Elhunyt Lóránd Ferenc, a neveléstudomány kandidátusa,

a pedagógusszakma emblematikus személyisége

(1930-2015)

Ő maga korábban így írt életéről: "Eredetileg történésznek készültem, mert azok a viharos és sokszor életveszélyes évek, amelyek születésemet követően osztályrészemül jutottak, ugyancsak felkeltetették érdeklődésemet a történelmet mozgató „titokzatos” erők iránt. 1930-ban születtem, a 40-es évek elején már ún. „faji” hovatartozásom okán kellett megtanulnom együtt élni a félelemmel, a 40-es évek végén pedig társadalmi hovatartozásom okán. Ezúttal az életem nem forgott veszélyben, „csak” az egyetemről zártak ki fél évvel történelemtanári diplomám kézhez vétele előtt kereskedő apám miatt. Mivel pedig azt is megtapasztaltam, hogy a történelmet emberek csinálják, érdeklődésem a történelem objektív mozgástörvényei felől a történelmet csináló szubjektumok felé terelődött. Ezért lettem pedagógus. Az a – remélhetőleg nem hiú – remény éltetett és éltet ma is, hogy a gyerekemberekben értelmes és szép célok érdekében, értelmes és örömet nyújtó tevékenységekkel felnövelhetők azok a humánus erők, amelyek majd hozzásegítik őket, hogy életüket társaikkal együtt a maguk és társaik örömére legyenek képesek berendezni."

1957-től az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője, 1964-81 között a Kertész utcai Dolgozók Önálló Általános Iskolájának igazgatója volt, ahol megszervezte az iskolát időben elvégezni nem tudó fiatalok különleges tagozatát. 1981-től az OPI tudományos főmunkatársa, 1993-97 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén egyetemi docens.

A tanulóiskola alternatívája, a sokoldalú tevékenységrendszerű nevelőiskola-modellek egyik kidolgozója, később a 12 évfolyamos egységes iskolamodell-fejlesztés irányítója. Az Iskola az Esélyegyenlőségért Egyesület elnöke, 1996-tól az Országos Köznevelési Tanács tagja, később elnöke.

2011-ben a készülő köznevelési törvény elleni tiltakozásul lemondott az OKNT-elnöki posztról. Távozását azzal indokolta, hogy nem hajlandó szerepet vállalni annak az oktatáspolitikának a szolgálatában, amely "központosított tartalmi szabályozással és külső szakmai ellenőrzéssel" kívánja "minden egyes gyereknek valóban megadni a lehetőséget és esélyt arra, hogy értelmesen gondolkodni és cselekedni képes polgárrá váljék".

Szerkesztők: Fábry Béla, Knausz Imre, Nahalka István, Trencsényi László

Okker Kiadó (Budapest), 2002, 393 oldal

(Forrás: hvg.hu)

LÓRÁND FERENC

Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról

Ebben a rövid írásban csak a közoktatás irányításában, az oktatás tartalmi szabályozásában, a tanulók értékelésében és az iskola-család szereposztásban legfontosabbnak mondható, a tapasztalatok szerint sokakban nyugtalanságot, de legalább is bizonytalanságot keltő változásról lesz szó.

1. Az elmúlt időszak legfontosabb változása az iskolák saját munkájukért vállalat felelősségének törvényileg is szabályozott megnövekedése. Az iskoláknak maguknak kell elkészíteniük, nevelőtestületi döntéssel legitimálniuk, iskolafenntartójukkal jóváhagyatniuk működési szabályzatukat, nevelési tervüket, pedagógiai programjukat, amelyek jóváhagyását csak alkotmányos aggályok felmerülése esetén tagadhatja meg az iskolafenntartó hatóság. A szülőknek joguk van megismerni és véleményezni ezeket a dokumentumokat.

2. Változóban van tehát az iskola-szülő szereposztás. A fejlődés egyik alapvető tendenciája, hogy az iskola hatóságból egyre inkább a szülők partnerévé igyekszik válni, aminek természetes velejárója, hogy maga is partnerként számít a szülőkre.

3. Alapvető változások történtek az oktatás tartalmi szabályozásában. A Nemzeti Alaptanterv fejlesztési feladatokat ír elő és nem tételes tudnivalókat. Az egyes iskolák a saját maguk készítette ún. helyi tantervvel határozhatják meg a közvetítendő műveltségi tartalmakat. Az iskola így jobban tud alkalmazkodni a helyi kulturális adottságokhoz és hagyományokhoz, az adott gyerekpopuláció sajátosságaihoz, mindenekelőtt azokhoz a képességekhez és tudásokhoz, amelyeket a gyerekek a családból, szűkebb társas környezetükből hoznak magukkal.

4. Jelentős változás, hogy a tanulók személyiségének és ezen belül tudásának értékelése „gyerek-közelibb” s egyben „szülő-közelibb” is lett azáltal, hogy a számjegyek ötfokú skálája mentén történő minősítést részben kiegészíti vagy akár fel is válthatja a szöveges értékelés. Ez módot ad arra, hogy a tudás-nemtudás tartalmi összetevőibe is beavassa a gyereket és a szülőt egyaránt. Hasonlóan ahhoz, ahogyan anyu és apu dicsekszik, amikor azzal büszkélkedik, hogy fia vagy lánya gyönyörűen rajzol, rengeteget olvas, szépen énekel vagy ügyesen mozog.

5. Többnyire a jobb társadalmi helyzetű családokban merül fel az igény, hogy jó teljesítményt nyújtó gyerekeik a hozzájuk hasonlókkal járjanak egy iskolába vagy tanuljanak egy osztályban. Ez pedig a kedvezőbb helyzetű családok, többnyire jobb teljesítményre képes gyermekeinek sem kedvez. A kutatások megmutatták, hogy a képességek fejlődése egyenetlen és változatos, egy adott időpontban nagyon nehéz megbízható jövendölésekkel szolgálni a tehetség későbbi fejlettségi szintjéről és irányáról. Ezért nagyon kockázatos a jelenben eltérő teljesítményt nyújtó és érdeklődést mutató gyerekek szervezeti elkülönítése, viszont alapvető követelmény, hogy az iskola az eltérésekre érzékeny programokkal és metodikával alkalmazkodjék a gyerekek eltérő fejlettségéhez és különböző igényeihez.
Mind ez egyrészt azért nagyon fontos, hogy értsük és megértsük a mienkétől eltérő érdekeket és törekvéseket s így gyűlölködés nélkül tudjunk egymás mellett élni, másrészt azért, hogy mindannyian hozzájárulhassunk kis hazánk oly nagyon kívánatos fejlődéséhez.

Dr. Lóránd Ferenc (1930-2015) a neveléstudományok kandidátusa, 2011-ig az Országos Köznevelési Tanács elnöke. Írásának forrása: Agóra Oktatási Kerekasztal / dr. Trencsényi László (2015. IV. 4.)