MAKAI ÉVA*
’A 131. esztendő’ [1]
Zenei nevelés a Burattino
Iskolában
Sajátos színt jelenít meg az alternatív iskolák közt a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány által fenntartott és működtetett Burattino Iskola, hivatalos nevén: Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon.[2] Ez a sajátosság elsősorban az iskola „célcsoportjában” mutatkozik meg. A magyarországi alternatív iskolák un. „altruista csoportjához” tartozóan olyan hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű (családokból érkező) gyermeket iskoláznak be, akiket családjaik kevéssé tudnak segíteni-támogatni tanulásukban, boldogulásukban. Esélyt kívánnak nyújtani minden téren minden tanulójuknak szociokulturális hátrányaik csökkentésében, ide értve az anyagi biztonságot, az étkezésben, a tanszerellátásban, ruházkodásban, utaztatásban. Nemcsak e sajátosságokhoz igazodó kiválasztást nyomán munkát, feladatot vállaló elhivatott tanáraik, de az iskola egész személyzete elkötelezett segítésükben, a „fészek-meleg” megteremtésében. (A pedagógusok alkalmazásánál kiemelt szempont: tudjon valamely hangszeren játszani, értsen a zenéhez – hiszen a már-már terápiának felfogott művészeti foglalkozások köre kiemelkedő fontosságú.) Alapelveik: a bizalom, az odafordulás, a személyes törődés, a differenciált, egyéni bánásmód, a derű. Céljuk e tanulók tanulással kapcsolatos pozitív attitűdjének kialakítása és megőrzése, az önálló ismeretszerzésre, önművelésre való képesség kialakítása, a szilárd alapkészségek kialakítása, a képességeiknek, érdeklődésüknek, illetve távolabbi céljaiknak megfelelő programokat, tevékenységi formák biztosítása, középiskolai és felsőbb tanulmányaik, munkába állásuk segítése. A nevelési-oktatási feladatok mellett legalább ennyire hangsúlyos a prevenció, s az intézményen belül nyújtott szociális, egészségügyi, pszichológiai, családvédelmi szolgáltatások, melyet főállású pszichológusok, szociális munkások, logopédus, fejlesztő pedagógus, orvos, védőnő segít.
A Burattino Iskola 1991 márciusában 4 évfolyammal, 60 tanulóval indult. Az iskolát felmenő rendszerben fejlesztették. Iskolájuk ma 12 évfolyammal, valamint érettségi utáni szakképző évfolyamokkal működik (Művészeti Tanoda). 2008-ban indították el az általános iskolában felmenő rendszerben a „zenei tagozatot”. A Burattino Iskolában ma megközelítőleg 300 diák tanul.
A tanórán kívüli nevelő tevékenységeket gazdagítja, hogy 1996-ban Jásdon saját erdei iskolát alakítottak ki. Ugyanezen év szeptemberében krízisintervenciós gyermekotthont nyitottak Csepel kertvárosában, a legnehezebb sorsú gyermekek lakhatásának, tanulásának segítésére. Jelenleg két általános iskolai és egy középiskolai krízisintervenciós gyermekotthonukban 38 gyermeket gondoznak. Intézményüket állami normatívából tartják fönn. Fontos a meghitt ünnepek, hagyományok rendszere.
A Burattino Iskola fő törekvése, hogy a növendékek harmonikus személyiségfejlődését támogatva olyan emberi–erkölcsi értékeket alakítsanak ki tanítványainkban, melyek segíteni tudják egyéni boldogulásukat és boldogságukat, egyúttal a szűkebb és tágabb közösségeik javát is szolgálják. Tevékenységüket a folyamatos megújulás, pedagógiai innováció szándéka jellemzi.
Pedagógiai programjuk az alábbiak szerint definiálja sajátos nevelési küldetésüket: „ A hátrányos helyzetű – különösen a roma származású – gyermekek és családjaik gondozása érdekében komplex – nevelési, oktatási, gyermekvédelmi, pszichológiai feladatokat lát el egész napos oktatás keretén belül. Otthont nyújtó ellátás keretében, befogadja az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti- és tartós nevelésbe vett gyermekeken kívül, a krízishelyzetbe került családok gyermekeit is. Az iskola 1990-től, a Gyermekotthon 1999-től működik.”[3]
A Pedagógiai program részeként megfogalmazott Nevelési program e hitvallást fejti ki: „A Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon nem teljesítmény-orientált elitintézmény. A gyerekek halmozottan jelentkező problémái miatt nem a gyerekek összetételétől, hanem a magas színvonalon tanító, tehetséges, elhivatott tanároktól, nevelőktől, szociális munkásoktól, pszichológusoktól, gyógypedagógusoktól kell „elit”-nek lennie.” [4]
Az
iskolaszerkezet szakaszolása a következőképpen alakul:
|
évfolyam |
szakasz |
nevelő-oktató munka legfőbb feladata |
|
1-2. osztály |
bevezető |
- óvoda és iskola közötti sikeres átmenet megoldása - játékos tanulás, figyelembe véve a gyerekek egyéni fejlődési ütemét, érdeklődését |
|
3-4. osztály |
kezdő |
- tanítási és tanulási folyamatok erősítése a tanulók képességeihez igazodó terhelés megtartásával - kulcskompetenciák folyamatos fejlesztése |
|
5-6. osztály |
alapozó |
- az önálló tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák megerősítése - a szakrendszerű oktatás előkészítése |
|
7-8. osztály |
fejlesztő |
- szakrendszerű oktatás |
Az oktatásról-nevelésről határozó feladatkijelölő részben a szocializáció kulcseszközeként fogalmazódik meg az élénk ének-zenei élet. Ez igaz akkor is, ha interjúalanyaim jelzik: formális konszenzus nem köttetett e kérdésről, inkább „empirikus úton” tapasztalták meg a gyerekek, pláne a „buris gyerekek” már-már a törzsi együttléteket idéző zenefüggő életmódját. A szocializáció és közösségfejlesztés terén kiemelkedő tevékenység a muzsikálás. Vallják, hogy a zene a gyerekekkel veleszületett képesség, ezért nem szabad ettől elvenni a kedvüket semmilyen „tanítás oltárán”. Az öröm, az érzelmek, a közösségi lét, az élmény és a nyitottság ez „naiv” zenei nevelési elméletük fókusza! Ehhez hozzájárul az a szociális elkötelezettséget mutató ethosz is, hogy a családban elmaradt élményintenzitást pótolják – zenével is. A szubkultúrák iránti tolerancia nem zárja ki szerintük a célokban megfogalmazott igényességet.
Az eszközrendszer mindennek szolgálatában áll. Különösen az alsó tagozaton kap nagy hangsúlyt az ének-zene! A kulturális sokszínűség és igényesség ötvözetét később is fejleszthetőnek tartják, vannak ebben sikerélményeik. (Amikor az interjú során interjúalanyaim a zene jelenlétének súlyát próbálják megállapítani, olyan érzésük is van, hogy ez 40%-át is áthatja az iskolai életnek - órán és órán kívül, iskolán és iskolán kívül. A gyakorlat józan mérlegelése után sem esik ez a becslésük 25% alá!)
Pedagógiai programjuk hivatkozása szerint a kutatás idején minisztérium által 2003-ban kiadott un. OKM Kerettantervet használták. A gyakorlatban ehhez képest az alsó tagozaton, de különösen az általuk „ének-zeneinek” nevezett tagozaton/osztályban ehhez képest kiemelten magas az óraszám. Kiegészül mindez a kórussal, népijáték /néptánc foglalkozással, de még a gimnáziumban is megőriznek 1 órányit, s ez a kórusórával tovább nő. Az alsós kísérleti osztály kifejezetten felidézi a hagyományos ÉZI osztályok életrendjét. Hangszer órával együtt – vallják – 8-9 órát töltenek egy héten a gyerekek zenével, s ennek látják is eredményét.
A kiegészítő eszközök, alkalmak tehát a program és a valóság szintjén:
§ vizsgakoncertek,
§ minden évben kiadjuk az év tanulója címet,
§ jeles napok: évnyitó, őszi projekt, tavaszi projekthét, Mikulás, karácsony,
farsang, a Föld napja, madarak és fák ünnepe, környezetvédelmi világnap, az
iskola-születésnapja, anyák napja, szülők napja, nyílt napok, pedagógus
nap, vers- és prózamondó verseny, zongorahangverseny,
ballagás, évzáró,
§ kamaramuzsikálás,
§ zenei tábor,
§ közös hangverseny-látogatás (Kiemelések tőlem – M. É.)
Természetesen a kifejezett művészeti
nevelés (esztétikai és művészeti kompetenciák fejlesztése) terén is többször
visszatérnek e gondolatok programjukban. „A
művészeti nevelés is elengedhetetlenül, kiemelkedően fontos területe
iskolánknak. Célunk,
hogy pedagógusaink nagy hangsúlyt fektessenek a művészeti tárgyak igényes
oktatására, a tehetséggondozásra.
A művészeti nevelés
területei:
Ének és
tánc
Iskolánk közös igazgatású,
többcélú intézmény. Falain belül alapfokú művészetoktatás is folyik,
elsősorban a zeneoktatás területén. Így ennek anyagi és személyi
feltételei az átlagot messze meghaladó módon biztosítva vannak. Terveink
szerint diákjaink nagy része ezen oktatási formában is részt vesz. Így a
művészeti kompetenciák fejlesztése leghatékonyabban megvalósulhat. Akik
nem kívánnak a kiemelt oktatásban részt venni, azok számára is sokkal több
lehetőség adódik szakköri vagy hobbi szintű tanulásra.
Rajz, vizuális kultúra
A vizuális kultúra a teljes
látható és láthatóvá tett tárgy- és jelenségvilág (a természet, a mesterséges
környezet és a képzelet világa) használata és alakítása. A vizuális nevelés feladata: azoknak a képességeknek és készségeknek
fejlesztése és ismereteknek az átadása, amelyek a látható világ használatához,
alakításához szükségesek.
Média:A gyerekek ma már ismereteik jelentős részét iskolán kívül szerzik. Ebben éppen a televíziónak, mint audiovizuális médiumnak van meghatározó szerepe. Alapvető fontosságú tehát, hogy az iskola elősegítse azt, hogy a tanulók képesek legyenek a nagy mennyiségű (képi) információ minél magasabb szintű önálló feldolgozására, értelmezésére, értékelésére, a megfelelő szelekció elvégzésére.”[5]
E hitvallás programjukban fejlesztési feladatokká, teendőkké transzformáltan kapcsolódik a kulcskompetenciák köréhez.
A tanórán kívüli tevékenységek felsorolásánál többször is hangsúlyosan jelenik meg a kórus, kóruséneklés a tanulói kórusok mellett a hetente egy alkalommal sorra kerülő közös tanár-diák dalolás is.
Hagyományos az évkört követő projektek rendszere. A dal itt is hangsúlyos helyet kap. „Előre megadott szempontok alapján az osztályok felkészülnek az általuk választott témából, majd a szüret napján bemutatják termékeiket (lekvár, sütemény, terménybáb, -kép stb.), előadják műsoraikat (tánc, vers, dal). A szüreti uzsonnát közös játék követi, majd szüreti bállal zárul a nap. Játékos formában felelevenítjük a néphagyományokat”
Az iskolapszichológus munkája kapcsán is sorra kerül, a traumatikus élmények feldolgozására, súlyosabb pszichés ártalmak korrekciójára terápiás lehetőséget biztosítanak. Ennek sorában foglal helyet a „művészetterápiás, feszültségoldó, kreativitást fejlesztő terápia”
A sajátos tanulói összetétel indokolja, hogy a multikulturalitás szempontjainak érvényesítése során újra csak előtérbe kerüljön a dal, a népdal. Első osztálytól tanítják szaktárgyakba integrálva a cigány népismeret és kultúra ismeretanyagát, amely a tolerancia fejlesztését, az előítéletes gondolkodásmód megváltoztatását, a multikulturalitás intézményi megjelenését szolgálja.
Az eszközrendszer kielégítően szolgálja a programot (1 zongora, 1 szintetizátor, 1 pianínó, emellett a sok zeneiskolás gyerek hangszere segíti a tevékenységet
A tantárgyi programban különlegességet nem tudunk kiemelni, ez követi a mindenkor, folyamatosan karbantartott minisztériumi Kerettantervet. Ezt a választást nyilván magyarázza, hogy az iskola nem kívánt konfrontálódni hatályos oktatáspolitikákkal, ezért „bebiztosította” magát. Másfelől a nevelőtestületben az akut feladatok intenzív, koherens, autonóm tantervfejlesztést nem igazán tettek lehetővé. Érzékelhetően kifejeződik az iskola mindennapi gyakorlatában az is, hogy az iskola pedagógusai, zenekedvelő vezetői és zenepedagógusai lojálisak az érvényes, az iskolarendszer által közvetített kánon iránt is, zenei műveltségüket annak idején ugyanez a kánon alapozta meg.
Megkerülhetetlen szólni az iskola informális, már-már formális humánpolitikájáról. Valóban felvételi követelmény bármely szakos tanárnál a hangszertudás. Az interjú során szinte tréfásan jegyzi meg az iskolavezető, ilyen náluk egy álláshirdetés: matematika-fizika szakos tanárt keresünk hangszeres tudással. A zene világában otthonos kollégák bármikor képesek videoklipet, DJ produkciót rögtönözni csak úgy – ahogy mondják - „bohóckodásból” a gyerekeknek, s maguk örömére, mentálhigiénés kényelmére. A tanítási évet jól strukturáló hagyományos alkalmakon, ünnepeken mindig fellépnek a tanárok is.
Preiszner Miklós énektanár elmondja, hogy a hivatalos kerettantervtől függetlenül ő „összeollózott” egy programot, mely adaptálható a gyerekekre. E programban olyasmi is szerepel, ami – szavaival: a „kodályi oldalról nem megközelíthető”. Kolléganője, L. hozzáteszi, hogy az emelt óraszám mindenképp a kodályi programból ered, s az emelt óraszámú osztályban a zenei írás-olvasásra is adnak, párhuzamosan mindezt a nyelvi neveléssel.
Mutatkozik a tantestületben némi dokumentumellenesség, az élménypedagógia nem tervezhető - fogalmaznak olykor élesen.
Egyetértés van közöttük abban, hogy a műveltség fejlesztésének célja az eszközértékű tudás elérése. A csoportélmény mellett hangsúlyozódik a zenei írás-olvasás fejlesztése szükségességének elismerése is, más műveltségtartalmak kiegészítésére is alkalmazzák. A zenetörténet inkább valóban történetmesélés.
Az immár 20 éve élő koncepciót a 10. év óta érzik beérettnek. A harmadikos emelt szintű programról nagyon jók a tapasztalataik, szeretnék átvinni mindezt a felső tagozatba, bár vannak kétségeik afelől, hogy a felsőben ez mennyire tartható,. Abban bíznak, hogy e megalapozott szolmizálási, kottaolvasási képesség átlendíti őket az óraszámcsökkenés nehézségein. A zenetörténet kérdéseit kell még tisztázni kívánják az innováció során.
Növendékeik közül 30 gyereket (a tanulók 15%-át) iskoláztak be zeneiskolába – ez az iskola szociális összetételét tekintve óriási szám! Különösen akkor, ha taníttatásuk finaszírozását is az iskola vállalja! (hátránykompenzáló elkötelezettségüket láttuk korábban már az iskola altruista filozófiájában. ) Eredményességükben az a motívum is szerepet játszhat, hogy az iskolavezető minden zenetanárral személyes kapcsolatot tart. Tervezik e szám felemelését 25%-ra.
Fejlesztési terveik közt szerepel a zenei írás-olvasás sikeressége, a kórus- és zenekari muzsikálás magasabb szintre emelése. A belső versengés szelleme a minőségfejlesztés garanciája – vélik.
Összegezve elmondhatjuk: A Burattino Iskola pedagógiai filozófiájában
egyedi, programjában szintén, tanterveiben a központi kerettantervet alkalmazó,
közelebbről ennek alkalmazására törekvő nevelési-oktatási
intézmény. Ugyanekkor a zenei nevelési
alternativitás az iskola különösen zenedús légkörében, ethoszában hangsúlyosan
megjelenő folyamatos – és igényes - muzsikálás, dalolás – már-már terápiás
- szokásaiban jelenik meg.[6]
Irodalom
Benza Béla: A pszichológiai ellátás keretei és lehetőségei a Burattino iskolában. In. Czike Bernadett (szerk.): Fejezetek az alternatív nevelés gyakorlatából. BTF,1997
Burattino Iskola (iskolaismertető) é. n.
Deszpot Gabriella-Kereszty Zsuzsa (2004): Gyerekek, módszerek, nevelők. Moduljavaslatok pedagógusképzők számára. Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht., Pilisborosjenő
Kereszty Zsuzsa-T. Hajabács Ilona (1995): Több út. Alternativitás az iskolázás első éveiben. IFA-MKM-BTF, Budapest.
Vég Katalin (1992): A Burattino Iskola és családsegítő hálózat fejlesztési alternatívája. In: Kereszty Zsuzsa-T. Hajabács Ilona (1995):Több út. Alternativitás az iskolázás első éveiben. IFA-MKM-BTF, Budapest.
Vidó Ildikó: Anyád helyett anyád. In. Fűzfa Balázs (szerk.): Süss fel, nap. Kisgyermekkori modell-intézmények Magyarországon. Soros Alapítvány. Budapest, 1999.
Vojnitsné Kereszty Zsusza-Kókayné Lányi Marietta (2008): Könyv a differenciálásról. Máshonnan –máshogyan - együtt. Kézikönyv az 1-6. osztályban tanítók számára. Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság, Budapest.
