BÚCSÚ ZÁBORSZKY JÓZSEFTŐL

(Tokaj, 1918. november 10. – Budapest, 2015. április 9. )

Kedves gyászoló család, kedves barátaim!

Azt gondolom, Záborszky Józsi bácsi tökéletes példakép.

Amikor gyerek voltam, engem mindig nagyon nyomasztott, ha olyan embert állítottak elém példaképül, akinek teljesítménye, tettei, személyes tulajdonságai számomra emberfelettinek tűntek. Amikor azt mondom, hogy Józsi bácsi tökéletes példakép, akkor arról is beszélnem kell, hogy mi teszi őt azzá. Milyen tulajdonságai azok, amelyek alapján őt én erre a legalkalmasabbnak gondolom.

Úgy hiszem, ezek: a szorgalom, a becsület, a megalkuvást nem ismerő állhatatosság és a hit.

Az első három tulajdonság nem szorul bővebb kifejtésre, de hit?... Miféle hitre gondolok?

Leginkább ebben a pillanatban arra, hogy hogyan bízhat valaki a magyar történelem talán legsötétebb korszakában abban, hogy a jó, a nemes, a matéria feletti erősebb lehet, és előbb utóbb felülkerekedik a rosszon, a silányon, az akkor mindent elborító alantasságon. És lám! Neki volt igaza! Olyan korban, az 50-es években kezdte a pályáját, amikor semmilyen racionális érv nem jósolta ezeknek az eszméknek a dicsőséges jövőjét. És lám, honnan kezdte, és hová jutott. Barátaim, nézzetek körül! Mi itt együtt… lám, Józsi bácsi életműve: egy ekkora család!

Szóval azok a tulajdonságok: szorgalom, becsület, kitartás, hit. Mi a közös ezekben a tulajdonságokban? Leginkább az, hogy különböznek az engem gyermekkoromban nyomasztó példaképek jellemzőitől, ugyanis azok olyan adományok, amilyenek nem jutnak mindannyiunknak. Viszont az általam felsorolt tulajdonságok mindegyike szabad választás kérdése. Valamennyiünknek lehetősége van az életben dönteni szorgalom, becsület kitartás és hit mellett. Minden további adottság, tehetség, karizma nélkül is.

Aki ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, alkalmas arra, hogy bárki elé példaként állítsuk. Hiszen láthattuk, ezek a tulajdonságai emelték Záborszky Józsefet rendkívüli emberré. Tudjuk jól, fantasztikus egyéb adottságai is voltak: karizma, tehetség és sorolhatnám, de szilárdan hiszem, hogy az általam megnevezettek emelik őt a példaképeink sorába.

Az imént családnak neveztem az itt egybegyűlteket. Ez egy kiterjedt család. Amerre Józsi bácsi megfordult – Gyöngyöstől Zuglóig – keze nyomán nem csak zene, alkotó kedv, de közösség, emberi kapcsolatok születtek. Olyan kohézió, amely lám a mai napon ismét összehozott bennünket. És nem ennyien vagyunk. Sokkal többen vagyunk, hiszen még rengetegen vannak, akik lélekben itt vannak, és tagjai ennek a népes családnak. És ha úgy tekintünk magunkra, mint egy nagy családra, akkor azzal is számolnunk kell, hogy Józsi bácsi szellemi hagyatékának mind örökösei vagyunk. Az örökség – különösen a szellemi örökség – elsősorban felelősség. Mindannyian kaptunk tőle valamit. Egy-egy morzsát. Azt is megtanultuk tőle, hogy amikor mondjuk hatvanan összeültünk egy zenekarban – néha többen, vagy kevesebben, ahogy az alkalom szülte – akkor az ott együtt lélegző és muzsikáló emberek ereje nem összeadódott, hanem sokszorozódott. Morzsáinkat tehát ne tartsuk meg magunknak. Örökségünket egyben kell tartanunk.

(www. zuglo.hu)

Józsi bácsitól most azzal szeretnék búcsúzni, hogy a jelenlévők felhatalmazása nélkül, mégis magam és az itt egybegyűltek nevében ki merem jelenteni, hogy a család együtt marad, és a gépezet forog tovább. Akkor is, ha az alkotó megpihent.

Makovecz Pál

(Elhangzott Záborszky József temetésén 2015. április 29-én az Óbudai Temetőben.)

2014. szeptember 18-án a Zeneakadémián, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar 60. jubileumi ünnepségén

A 97 éves korában elhunyt Záborszky József karmester, zenepedagógus, zeneiskolai igazgató, zeneszerző, a Fővárosi XIV. kerületi Állami Zeneiskola (mai nevén: Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI), továbbá a Szent István Király Szimfonikus Zenekar- és Oratóriumkórus alapítója. Az elhunytat Zugló önkormányzata saját halottjának tekintette, a nekrológot Zugló polgármestere írta alá.

Thomán Máriánál tanult hegedülni, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Országh Tivadar és Kókai Rezső növendékeként szerzett diplomát 1942-ben. 1954-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán ének-zene szakos tanári diplomát is szerzett. 1945 és 1954 között a Vámigazgatóság ének- és zenekarának vezetőjeként tevékenykedett. Ezt követően 1962-ig ének-zenét tanított a budapesti I. István Gimnáziumban. Záborszky József 1962-től 1968-ig a gyöngyösi Állami Zeneiskola, 1968 és 1985 között a Fővárosi XIV. Kerületi Állami Zeneiskola igazgatója volt. Az iskola nagy létszáma, a sok tehetség szinte kikényszerítette az építkezés következő láncszemét, a zeneművészeti szakközépiskola létrehozását. Pedagógiai és fáradhatatlan szervező munkája eredményeképpen ma már tíz különféle összetételű együttes működik az intézményben.

Záborszky József példaképe egész életében Erkel Ferenc volt, aki 100 évvel korábban szintén a semmiből hozta létre hazánk első szimfonikus zenekarát, a ma is életerősen működő Filharmóniai Társaságot. És, ahogy Erkel Ferencet Sándor nevű fia, Záborszky karnagy urat előbb István, majd Kálmán váltotta az igazgató-karnagyi emelvényen. És, ahogy Erkel Ferenc megélhette az általa alapított intézmények (Budapesti Filharmóniai Társaság, Zeneakadémia, Operaház) sikerét, mindez Záborszky Józsefnek is megadatott. A Columbus utcai „Zuglói Zeneház”, a XIV. kerületi Zeneiskolára épülő Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola, a Nemzeti Ifjúsági Szimfonikus Zenekar megtisztelő cím, vagy a Szent István Király Szimfonikus Zenekart és Oratóriumkórust is magába foglaló Zuglói Filharmónia létrejötte sok-sok örömteli percet jelentett számára is éppen úgy, mint az egykori tanítványok százainak hazai és nemzetközi sikerei.

(A portré forrása: librarius.hu)

Hazai és nemzetközi elismertségét az I. István Gimnázium (mai nevén: Szent István Király) Szimfonikus Zenekar alapítójaként és évtizedeken keresztüli irányítójaként szerezte meg, amikor 1954-ben, az I. István Gimnázium lelkes diákjaiból létrehozta a gimnázium zenekarát, amelynek alapító karmestere, majd zeneigazgatója lett, és amelyből hamar a magyar zenei élet meghatározó öntevékenyen működő együttese lett. A kezdetben 16 tagú együttesből két év alatt már egy 80 muzsikusból álló együttes mutatkozott be a Zeneakadémián. A legendás zenekarból fejlődött ki a mai Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar. Szimfonikus zenekarával Ausztriában, az NSZK-ban és az NDK-ban, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban és Finnországban is nagy sikerrel vendégszerepelt. Szinte már megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik zenekari tagként, vagy a zenekar bérleti koncertjeinek törzsközönségekén váltak egy életre a komolyzene barátjává, amatőr muzsikussá, szerencsés esetben hivatásos zenekari művésszé, tanárrá. Nem véletlen, hogy Záborszky József és a Szent István Király Szimfonikus Zenekar a fiatalság közművelődése érdekében végzett közösségteremtő munkássága elismeréseként 2000-ben MAGYAR ÖRÖKSÉG díjban részesült.

Záborszky tanár úr visszaemlékezéséből tudjuk, hogy „1954 őszén verbuváltam össze a gimnázium növendékeiből egy 16 tagú vonós-kamarazenekart. Ez volt az alapja a mai nagy létszámú együttesnek. Később az énekkarból a tehetségesebb gyerekeket rábeszéltem a kevésbé népszerű nagyzenekari hangszerek (nagybőgő, rézfúvók, fagott) tanulására. Neves operaházi muzsikusokat kértem fel a hangszeres tanításra (Egerland István, Montag Lajos, Romagnoli tanár úr). Az „István” zenekart kezdettől számos világhírű zeneművész pártfogolta, így többek között Ferencsik János, Koródi András, Banda Ede, Kovács Dénes, Brenton Langbein (a bázeli kamarazenekar néhai koncertmestere) és Váczy Károly. „Amikor egy alkalommal Ferencsik János a dán királyi zenekart vezényelte, a tiszteletére rendezett fogadáson megkérdezte tőle az uralkodó: Mester, melyik zenekarral foglalkozik Ön a legszívesebben: Ferencsik erre így válaszolt: Felség! Van Magyarországon egy ifjúsági zenekar, kitűnően muzsikálnak. Velük.” (Esti Hírlap, 1970. november 28. H.M.) Ez a „gyakorlat” napjainkban is tart, példaként említhetjük Kobayashi Ken-Ichiro, Jurij Szimonov, Vásáry Tamás, Kovács János, Molnár András, vagy 2009 tavaszán Kocsis Zoltán vendégszereplését. Tovább él az a hagyomány is, hogy a zenei műhely rendszeresen vállalkozik XX-XXI. századi magyar szerzők műveinek előadására, bemutatására (pl. Ránki György, Farkas Ferenc, Hidas Frigyes, Madarász Iván, Dubrovay László, Hollós Máté, stb.). Amikor Záborszky József 1968-ban a XIV. kerületi Állami Zeneiskola igazgatója lett, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus utánpótlása mindmáig érvényesülő módon került biztos alapokra.

Zeneszerzői munkássága is jelentős:

· Aszoka

· Fantázia 2 cimbalomra és szimfonikus zenekarra

· Passió

· Requiem Mátyás király emlékére

· Tiszteletadás Henry Dunant-nak - kantáta

· Virágvasárnapi passió

· Válaszút - kantáta

· Hófehérke

· Mátyás király juhásza

· Hamupipőke

· A három tulipán - meseoperák

· Szent Erzsébet - opera

· Litania pro pace

· Emlékezés 1956-ra - kantáta

· Tücsöklakodalom

Gazdag életművét fiai – István és Kálmán – vitték, viszik tovább.

(Z.T.)