Őrizni, ápolni, továbbadni a NÉPZENÉT

Interjú Eredics Gáborral

Eredics Gábor, a magyarországi Vujicsics Együttes vezetője immár 32. éve munkálkodik társaival azon, hogy megőrizze, újjáélessze, s minél szélesebb körben népszerűsítse Magyarországon a délszláv népzenét, mindenekelőtt azokat a hagyományokat, amelyek az ottani szerb és horvát kisebbségek sajátjai. A nemzetközileg is ismert és elismert népzenei együttes basszprímtamburását, harmonikását és énekesét, aki munkássága elismeréseként nemrég átvehette a Weiner Leó Zenepedagógiai Díjat, az együttesről, a népzenéről és céljairól kérdeztük, amikor az Öt koncert – öt ország – egy nemzet jótékonysági koncertsorozat kapcsán vidékünkön járt.

- Milyen céllal alakult meg majd 32 évvel ezelőtt a Vujicsics Együttes, s változtak-e az idők folyamán az elképzeléseik?

– Nem tűztünk ki nagy célokat, de minket is megragadott a magyarországi fiatalság akkori felfedezése, hogy a népzenét nemcsak kutatni lehet és kell, mert akkor csupán holt anyaggá válik. Halmos Béla, Sebő Ferenc és sokan mások ekkor jöttek rá, hogy ezt a kultúrát bizony újra meg lehet tanulni, akár városi életmód mellett is. Ekkor indult el a táncházmozgalom, s magunk is szorgalmasan jártunk gyűjteni Székre, s máshová. Egy népi együttest kísérő fúvószenekarban játszottunk ez idő tájt Pomázon, s egy idő után rádöbbentünk, hogy ha körbetekintünk, otthon is találunk félteni való hagyományt, nem kell ezért messzire utaznunk, s az volna a fontosabb, hogy a közvetlen környezetünk kincseit őrizgessük. A családi hagyományokra való tekintettel ez a zene esetünkben elsősorban a szerb és a horvát muzsika. Magyarországi és vajdasági mesterektől kaptuk a szükséges hangszereket, mindenekelőtt a tamburákat, melyek készítéséhez már alig értett valaki, s nekiláttunk, hogy felgyűjtsük a magyarországi szerb és horvát népzenei hagyományokat. Kezünkbe kerültek névadónk, Vujicsics Tihamér gyűjtései, de Bartók Béla gyűjtéseit is felhasználtuk. Ezután hosszú időn keresztül játszottunk táncházakban, koncerteken, s megszólalásunkat mindenekelőtt az determinálta, hogy a délszláv népzene a koncertpódiumokon felcsendülő kamarazenei anyagként jelenjen meg.

- A Vujicsics Együttes munkásságával kapcsolatban három kifejezéssel találkozhatunk leggyakrabban: hagyománytisztelet, hitelesség, eredetiség...

– Sokféle módja van a népzenéhez való viszonyulásnak. A már említett hetvenes évekbeli népzenei mozgalom is talált új területeket. Volt, aki versek megzenésítéséhez használta a népzenét, volt, aki kizárólag a legautentikusabb népzenét igyekezett pontosan reprodukálni, s olyanok is, akik teljesen autonóm feldolgozás anyagává tették a zenei hagyományt. Ezek az irányzatok együtt éltek, akár egy zenekaron belül is. Mi azt valljuk, hogy tiszteletben tartjuk a hagyományt, nem akarunk olyasfajta feldolgozásokat készíteni, amelyeknél a népzene csak valamiféle kiindulópont. Véleményünk szerint a népzene méltó arra, hogy ma is felcsendüljön a pódiumokon. Ugyanakkor azonban be kellett látnunk, hogy ha kizárólag azt az anyagot játsszuk, s csak abban a formában, ahogyan azt felgyűjtöttük adatközlőinktől, az bizony nem minden esetben a legmegfelelőbb. Ezért nagyon finoman, óvatosan, de mégiscsak hozzányúlunk ezekhez az anyagokhoz. Nem csinálunk számukra más harmonizációt, szerkezetet, csupán megkeressük az adott dallamnak azt a zenei ívet adó, végül is zenei művé formáló szerkezetét, amiben a legjobban érzi magát. Természetesen arra is vannak szerencsés próbálkozások, hogy más műfajokkal, például jazzal, poppal érintkeztessék ezt a fajta zenei anyagot, s előfordul, hogy ezek a próbálkozások félresiklanak.

– Manapság népzenéről, táncházról egyre kevesebbet hallunk, az úgynevezett world musicről viszont annál többet...

– A world musicnak számtalan lehetséges útja van. Önmagában ennek az irányzatnak a megjelenése nem is lenne baj, hiszen igen sok sikeres zenei próbálkozásról hallhatunk. Magunk is részt veszünk hasonló törekvésekben, alkalmazzuk ezeket az eszközöket rádiójátékok, színházi produkciók létrehozásakor, de azt szeretjük, ha a hangsúly a népzenén van. Az a probléma, hogy sokszor tévednek tévutakra a kísérletezők. Ha például csak azért kevernek gépdobot egy népzenei dallamba, mert most ezt érzik divatosnak, ettől lesz valami szerintük world music, annak semmiféle haszna nincs a népzene szempontjából, az visszalépést jelent zeneileg és ízlés dolgában is.

– Harminc év közös munka után hová lehet továbblépni?

– Nem azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy meglássuk, merre tart a népzene. A zenei hagyomány igazi jelentősége abban áll, hogy az anyanyelvi kultúra részeként kellene definiálnunk. Tehát nemcsak a szavak képezik az anyanyelvet, hanem a szöveget hordozó dallam, vagy akár a szöveg nélküli dallam is. A népzenének ez az értelmezése a legigazibb, s ezért kell megőriznünk. Nagyon sok mindent tudunk kifejezni, megjeleníteni általa, amit egyébként szavakkal nem. Ha viszont mindez az anyanyelvi kultúra része, akkor a legfőbb teendő ugyanaz, mint amivel az anyanyelv kapcsán is szembe kell néznie minden nemzedéknek: őrizni, ápolni, továbbadni. A legfontosabb: továbbadni. Hogy azután az ifjúság mit fejez ki a továbbadott népzene által, az már az ő dolga, hiszen minden nemzedék a maga módján használja. Egy bizonyos: ez a nyelvezet csöppet sem korszerűtlen ma, a harmadik évezredben sem.

(Forrás: Kárpátalja 2006-03-31. / www.karpatszemle.uz.ua)