Véletlenül tökéletesedett a hegedűkészítés?

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói és a bostoni North Bennet Street School hegedűkészítői a hangszer 10. és 18. század közti átalakulását vizsgálva megfigyelték, hogy a 10. században még kör alakú rés a 12-13. századra félkörré, majd C-alakúvá változott, a 15-17. században fokozatosan megnyúlt, mígnem a 16-18. századra - a C alsó, illetve felső szárának elfordításával - elérte a ma is használt f-alakot.

A folyamat során a hegedű hangzása teltebb lett, és hangereje is nőtt, mivel megnőtt a rés kerülete és csökkent a kivágott terület. Ezt az összefüggést ma már ismerjük, de elképzelhető, hogy a korabeli hangszerkészítők még nem voltak vele pontosan tisztában - legalábbis ezt valószínűsítik a friss eredmények.

A kutatók több száz hegedű alakját táplálták be egy evolúciós modellbe, amellyel kimutatták, hogy a hangszer alakváltozásai megmagyarázhatóak a természetes mutációval - ebben az esetben a mesterember hibájával. Eszerint az f-lyuk fokozatos kialakítása feltehetően nem volt szándékos, ugyanakkor a hangszerkészítők felismerték, hogy bizonyos véletlen hibákkal javult a hangminőség, és ezeket a "hibákat" beépítették a későbbi modellekbe - érvelnek a kutatók az MIT honlapján megjelent tanulmány szerint.

Természetesen nem csak a hegedű testén található lyuk alakja változott az évszázadok során: maga a hegedű formája is sokat módosult, akárcsak a hátlap vastagsága, amely szintén kulcsfontosságú a hangzás minőségében és erejében. Éppen ez az összetettség teszi kérdésessé, hogy a mesterek felismerték-e a lyuk alakjának sajátos hatását a hegedű hangjára.

A kutatás a "Proceedings of the Royal Society A" című tudományos folyóiratban jelent meg.

(Forrás: Fidelio/MTI)