykori oktatója, egyebek mellett, számszerűen azt is képes érzékeltetni, hogy a magyar hallgatók létszámának fokozatos leszorításával a Ceauşescu-rezsim miként sorvasztotta el a magyar tannyelvű képzést a kolozsvári felsőfokú intézetben: „Az 1984–85-ös egyetemi évben hangzottak el utoljára magyar nyelvű előadások zeneesztétikából, népzenéből, ideológiai tantárgyakból és zenetörténetből. Az utolsó magyar levelező évfolyam 1981–82-ben végzett.”⁵

Időközben, az 1989-es rendszerváltást követően, a kolozsvári zeneakadémia magyar hallgatói egyre kitartóbban szorgalmazzák a magyar nyelvű oktatás visszaállítását: az egyes évfolyamokon önszerveződő hallgatói érdekképviseletek 1991-től kezdődően az intézmény rektori hivatalához, valamint az oktatási minisztériumhoz juttatják el az anyanyelvi oktatás engedélyezése érdekében megszövegezett kérvényeiket. Buzgalmuk a sorozatos elutasítások ellenére sem lankad, megmozdulásuk már-már mozgalommá érlelődik, amikor az 1995 őszén hatályba lépő (új) tanügyi törvény 123. bekezdésére⁶ hivatkozva, a hallgatói összlétszám mintegy egynegyedét kitevő 95 magyar anyanyelvű hallgató által aláírt beadványt sikerül megfogalmazniuk és eljuttatniuk az érintettekhez. Ügyüket az írott és elektronikus sajtó, a civil szféra képviselői (Romániai Magyar Zenetársaság, Demény Attila) és az intézmény magyar oktatói is messzemenően támogatják. „Az anyanyelvi zenei felsőoktatás érdekében tervezetek születtek a kilencvenes évek során, ilyen Angi István, László Ferenc és Szenik Ilona elképzelése a Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar tagozatáról”⁷ – áll a Somai József által szerkesztett tanulmányban⁷.

Sajnos minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyul: a kolozsvári zeneakadémián ma sincs magyar nyelvű oktatás. Tény, hogy a miniszter által előzőleg jóváhagyott, a magyar tagozatért felelős dékánhelyettesi állás meghirdetését az intézmény szenátusa többségi szavazással, az egyetemi autonómiára hivatkozva vétózza meg. Marad tehát a paradox állapot, miszerint a (még ott tanító) magyar oktatók magyar diákoknak románul tartják az elméleti előadásokat, és a hallgatók úgy hagyják el az intézményt, hogy nem tanulják a magyar folklórt. Pedig a zenei anyanyelv léte egyáltalán nem tekinthető pusztán érzelmi kérdésnek. Kodály Zoltán szavai szerint: „Van tehát a magyarnak eredeti és sajátos zenei anyanyelve. Élő zene, máig találkozik, máig megérti egymást benne a magyarság egésze…”⁸

Azonban ennél többről van szó, hiszen a zenetörténet, a zeneelmélet, az összhangzattan, az ellenponttan, a formatan, a zeneesztétika, a népzene stb. mind-mind anyanyelvhez kötött szaktárgyak, és a zenei szakma anyanyelven való művelése immanens részét képezi egy-egy nép vagy népcsoport kultúrájának – melyhez nekünk is feltétel nélkül ragaszkodnunk kell!

Jegyzetek

1. Gergely P.: A „Kolozsvári Zeneiskola” alapítása 1819-ben. In Erdélyi Múzeum, XL. kötet, 1935, 369–371.

2.Lakatos I.: A százhusz éves kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium születése. In Erdélyi Helikon, 1939, 520–525. 

3. Lakatos I.: Az első magyar dalmű. In Erdélyi Helikon, 1939, 344–350.

4. Benkő A.: A felsőfokú zenei oktatás. In 1000 éves a magyar iskola – Az erdélyi magyar felsőoktatás évszázadai. Kiadta a Bolyai Egyetemért Alapítvány, Budapest, 1996.

5. I. m.

6.Az 1995-ös tanügyi törvény 123. bekezdése: „Az állami felsőoktatási intézményekben, kérésre és a jelen törvény feltételeinek keretén belül olyan csoportokat és tagozatokat lehet létrehozni, ahol az oktatás anyanyelven folyik, az oktatási és kulturális–művészeti tevékenységben szükséges létszámú személyzet felkészítéséhez.” 

7. Somai J. (szerk.): A magyar felsőoktatás fokozatos elsorvasztása. In Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról. Kiadta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Kolozsvár, 2009, 133.

8. Kodály Z.: Mi a magyar a zenében? In Uö: Visszatekintés, I. Zeneműkiadó, Budapest, 1974, 77. 

Lászlóffy Zsolt

XXIV. ÉVFOLYAM 2014. 1. (628.) SZÁM — JANUÁR 10.