Feldmár András
Hogyan lesz a
gyerekből felnőtt?
Mielőtt újabb gyereknevelésről szóló kézikönyvként
gondolnánk a Feldmár-sorozat legújabb darabjára,
érdemes kicsit megállni, és a cím mögé nézni. Hiszen az egyfelől jelenti,
valóban, a gyereknevelés buktatóhoz adott iránymutatást, másfelől
azonban, legalább ennyire szól a felnőttekről is.
Egészen pontosan arról, hogy mi különböztet meg egy
valódi felnőttet attól a nagykorú gyermektől, aminek a típusából
százezrek, sőt, milliók élnek körülöttünk. Ők azok, akik úgy
ugrálnak, ahogy más fütyül, akik a létezés helyes módjának a megfelelést
tartják, akiket gyermeksorban tartanak, gyermeksorra neveltek a szüleik. Nem
élnek szabad életet, mert vezérlőelvük az, hogy meg kell felelni X vagy Y
rokon elvárásainak, ezzel érzik legitimálva a létüket. Ismerős kép? Látod
magad előtt a nemrég elmúlt karácsonyt, amikor a feszültségtől
mazsolába torzult arcú, családos emberek előre ki voltak készülve a
„kötelességektől”? Értsd: harminc-negyven évesen, akár több gyerek
szülőjeként, nem tölthették úgy a családi ünnepet, ahogy az nekik
megfelelő, mert Lujzi néni megsértődik, anyuka meg hisztizni fog. Igen,
ezek az emberek mind felnőttnek hiszik magukat…
Aztán ott vannak a gyerekek, akiket kis hazánkban
különös kegyetlenséggel (módszeresen, élvezettel) treníroznak az elnyomásra,
már az intézményesítés előtt, a saját szüleik. Hamar megtanulják, hogy
privát szférájukat, egyéni véleményüket, személyiségük csíráit csak úgy tudják
megóvni a »csak-a-te-érdekedben-teszem«-terrorjától, ha megtanulnak
hazudni. Nyílt tekintettel, ártatlanul csengő hangon, ipari mértékben, a
saját szüleiknek, akik szerint »amíg-az-én-kenyeremet-eszed«.
Ezzel a retorikával egy életre nyomorítják meg a kapcsolatukat a gyerekeikkel,
tönkretéve az anya/apa–gyermek ősbizalmat, ami megalapozza majd minden
kapcsolatukat a későbbiekben.
Az iskola csak ráerősít erre, hatalmi szóval
torol meg mindent, akár a veszélytelen elhajlásokat is, hogy utána a szülő
is rátehessen még egy lapáttal, retorzióként. Hiszen a gyereket be kell törni,
büntetni kell, meg kell törni, ez az élet. Ahelyett, hogy erőssé,
kiegyensúlyozottá és boldoggá tennénk, korlátozzuk, elnyomjuk és büntetjük a
saját gyerekeinket, aztán meg csodálkozunk, hogy hazudnak nekünk, pedig mi
annyi mindent megtettünk értük. Kivéve azt, amit kellett volna:
megbecsülni az egyéniségüket, ezzel megőrizvén az egészséges lelküket. Egy
egészséges lelkű, énképű és önbizalmú ember bármit elérhet az
életben, egy megtört személyiség viszont kiváló marionettje lesz majd a
felnőtt gyerekeit dróton rángatni akaró szülőszörnyeknek.
»Vannak, akik gyorsító rakétaként működnek a
csemetéik mellett. Pont, mint az a rakétarendszer, amely feljuttatja az
űrhajót az űrbe, majd lekapcsolódik róla, és elég a légkörben. Nos,
szerintem ez az igazi szülői modell. Ha valakinek gyerekei vannak, az a dolga,
hogy felvigye a magasba, pályára állítsa őket, majd kapcsolódjon le róluk.
Ám nagyon kevesen jutnak el eddig az archetípusig. Inkább versenyeznek a
fiaikkal egészen a halálukig, és gyermeki szerepben tartják őket.«
Elképzelted már valaha, Olvasó, hogy milyen lennél,
hol tartanál az életben, ha a szüleid egyszer sem aláztak vagy szégyenítettek
volna meg? Ha mindig megvédtek volna, ha ezt más, akár egy tanárod is tette
volna? Ha mertél volna nekik szólni minderről, mert tudtad volna, hogy
természetes módon állnak ki melletted? Ha minden körülmények között jogod lett
volna az érzéseidhez? Gondolj csak bele! És olvass Feldmárt!
A Booklány szereti… oldalon megjelent írás
szerkesztett változata
Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
HVG Könyvek, Budapest, 2014
128 oldal, teljes bolti ár
ISBN 978 963 304 1956
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Az egyetlen útmutatás, amit azzal kapcsolatban adhatok,
hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk
meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg
őket!
Forrás:
(A KULTÚRAKIRAKAT 2015.IV. 16. / Agóra Oktatási
Kerekasztal)