KOCSIS KATALIN
Venczel
Rezső (1844-1915) igazgató-zenetanár emlékére
100 éve, 1915. május 3-án hunyt el Nagykanizsán
Venczel Rezső tanár, igazgató, zenetanár. Neve oly sok régi jeles
kanizsaihoz hasonlóan teljesen feledésbe merült, pedig köztiszteletben álló,
kiváló pedagógus volt, és jó muzsikus, aki főleg a 19. század utolsó
harmadában játszott fontos szerepet a város zenei életében.
Fényképet eddig nem találtam róla, helyette
megpróbálok az eddig fellelt források alapján portrét rajzolni
személyéről, pályájáról. Mert megérdemli...
1844-ben született Lembergben (ma Lviv, Ukrajna - bár
talán jobban ismerjük orosz nevén, Lvov-ként). Körülményeit nem ismerem, mert a
Kanizsára kerülése előtti időkből nem találtam forrást. Csak
szülei nevét tudom, ezt azért ide írom, legalább ennyi maradjon fenn
származásáról: apja Venczel József, anyja Hollocher Gertrud. A család és ő
maga római katolikus volt.
Az első nyomot 1873-ból találtam róla, amikor azt
írta a Zala-Somogyi Közlöny (félig kanizsai, félig kaposvári újság), hogy
Kiskanizsán az elemi iskola 2. osztályának tanítójául Venczel Rezsőt
választották meg, s megjegyezte, hogy már több éve sikeresen tanított az
első osztályokban.
Az 1870-es évek második felében aztán megszaporodnak
említései a kanizsai sajtóban. Eddigre teljesen berendezkedhetett városunkban.
1874. február 14-én, 30 évesen családot is alapított. Ekkor vette feleségül a
18 éves, pacsai születésű Heckenberger Máriát, aki egy kanizsai városi
tanácsnok nevelt lánya volt. Úgy tűnik, saját gyermekük nem született, de
egy kislányt - talán éppen a feleség példájára - örökbe fogadtak és felneveltek
s kapcsolatban voltak vele életük végéig.
Venczel Rezső kezdetben a Kölcsey utcában, a mai
13. számú telken korábban állott házban élt családjával, majd 1887-ben a
Kereszt, azaz mostani nevén Hunyadi utcában saját házat építtetett a
jónevű helybeli pallérral, Sallér Lajossal. Ott lakott élete végéig;
ő maga, sőt jó másfél évtizeddel később felesége is abban a
házban hunyt el. Ez a hely a mai 30. szám, ahol most üres telek van.
Venczel Rezső zenei képzettségét nem ismerem
pontosan, de későbbi tevékenységéből kibontakozik, hogy jól hegedült,
orgonált, ismerte az összhangzattant s tanított be és vezényelt zenekarokat.
Első lépésként a Kanizsai Dalárda tagja
lett, ahol a vezetőségbe is bekerült. Hamarosan jó munkakapcsolata (talán
baráti is?) alakult ki a piarista gimnázium akkori világi zenetanárával, a
nagyszerű Berecz Imrével és famulusával, a paptanár Groszmann Ignáccal. Hock János kántorral közösen szerveztek
és tanítottak be a diákság ének- és zenekarának, illetve tehetséges
felnőtt műkedvelőknek egyházi darabokat, mert célként
tűzték ki Kanizsán az egyházi szertartások színvonalának zenével való
emelését.
|
|
|
Zalai Közlöny 1883. május 20. |
Kezdeti sikerek után ez a lendület valamennyit
megtorpant: Berecz Imre Győrbe költözött, ahol az evangélikusok kántora
lett, Groszmann Ignác pedig váratlanul, fiatalon elhunyt. Emiatt maradtak abba
azok a fellépések is, amikor ők hárman, Maywald József nevű
kollégájukkal kiegészülve mint vonósnégyes működtek.
Egy idézet vonósnégyesükről a Zala 1877. március
21-i számából:
Mozart Serenatája, melyet vonós négyesben Berecz Imre,
Groszmann Ignác, Mayvald József és Venczel Rezső urak adtak elő, az
előadó urak a legdicséretesebben küzdöttek meg a klasszikus zenedarab
nehézségeivel s megérdemlett tapsokban részesültek.
(Megjegyzés: a tudósító nem a szabályos zenei
sorrendben sorolta fel a vonósnégyes tagjait, mert az biztos, hogy Venczel
Rezső hegedűs volt.)
Berecz távozása, majd Groszmann halála után Venczel
Rezső lett a gimnázium zenetanára, a diákok zenekarának vezetője és
az is maradt majdnem két évtizedig, az 1890-es évek végéig.
Nézzünk néhány sajtóvisszhangot gimnáziumi zenetanári
működésének idejéből:
|
|
|
Zalai Közlöny 1884. január 27. |
Ebből a cikkrészletből az is kiderül, hogy a
gimnáziumi zenekar számára ő maga szokta hangszerelni az előadott
zenedarabokat.
Hasonló híradásokat az 1890-es évek végéig találunk,
ha végiglapozzuk a helyi sajtót. 1896. május 16-án például ezt a mondatot egy
hosszabb beszámolóban, mely a kanizsai iskolák millenniumi ünnepségeiről
tudósított:
A zenekart Venczel Rezső zenetanár úr vezette,
kinek pompás orgonajátéka is emelte az áhítatot.
Iskolai működése mellett megpróbálkozott városi
zenekar összehozásával is, persze nem egyedül, hanem segítséggel. 1885-ben
ugyanis a város vezető értelmiségi rétege megalapította az első
kanizsai kulturális egyletet, a Magyar Irodalom- és Művészetpártolók Egyesületét.
Három szekciót hoztak létre az égisze alatt: az irodalmi mellett, melynek
vezetésére Bátorfi Lajost választották, külön ének- és zenei szekciót
alakítottak. Ezek tulajdonképpen egy városi felnőtt énekkar és zenekar
létrehozását jelentették. A zenekari szekció élére Venczel Rezsőt
választották, aki hatalmas elánnal látott munkához. A próbákat heti három (!)
alkalommal az ő lakásán tartották, a Kölcsey utca 13. szám alatt akkor
állt épületben.
Néhány fellépésre is sor került, tehát az első
lépéseket siker koronázta. Bemutatkozásukra 1885 decemberében került sor,
amelyről a következő néhány mondat jelent meg a Zalai Közlöny
december 19-i számában:
A szerény program sikere az addigi kétes fogalmúakat
teljesen legyőzte. A türelemből ki nem fogyó karvezető, Venczel
Rezső úr mint egy hérosz állott ügyesen szervezett zenekara előtt,
melynek játéka teljesen lekötötte a közönség figyelmét.
A kezdeti lelkesedés azonban szalmalángnak bizonyult,
s az egylet, zenei együtteseivel együtt az 1890-es évek elején megszűnt.
Ez nyilván nem a karmester hibája volt, hanem akkor még nem érett meg a helyzet
állandó városi zenekar fennmaradására. Még a későbbi évtizedekben is -
mondhatni, egészen mostanáig - sok hullámvölgy tarkította hasonló városi
együttes létezését... Mindenesetre ez a korai egylet előfutára lett az
1895-ben megalakult (és egészen 1944-ig élő) Irodalmi és Művészeti
Körnek, s az azon belül létrehozott szimfonikus zenekarnak. Abban Venczel
Rezső már nem vett részt, talán kedvét szegte az első fiaskó, mellette
pedig pedagógusi pályája is fordulatot vett. Az 1890-es évek végén már a
kanizsai iparosiskola igazgatói posztján találjuk, 1899-től pedig - ekkor
már 50-es évei közepén jár - állami elemi iskolai igazgató lett. Nagyon sokat
dolgozott, mint kiderült, egészsége rovására is. Valamikor az 1910-es évek
első éveiben mehetett nyugdíjba. A pihenést nem sokáig élvezhette:
hamarosan súlyosan megbetegedett és 1915. május 3-án lakásán elhunyt:
Részlet a Zalai Közlöny búcsúztatójából, 1915. május
6.
Rendszerető, jóságos s egyenes lelke elköltözött
közülünk immár anélkül, hogy a kifogástalan kötelességtudás után a nyugalom jól
megérdemelt zavartalan s boldog perceit élvezhette volna. A megfeszített,
megerőltetett munka idegzetét, szervezetét időelőtt tönkretette,
úgyannyira, hogy a halál, mely most utolérte s megszabadította az élő
halottat hosszas szenvedéseitől, szinte jótékony megváltás volt reá és
környezetére.
Végül beszámoló a temetésről:
|
|
|
Zala 1915. május 6. |
Síremlékére eddig nem akadtam rá, pedig egy
időben intenzíven kerestem a kanizsai muzsikusok végső nyughelyeit.
Egyelőre annyi a biztos, hogy a városi köztemetőben helyezték örök
nyugalomra, "családi sírboltban".
|
|
A szerzőről: Kocsis
Katalin vagyok, zenei könyvtáros, jelenleg már nyugdíjban. A zenei
könyvtárosság nekem nem csak a kenyérkeresetet jelentette, hanem, mondhatni,
életformát. Amióta a munkahelyemen nem dolgozom, saját kedvemre nagy
vonalakban ugyanazt csinálom, csak "íróasztalomat helyeztem át" a
lakásomba :) - bár régi munkahelyemen is sokat kutatok. Régóta gyűjtöm
Magyarország és a világ zenei emlékhelyeit és kutatom városom, Nagykanizsa
zenei életének történetét. Első könyvem, a "Nagykanizsa 100 zenei
emlékhelye" 2009-ben jelent meg. Ezt követte 2011-ben a „Liszt Ferenc és
Nagykanizsa” című munkám. Jelenleg tovább folytatom az
anyaggyűjtést városom zenei életéről, és töröm a fejemet, hogy az
ország és a világ zenei emlékhelyeiről létező hatalmas anyagomat
hogyan próbáljam megosztani a nagyközönséggel. Hobbim természetesen a
zenehallgatás. Liszt Ferenc mellett nagy „szenvedélyem” az olasz opera,
előadói közül pedig Plácido Domingo. Szintén gyermekkorom óta nagyon
szeretem Gábor Miklós művészetét. Mindezt két blogom bizonyítja. |
Forrás: KATALISZT BLOGJA