Egy
híres musical elő- és utóélete:
„A mi Hairünk”
Így nevezte Orlai Tibor producer a Belvárosi Színházban a nyár elején bemutatott Hairt, a Mohácsi testvérek által újrafordított Broadway-musicalt. Most senki se Miloš Forman Hair című filmjére gondoljon! Ez itt az eredeti zenés-táncos játék Mohácsi János által rendezett változata, amelynek dalszövegeit Závada Péter magyarította.
A két szerző, Gerome Ragni és James Rado 1964-ben kezdte írni azt darabot, amibe a saját karakterüket képzelték bele. Rado a romantikus alkatot, Claude-ot képviselte, Ragni pedig az extrovertált értelmiségit, Bergert abban a fiatalokból összeverődött bandában, amelyik New York City keleti részén, az East End utcáin indián törzsként élte az életét. Megkérdőjelezték a társadalmi berendezkedést, új utakat kerestek a vietnámi háború felé sodródó Amerikában. A szabadság és az egyenlőség vágya mellett a hosszú haj jellemezte a bandát. Az otthonukat elhagyták, az iskolából vagy az egyetemekről a hajuk miatt kirúgták őket. A keleti filozófiák felé fordultak (Hare Krishna…), a szerelem és a béke jegyében köszöntötték a Vízöntő új korszakát. Az 1960-as évek hippi ellenkultúrája végül az egész világon hódított, háborúellenes mozgalommá szélesedett.
A zenés-táncos darabot 1967-ben, Joe Papp, a New York-i Shakespeare-fesztivál mindenható ura némi vonakodás után mutatta be a Boradway-n, miután Galt MacDermot, kanadai zeneszerző a Vízöntő dalt letette az asztalára. Papp rögtön látta, hogy ez a darab sikert hoz számára. Galt MacDermot 1961-ben már szerzett egy Grammy-díjat. Feleségével és négy gyermekében békés családi életet élt, amikor találkozott a két szövegíróval, Ragnival és Radóval. Addig nem is hallott az 1960-as évek hippi-mozgalmairól, a szabados szex-kultúráról, a háborúellenes fellépésekről, de korábban a dél-afrikai Cape Town (Fokvárosi) Egyetemen a bantu muzsikát és hangszerelést tanulmányozta, ami a beat-zene és a folk-rock alapjául szolgált. A darabhoz az eredeti koreográfiát Anna Sokolow készítette. A Hair a Boradway-n 1750, egy évvel később Londonban kétezer előadást ért meg! A produkcióból készült lemez hárommillió példányban fogyott el. A dalbetétek 1979-től évekig vezették a TOP tízes listát. 1968-ban bemutatták Párizsban és Münchenben, 69-ben Ausztrália több városában. Mindenütt jegyeladási rekordot döntött. Joe Papp tíznaponta egymillió dollárt szedett be a jogdíjakból!
Érdekes módon a Hair-dalok nem nyerték meg Leonard Bernstein tetszését: „csak egyharmada zene, a többi olyan, mint egy tisztítószámla” - mondta. John Lennon kifejezetten unalmasnak találta az eredeti 38 dalt, amiből végül 18 maradt meg. 1968-ban kapott először Grammy-díjat. Ezután sok neves előadó vitte még sikerre: Shirley Bassey, Barbra Streisand, Diana Ross, Lisa Minelli és mások. 1969-ben Tony Awards és újabb Grammy-díj következett. A Broadway-n 2009-ben felújították a Hairt – megint őrületes sikerrel. Ekkor ismét a legjobb musical díjával tüntették ki.
1979-ben a Miloš
Forman készítette film (a cselekmény némi változtatásával) sokkal több nézőhöz
eljutott, mint az eredeti színdarab. Rado és Ragni nem örült a filmnek, mert nagyon elszakadt az
eredetitől. 2014-ben megint újjáéledt Hollywoodban, hiszen igen aktuális a
21. században is – mutatja páratlan és szakadatlan nemzetközi karrierje. 2010-ben
a
A cselekmény fő alakjai: a bandavezér Berger és a lengyel bevándorlóktól származó Claude Bukowski, valamint Sheila, Crissy, (a nem tudja kitől terhes) Jeanie és a többi lány meg fiú. A fiúk nyilvánosan elégetik a katonai behívójukat, de Claude ostoba amerikaivá vált szülei ragaszkodnak hozzá, hogy vonuljon be a hadseregbe. Claude megjegyzi, hogy ha meg kell halni, akkor mindig a hazáról beszélnek. „A fehér emberek általában feketéket küldenek háborúzni a sárgákhoz, hogy megvédjék azok vörösöktől lopott földjét.” A konzervatív szülők szerint a hadseregben majd „embert faragnak” belőle. Ízelítőt kapunk a megaláztatásokból, az ott szükséges drogfogyasztásból és abból, hogyan szólnak a goromba tisztek a halálba küldött közlegényekhez. Egész falvakat, gyerekeket irtanak ki csupán azért, mert sárgák. Mindegy, melyik oldalon álltak. Claude szülei a televízión élvezik a harci közvetítéseket. El sem hiszik, hogy ott emberek halnak meg. Akkor sem, amikor a saját fiúkat elveszni látják. A díszletet az amerikai zászló csillagainak fénye világítja be (a híres Good Morning Starshine… dallal).
A Hair itthon és ma megint új, fiatalos, aktuális. Erkölcsi tanulságai forrongó, kettéosztott világunkban ismét érvényesek, amit Mohácsi János rendező – a szó jó értelmében – tökéletesen ki is használ. Khell Zsoltot hihetetlenül nagy feladat elé állította a díszlettervezés. Kétszintes színpadot rendezett be: felül élő zenekar muzsikál, alul, a nézőtér egy részét is elfoglaló színen folyik a tánc, az ének, az amerikai és a vietnámi jelenetek sora. A szereplők Bodor Johanna koreográfiájára színes hordókon ülnek, állnak, néha fekszenek, dobolnak vagy táncolnak. Remete Krisztina itt-ott fluoreszkáló jelmezei illenek a hippi-korszakhoz. Alakjai lehetnének a jelenben bulizó, akár magyar külvárosi figurák is, akik öltözetükkel a társadalmi kirekesztettséget jelzik.
A főszereplők külön említést érdemelnek! Szabó Kimmel Tamás és Lábodi Ádám a két bandavezér (Berger és Claude), Radnay Csilla és Pető Kata popszárként ragyogóan táncol és énekel, a további szerepekben szintén kitűnőségek: Lovas Rozi, Boros Anna, Formán Bálint, Mátyássy Bence, Nagy Dániel Viktor, Csémy Balázs, Horváth Szabolcs, Király Dániel és mások tündökölnek. Elképesztő ügyességgel mozognak az amúgy is roppant mozgalmas darabban!
Amíg a nézőtér betelik, a színészek lassanként szivárognak be a színpadra. Szabó Kimmel Tamás (Berger szerepében) bejelenti, hogy csak az első musical jogát tudták megvenni, a filmre nem lett volna pénzük. Az előadás kezdetén a jegyszedő hangosan megkérdezi az egyik befelé igyekvőtől, hogy néger-e. A válasz: igen, de van jegyem. Akkor sem foglalhatja el a magyarok helyét! A nézők értékelték a megjegyzést.
Azután – akárcsak az eredetiben – hallunk Shakespeare- és Allen Ginsberg-idézeteket, már ha felismerjük. A „minden mindegy” nemzedék a Káma Szútra és a környezetvédelem jelszavaival él. A Vízöntő korszaka náluk a keleti és a nyugati vallások kritikáját is jelenti.
Akad még egy finom irodalmi utalás: a vietnámi harctéren az ágyútölteléknek szánt Bukowskinak azt mondja a felettese: magából nagy író lehetne, ha megérné. Charles Bukowski (1920-1994) ugyanis német származású (bevándorló) amerikai költő, író, novellista, aki az amerikai külvárosi létről meglehetősen szabad szájúan nyilatkozott.
Nos, az én ízlésemnek és koromnak a színpadon használt nyelv még nem elfogadott. A velem ülő tizenhat éves unokám viszont teljesen köznapinak tartja e trágár szavakat. Tudomásul kell vennünk az új nemzedék jelenlétét! Csak hallgassunk meg néha egy-egy slam-poetry műsort! Avagy kiránduljunk a nyócker fiataljai közé! A főszereplő Berger a bevezetőben el is mondja, hogy így nem szoktunk beszélni, de a színház kedvéért játsszák ezt az utcai stílust. Akkor csupán egyetlen kifogásom maradt: a túlzott hangerő a zárt térben, igaz, ezt az előadást eredetileg szabadtérre szánták. Talán kissé hangos, kissé alpári, de tudjuk, ez „a mi Hairünk”!
Az Orlai Produkció az elmúlt években bizonyította, hogy jó úton jár. Remélhetőleg hatalmas siker várja ezen az úton, amit szívből kívánunk Orlaiéknak és nagyszerű csapatuknak!
Dobi Ildikó