Már nyolcvan?

Dr. Pásztor Zsuzsa születésnapi köszöntése

A riporter: dr. Masopust Katalin

Bachman Meral felvétele

Dr. Masopust Katalin: Kedves Zsuzsika, a Parlandóval együtt ünnepeltük a hetvenedik születésnapodat, úgy illik, hogy a nyolcvanadikon is felköszöntsünk Téged.

Dr. Pásztor Zsuzsa:

Nagyon szépen köszönöm, igazán megható, hogy gondoltok rám. Ám alig hiszem el, hogy már nyolcvan éves vagyok. Úgy repült el ez a tíz esztendő, mint egy pillanat.

M.: Te ebben a tíz esztendőben is, messze túl a nyugdíjas koron, fáradhatatlanul dolgoztál. Két egyetemen tanítasz, sok-sok tanítvány számára a neved eggyé vált a zenei munkaképesség-gondozás, vagy, ahogy röviden hívjuk, a Kovács-módszer történetével. Hadd kérdezzem, mi minden alkottál az utóbbi időben.

P.: Az elmúlt időszak a bőség évtizede volt. Sok mindent sikerült megvalósítanom a terveim közül. Egy sor tankönyvet írtam, filmeket készítettem, cikkeket adtam közre, konferenciákon, kurzusokon tanítottam a Kovács-módszert, keresztül-kasul utazva a földgömbön néhányszor, Bolognától Kuala Lumpurig és Barcelonától Helsinkiig. Miután így módom volt körülnézni a világban, még erősebben meggyőződtem arról, hogy ez a program, amelynek szolgálatára szegődtem, valóban egyedi, semmihez sem fogható, nagyszerű dolog.

M.: Ha jól tudom, ebben az időben készítetted a zenei foglalkozási ártalmakkal kapcsolatos vizsgálatot is.

P.: Igen. Ez egy országos felmérés volt, valamennyi magyarországi zeneművészeti szakközépiskola és egyetem részvételével, melyet annak idején a Parlando is közölt. A kérdőívekből kiderült, hogy a 15-25 éves zenész korosztály körében ijesztő arányban fordulnak elő a foglalkozási ártalmak, a mély elfáradás, az idegi kimerülés, a mozgatórendszeri fájdalmak. Szívszorító, hiszen azt gondolnánk, ez a fiatal kor az élet csúcsa, amikor az ember tele van energiával és lendülettel. Ezek a fiatalok pedig a zenélésből adódó egészségi panaszoktól szenvednek. Valamit nagyon nem jól csinálunk.

M.: Mi az a valami?

P.: Ahogy én látom, az oktatás és a zeneművészi gyakorlat szemlélete az, ami nagyon nehezen változik. Ma is tizennyolcadik századi módon tanítunk, úgy, ahogy akkor tanítottak, amikor még nem létezett anatómia, élettan, ergonómia, nem létezett munkaképesség-gondozás. A zenészek nem ismerték az ember szervezetét, nem tudták, hogyan működik, így nem is tudtak rá vigyázni. A munkabírás és az egészség alakulása a véletlenen múlott. Ma azonban már a tudás itt van a kezünk ügyében több mint félszáz éve, remek szintézisben összefogva, de nem használjuk eléggé.

M.: Ha lassan is, de úgy tűnik, történik már valami annak érdekében, hogy a zenélő fiatalok és felnőttek elkerüljék a bajokat.

P.: Igen, lassacskán alakulnak a dolgok. Például nagyon lehet örülni annak, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen választható tárgy a foglalkozási ártalmak megelőzése. Évente 100-120 hallgató végzi el ezt a stúdiumot. Az is nagyszerű vívmány, hogy az utóbbi időben három rendelet is megjelent a zenei munkaképesség-gondozás oktatásáról a zeneiskolai, szakközépiskolai és felsőoktatási szintre vonatkozóan. Ennek nyomán számos zenetanár végzi el a harminc órás továbbképzést, több zenei intézmény beiktatta pedagógiai programjába a zenei munkaképesség-gondozást. Az ELTÉn folytatódik a szakvizsgás képzés zenetanárok részére. Az itt végzett kollégákkal megalapítottuk a Kovács-Módszer Egyesületet, amely szellemi bázisként szolgál a munkájukhoz. Van néhány nagyszerű tanítványom, akik a különböző zenei intézményekben dolgoznak.

M.: Hallottam, hogy a Kovács-módszer nemcsak a zenében, hanem a fejlesztő pedagógiában is tért hódított az utóbbi években. Hogyan történt ez? Hiszen az általános oktatás problémái messze esnek a zenétől.

P.: Néha történnek velem olyan kalandos dolgok, amikre álmomban sem gondoltam volna. Ilyen volt az az eset, amikor az ELTÉn, ahol a zenetanári szakvizsgás képzést vezetem, egy előadásom alkalmával éles szemű kollégák felismerték, hogy ennek a módszernek sok eleme használható a fejlesztő pedagógiában is. A tanulási zavarokkal küzdő kisgyerekek, a diszlexiások, a diszgráfiások, a fáradékonyak, a nyugtalanok, a nehezen beilleszkedők számára ez a program nagyszerű segítséget jelent. Ezt követően az ELTE kötelező tárgyként iktatta be a fejlesztő pedagógusok képzésébe a Kovács-módszert.

M.: Mennyi szép siker és bizonyára sok-sok öröm, meg gondolom, jó sok munka is. Van-e valami, ami még ezután várja a megoldást?

P.: Van bizony, nem is kevés. A zenei munkaképesség-gondozásnak ugyanis nincs tanárképzése.

M.: Ez nagyon drámaian hangzik, és nem egészen értem, hiszen most mondtad, hogy az ELTÉn szakvizsgás képzést vezetsz zenetanárok részére.

P.: Igen, de ez a képzés mindössze egy tanévig tart. Hajmeresztő! Egy tanév alatt semmilyen szakon nem lehet szakembert képezni. Ez a képzés csak alapozást nyújt, és tanításra nem képesít. Olyan, mintha az első zeneakadémiai év után adnának diplomát a hallgatóknak. A zenei munkaképesség-gondozás szakon ugyanúgy, mint a többi szakon, ötéves tanárképzésre lenne szükség. A legfőbb illetékes a Zeneakadémia lenne, ahonnan fél évszázada Kodály intézkedése nyomán elindult a téma kutatása dr. Kovács Géza felkérésével. Erre azonban jelenleg nincs lehetőség. Már pedig ez nagy pazarlás. Nagy tudás van a kezemben, értékes tőke, amelyet én is kaptam, meg még gyűjtöttem is hozzá a hosszú életem során. Jó lenne, ha nem kellene magammal vinnem, hanem át tudnám adni a fiataloknak. Mást most nem tehetek, mint hogy reménykedem. Annyi csodálatos dolog történt velem idáig, hátha a következő tíz évben ez is megvalósul.

M.: Szeretettel kívánok hozzá jó egészséget!