CZAKÓ DÓRA*
A kortárs magyar vokális
egyházzene funkciója
A mai magyar, jelen esetben élő zeneszerzők vokális zenéjének egyházi művei számos kérdést vetnek fel. Az eddigi adatfeldolgozások nem foglalkoztak azzal a problémával, hogy milyen funkciót töltenek be ezek a darabok a zenei életben, ezért elsősorban arra voltam kíváncsi, mennyiben egyháziaknak mondható művekkel állunk szemben. Kiindulópontom az Editio Musica Budapest Egyházzenei Kottakatalógusa volt, ebben hetvenhét olyan kompozíciót találtam, amely ma élő zeneszerző tollából származik. Majd a többi hazai kiadó adatbázisát vizsgáltam, név szerint Akkord Zenei Kiadó és Kontrapunkt Zeneműkiadó Kft, amelyek kortárs zeneművek kiadásával foglalkoznak. Hazai
folyóiratok és interjúk is segítségemre szolgáltak. Gyűjtésem utolsó, de egyben legmeghatározóbb és legfontosabb állomása a zeneszerzőkkel folytatott beszélgetéseim voltak. Számos kiadatlan művel is sikerült ebben a formában megismerkednem. Az alábbi zeneszerzőkkel tudtam beszélni: Barta Gergely, Beischer-Matyó Tamás, Gyöngyösi Levente, Horváth Barnabás, Horváth Márton Levente, Kerékfy Márton, Kocsár Miklós, Nógrádi Péter, Soós András, Sugár Miklós, Tóth Péter, Zombola Péter.
Mit is értünk valójában vokális egyházzenén? A választ a vokális szó értelmében, vagyis a szövegben kell keresni. Legelső szempont, ami vizsgálatra szorul az a textusban rejlik. A liturgia két fő részét, a misét és a zsolozsma szövegeit is meg kell vizsgálni, hiszen ettől válik valami liturgikussá.
A zsolozsmában a zsoltárok, responzóriumok, antifónák, valamint canticumok alkotják az énekes szövegeket. A misében az ordinárium és a proprium egyaránt, emellett nem zárhatjuk ki a népénekeket sem. A liturgia peremterületére szorult énekekről sem feledkezhetünk meg, legyen az akár liturgikus dráma, vagy a népi és liturgikus hagyományt összekapcsoló archaikus népi imádságok. Az első kérdés, amely felmerült bennem, hogy pontosan miért veszik elő a komponisták ezeket a többségében kétezer éves szövegeket. Érdekes módon, igen elérő válaszok születtek. Gyöngyösi Levente színpadi karaktereket keres a bibliai szövegekben, ahogyan fogalmazott a zsoltárokban a dühös, mérges jelleg fogta meg leginkább, amíg a Salve Regina számára a hagyomány tiszteletét tükrözi.
Zombola Pétert Bubnó Tamás zenei együttesei ösztönözték a liturgikus kompozíciók írására, így eleinte a Szent Efrém művészeti vezetője jelölte ki számára a darabok szövegeit. A szerző szerint a latin szöveg óvja a giccstől a műveket és a zeneszerzőket egyaránt, valamiféle védelmet nyújt ez ellen. Hasonló az elképzelése Tóth Péternek is. Számára minden szöveg hordoz egy kulturális örökséget, amely szeretne valamit kifejezni, elmondani. Az egyházi tartalmú szövegek távolságtartásra késztetik, és nem gyakorolnak erős hatást rá, ezzel védve belső érzésvilágát. Több esetben Bárdos hagyományaként tekint ezekre a szövegekre. Horváth Márton Levente szinte kizárólag liturgikus közegbe írja egyházi műveit, így számára a valós gyakorlati szempontok kerülnek előtérbe, akárcsak Nógrádi Péternél. Barta Gergely zeneszerző, egyházzenész is hasonlóan vélekedik, neki annyiban egészült ki kommentárja, hogy ő sohasem csak szövegekben gondolkodik. A szöveg-dallam együttesét alkotja tovább és a kétezer éves tökéletes dallamokhoz csupán kommenteket ír, mindösszesen kiegészíti azokat. Beischer-Matyó Tamás egy egész életen át tartó programot tűzött ki maga elé, ami az összes zsoltár megzenésítését takarja, ebből jelenleg hat készült el. Horváth Barnabás szövegei legtöbbször az általa kedvelt kötetekből, antológiákból kerülnek ki, Sugár Miklósnak több esetben karnagy felesége segít a textusok kiválasztásban, míg Kerékfy Márton jelenleg egyetlen egyházi művét felkérésre komponálta adott szövegre.
Továbbá az élethez tartozó nagy események is inspirálhatják az alkotókat, legyen az egy esküvő, vagy rokon, barát, ismerős elhalálozása. Ilyen érzelmi állapotban született művekről Gyöngyösi Levente és Horváth Márton Levente számoltak be.
Mint láthatjuk a liturgikus szövegek zeneszerzői befogadása igen változatos, sokszínű. A továbbiakban arra vállalkozom, hogy bizonyos típusokat jelöljek meg eddigi ismereteim fényében. Három területet állítottam fel az egyházzenei funkciók megjelölésére:
1. Liturgikus funkció.
A mise és zsolozsma anyagból is találtam példákat, amelyek kizárólag kórus apparátusra íródtak. Barta Gergely egyházzenei műveinek nagy része liturgikus zene, a legtöbb esetben a zsolozsma anyagból veszi a szövegeket, mégpedig a zsoltárokból. Emellett öt teljes misét is írt, kamarakórus hangzásra, amely minden esetben scholát vagy kántorátust jelent a szerzőnél. A szerző a liturgikus gyakorlatból indul ki és számos esetben az előjátékok improvizációja inspirálja. Leginkább felkérésekre komponál, amelyek továbbgondolásra ösztönzik, így alkotva meg a műcsoportokat. Példaként hozta fel a kecskeméti piarista templom liturgikus kórusa karnagyának felkérése alkotott „O lux beata Trinitas” himnuszt, amely alternatim feldolgozásban készült. Barta ezt két másik alternatim himnusszal egészítette ki, ezek alkotják együtt a "3 hymni" című darabot. Két évvel később a himnuszokban alkalmazott technikákat továbbgondolva írta meg a „Parvus liber hymnorumot”, ami tizennégy hasonló himnuszfeldolgozást tartalmaz. Ez a darab már felkérés nélkül íródott.
A liturgikus közegből csak azokat a szövegeket zenésíti meg, ahol nem a nép énekel. Tapasztalatai alapján a világi kórusok nem képesek interpretálni darabjait, mivel olyan technikákat alkalmaz, amelyhez a gregorián éneklésmódban való jártasság elengedhetetlen.
Horváth Márton Levente szintén
a gyakorlatból indul ki, saját templomi kórusa számára is ír műveket,
szükség szerint, legyen az mise vagy zsolozsma anyag. A szövegeket általában maga
választja ki a szertartásnak megfelelően. Házasságkötésére komponálta a
Menyegzői misét, amely proprium tételeket és
hangszeres közzenéket is tartalmaz. Az „Introitus et Nunc dimittis” című
műve két közeli hozzátartozó elvesztésekor született. Nagypéntekre készült
az „O salutaris hostia”, „O
vos omnes”, és a
Nagypénteki passió Szent János szerint.
Nógrádi Péter első liturgikus
darabjait szintén saját templomi kórusa részére írta. Az 1991-1995 között
keletkezett művek érdekessége a népzenei alap, amelyek között népénekek és
népdalfeldolgozások is vannak. A későbbi művek már szinte csak latin
nyelven íródtak, általában felkérésre és nem liturgikus közegbe készültek.
Gyöngyösi Levente egy liturgikus művét felkérésre Béres György atya számára írta „Missa Lux et Origo” névvel. Tóth Péter szintén egy ilyen művet komponált, az ordinárium „Agnus Dei” tételét zenésítette meg, Szabó Soma karnagyfelkérésére.
A fent említett zeneszerzők a mise anyagból az ordináriumot, a zsolozsmából pedig a himnuszokat és zsoltárokat részesítik előnyben.
Ennek a típusnak szeretném megemlíteni egy másik ágát
a reprezentatív liturgiát, amely a
teljes szertartás anyagát dolgozza fel, de ahhoz túl hosszú terjedelmű,
hogy a liturgia keretén belül adják elő, ilyen Zombola Péter „Vesperása”. Az énekes tételeket- amelyek gregorián
intonációkból, antifónákból, vagy responzóriumokból
indulnak ki, hangszeres közjátékok tagolják.
2. Nem liturgikus funkció-
koncertdarabok, fesztiváldarabok, pályázatra írt művek
A második nagy területet
alkotják azok a művek, amelyek nem liturgikus közegbe készültek. Ezen belül is több alkategóriát
szeretnék megemlíteni.
2.1. A felkérésre komponált koncertdarabok
Ebből a típusból találtam a legtöbb művet, legnagyobb részük latin
szövegű, nagyrészt zsoltárszövegek, Mária-antifónák, himnuszok, akad
közöttük ordinárium is. Szintén kórus apparátusra
íródtak, kivéve Sugár Miklós „Two latin hymn” című
művét, amelyet Kővári Eszter Sára koloratúr szoprán
szólistának írt, hegedű, fuvola és zongora hangszerekkel kiegészítve. Ennek
az egy darabnak a kivételével a többi felkérésre komponált koncertdarabot
mindegyik szerző el tudja képzelni a liturgiában. Ennek jelentősége
azért fontos, mert a latin nyelv, a szakrális szövegek hagyománya és kétezer
éves múltja valóban Barta Gergelyt igazolják. A komponisták a legtöbb esetben
dallami hagyományt nem építenek be műveikbe, de a szövegek súlya olyan
hatást gyakorol rájuk, hogy a koncerttermekben templomi áhítatot képesek elérni
műveikkel.
Kocsár Miklós az 1970-es években írta
első latin szövegű művét a Debreceni Kórusversenyre. Elmondása
szerint nehéz volt megbarátkoznia ezzel a nyelvezettel. Amíg egy szép magyar
szóban számtalan lehetőséget lát, addig a latin őt is
távolságtartásra készteti. A nemzetközi rendelések miatt választotta mégis ezt a
nyelvet, ma már ötven fölött van ezen darabjai száma. Szövegeit
a Bibliából és a misekönyvből választja, egy-két esetben kérik meg adott
szöveg komponálására. Arra a kérdésemre, hogy miért nem egyéb idegen nyelvű szövegekre komponál, azt a választ kaptam,
hogy a latin még ha nem is érthető mindenki
számára, akkor is örök és időt álló.
Soós András a Zeneakadémia egyházzene
tanszékének tanára attól különbözik az eddig felsorolt
zeneszerzőktől, hogy nem csak a zsolozsma illetve a mise ordinárium anyagából választ szöveget, hanem a változó,
vagy más néven proprium-tételek megzenésítésével is
foglalkozik. Az első olvasmányközi ének, a graduale
eredetileg is szóló tétel volt, amelyet szerzőis igyekszik betartani. Így
született meg a „Priusquam te formarem” graduale, amelyet
zsámbéki plébániatemplom felszentelésének 250. évfordulójára, a premontreiek
felkérésére írt.
2.2 Kórusversenyekre, fesztiválokra írt
darabok
Mint már említettem Kocsár Miklós a Bartók Béla
Nemzetközi Kórusversenyre komponált műve inspirálta, hogy továbbra is ezen
a nyelven írjon. Több alkotó nemzetközi versenyre is írt művet, ilyen Gyöngyösi
Levente „Jubilate Deo”
nőikari kompozíciója, amely érdekes utat járt be. Eleinte egy amerikai
nőikar felkérésére írta, majd olyan népszerűségnek örvendett, hogy 2014
nyarán Texas Állam összes kórusa ezt a darabot énekelte egy fesztivál keretén
belül.
Hazai viszonylatban a Korunk Zenéje és a Mini-fesztivál ösztönzi a magyar
zeneszerzőket fesztiváldarabok komponálására. Többen arról számoltak be,
hogy ezekre az alkalmakra is írtak latin szövegű kompozíciókat.
2.3. Pályázatra írt művek
A legtöbb szerző pályázatra szintén komponált liturgikus szövegű
műveket. Nógrádi Péter „Suscipe” műve is pályázati
darab, a magyar Jezsuita Rendtartomány 2005-ben, a rend fennállásának
centenáriumára kiírt pályázatára született. A művet 2012-ben az ISCM
/nemzetközi kortárszenei/ fesztiválon, Brugge-ben a
Flamand Rádió kórusa mutatta be.
3. Hagyománytisztelet
A harmadik nagy egység, jobban mondva kérdés az volt számomra, ha nem a liturgiába, koncertre vagy felkérésre komponálnak a szerzők, akkor milyen tényezők motiválják őket: netán a szövegi hagyomány vagy egyéb összetevők befolyásolják a választást.
A
kérdésre az egyik válasz a hagyomány.
Ez alatt elsősorban nem a gregoriánt értem (Barta és Horváth Márton
Levente kivételével), hanem Bárdos Lajos örökségét, amely kijelölte ezeknek a
szövegeknek a hazai továbbélését. Számos szerző rá hivatkozik
és nem véletlenül használják oly sokan a Mária-antifónák szövegeit, vagy a
himnuszokat, amelyek Bárdos is megzenésített.
A másik válasz elég egyszerűnek tűnik, ám mégsem elhanyagolható szempont. Horváth Barnabás arról számolt be, hogy a „Mundi renovatio” művét eredetileg nem szánta senkinek, a szöveg megtetszett neki, ezért zenésítette meg. Babits Amor Sanctus kötetében talált rá, amelyből azóta egy Mária-éneket is kiválasztott, hasonló szempont alapján. Van, hogy ezeket a műveket be sem mutatják, néhány alkalommal viszont akad rá megfelelő együttes, aki interpretálja őket. Ez a szempont valójában több komponistánál is megmutatkozik.
Külön kategóriákon kívül szeretnék szólni az egyéb liturgián kívüli és egyházi ihletésű témák feldolgozásáról. Ezek a legtöbb esetben koncertre szánt művek, azonban mégis különböznek az eddig felsoroltaktól. Nem lehet őket a liturgiában elképzelni. Egyik szerző sem gondolja, hogy ezeknek a daraboknak a szertartás keretében kellene megszólalniuk.
Nógrádi Péter például misztériumjátékot komponált Sánta Ferenc novellája nyomán. Az Isten a szekéren című darab fináléjában latin nyelvű kórus tétel hangzik fel „Dona nobis pacem” kezdettel.
Archaikus népi imádságokkal
kezdetben Kocsár kezdett el foglalkozni, majd Tóth
Péter figyelme is ezekre a szövegekre irányult. Tóth ötvözi a latin szövegű
műveket a népi imádságokkal, elsősorban az foglalkoztatja, hogy él
meg egymás mellett ez a két különböző világ. Így született meg a „Gloria in excelsis”,
amely Kányádi Sándor Isten háta mögött
című versének felhasználásával készült.
Érdekes vállalkozás Beischer-Matyó Tamás elektroakusztikus műve. A
Zsoltár lányhangra a 130. zsoltár szövegére épül és a zsoltár verseinek
szótagszámából indul ki.
A fent felsorolt típusok között számtalan átmenet él. Nagyvonalakban próbáltam meg kiemelni, hogy a kortárs magyar zeneszerzők milyen közegbe képzelik el egyházi témájú szövegeiket. Megállapíthatjuk, hogy a mise és zsolozsma anyagot egyaránt felhasználják a szerzők, előtérbe kerülnek a zsoltárok, himnuszok, valamint az ordinárium-tételek textusai. A legtöbb esetben felkérésre komponálják ezeket a műveket és nagyrészt koncert közegbe szánják őket. A fiatalabb generáció egy része, akik egyházzenei gyakorlattal is rendelkeznek, igyekeznek a szertartáshoz alkalmazkodni és gyakorlati darabokat komponálni templomi kórusok, scholák részére. Apparátus tekintetében egyértelműen elmondható a kórusközpontúság. Talán a legfontosabb megállapítást a zeneszerzők szövegi recepciójának tekintetében mondhatjuk el. A kétezer éves örökség, olyan időt álló hagyományt képvisel, amely még a koncerttermekben is áhítatot hoz létre. Ezért mindegyik komponista távolságtartóan és tisztelettel lát az ilyen típusú művek megírásához.
(Jelen publikáció anyaga a DOSZ Zenetudományi osztályának szervezésében 2014. június 14-én a Budapest Music Centerben hangzott el. Kortársakról kortársaknak interdiszciplináris konferencia a zene körül, az előadás címe: A kortárs magyar vokális egyházzene funkciója – liturgia, hagyomány, hangverseny?)